Az OTP menetelése tartotta pluszban a magyar tőzsdét hétfő délután, miközben a többi hazai blue chip gyengült.
Bűnösnek mondták ki K. Sándort, aki 2011 és 2013 között 2 milliárd forintot csalt ki ügyfeleitől - írja az Index. Annak idején K. Sándor irányította a Civis Globál Brókerház Zrt-t.
556 rendbeli csalás és sikkasztás, továbbá 552 rendbeli hamis magánokirat felhasználása miatt mondták ki bűnösnek K. Sándort, aki annak idején a Civis Globál Brókerház Zrt-t irányította. A brókerház vezetője 559 sértettől csalt ki 2 milliárd forintot még 2011 és 2013 között. Tettéért most 12 évnyi börtönbüntetést szabtak ki rá, továbbá 10 évig nem gyakorolhatja a közügyeket, illetve gazdasági-pénzügyi foglalkozást sem űzhet többé. Emellett 5 millió forintnyi bűnügyi költség megfizetésére is kötelezték.
Az ügyfelek 1,7 milliárd forintot és 500 millió forint értékű devizát adtak a vádlottnak annak idején. A befizetések összege ennél magasabb volt, de csak ennyit lehetett bizonyítani, mivel sok esetben ismeretlen maradt a sértett, vagy nem tudták igazolni a befizetést. A sértettek által befizetett 2,2 milliárd forintból a vádlott 140 millió forint értékű befektetést fizetett vissza, az ezen felüli összeg sorsa máig ismeretlen. Az ítélet nem jogerős.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







