Többnapos pihenés és regenerálódás vár a Broad Peak csúcsára készülő expedíció tagjaira, köztük Klein Dávidra az alaptáborban.
A Szolnoki Törvényszéken márciusban három tárgyalási napon, 1-én, 8-án és 12-én további sértettek tanúkénti kihallgatásával folytatódik a médiában Kun-Mediátor ügyként ismertté vált, tavaly novemberben indult büntetőper tárgyalása. A bíróság mindhárom napra egész napos tárgyalást tűzött ki - írja az MTI.
A Szolnoki Törvényszéken márciusban három tárgyalási napon, 1-én, 8-án és 12-én további sértettek tanúkénti kihallgatásával folytatódik a Kun-Mediátor ügy. A bíróság mindhárom napra egész napos tárgyalást tűzött ki.
A bűnügy vádlottja a karcagi Dobrai Sándorné azaz Bróker Marcsi, aki ellen a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség tavaly júniusban 767 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás, jogosulatlan pénzügyi tevékenység, két rendbeli sikkasztás és számvitel rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat.
A vádirat szerint a 64 éves nő a budapesti székhelyű Kun-Mediátor Kft. önálló képviseleti jogosultsággal rendelkező képviselőjeként az ügyfeleit tévedésbe ejtve, a cég 15 éves működése alatt összesen 12 milliárd forintot meghaladó kárt okozott nekik. A karcagi álbróker ügyében kereken 1700 oldalas vádirat született 60 ezer oldalt kitevő nyomozati anyag alapján.
A vádiratból kitűnik: a Bróker Marcsiként emlegetett üzletasszony cége nevében 1999 nyarától 2015 tavaszáig az átlagosnál jóval kedvezőbb haszonnal kínált kecsegtető befektetési lehetőséget ügyfeleinek, főként a Karcagon és környékén élőknek. Tette mindezt úgy, hogy a Kun-Mediátornak nem volt engedélye ilyen jellegű tevékenységre. Akik elfogadták az ajánlatát, abban bíztak, hogy átadott vagy átutalt pénzük után magas hozamot kapnak. Dobrai Sándorné azonban megtévesztette ügyfeleit, a pénzt nem fektette be, hanem saját és családja életvitelének költségeire fordította, illetve a jó üzletmenet látszatának fenntartásáért az érintettek egy részének kifizetésére használta fel.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Magyarországról 2015 tavaszán eltűnt, majd a közép-amerikai Belize-ben a helyi hatóságok által elfogott és kiadott álbróker az eljárásban eddig nem tett vallomást. A váddal kapcsolatban tett észrevételében kifogásolta a nyomozóhatóság munkáját, álláspontja szerint a vád torzított adatokon alapul. Szerinte csupán végezte a napi tevékenységét, próbált minél több és nyereségesebb tranzakciót végrehajtani, teljesíteni a cég által vállalt kötelezettségeket.
Brutális vagyonon ül a 100 leggazdagabb magyar: ennyi pénze van Mészáros Lőrincnek, Csányi Sándornak
Egy év alatt 14 százalékkal, 12 579 milliárd forintra nőtt a száz leggazdagabb magyar vagyona
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







