14 °C Budapest

Ezekre figyelj, hogy ne legyen totális anyagi csőd az évkezdés

2017. december 25. 14:30

Ahogy közelednek az ünnepek, sokan érzik úgy, hogy a karácsonyi időszak fokozott pénzügyi teherrel is jár. Korábbi adatok azt mutatták, hogy a háztartások év végi kiadásai meghaladják a 100 ezer forintot, amit van, hogy valamilyen hitelkonstrukcióval fedeznek a családok. Fontos azonban már az év közbeni spórolásra is nagy figyelmet fordítani, nehogy súlyos eladósodással kezdődjön az új esztendő. Az adó- visszatérítésekre is figyelni kell, ezzel is gyarapíthatjuk megtakarításainkat. 

Számos család esetében éppen a karácsonyi ünnepek jelentik a pénzügyi gondok kezdetét. A felvett hitel rövid távon a gondtalanság érzetét adhatja, így szépítve meg az ünnepek meghittségét, de sajnos az új esztendő máris adóssággal kezdődik, aminek terheit hosszú hónapokig, vagy akár évekig nyögheti a család - hívja fel a figyelmet Papp Ádám, az OVB Vermögensberatung Kft. ügyvezetője.

Az év ezen időszakában gyakorlatilag lépten-nyomon az áruhitelekre csábító hirdetésekbe botlunk, sajnos könnyen el is csábíthat minket a számtalan kedvezőnek tűnő ajánlat. Utóbbi különösen megterhelő lehet, hiszen egy hosszabb futamidő esetén az áruhitelből fedezett karácsonyi ajándék esetleg drágább lehet a valós árnál, ami sajnos kellemetlen meglepetést is okozhat. A nulla százalékos THM-mel meghirdetett áruhiteleknél, amennyiben megfelelünk a szerződésben foglalt feltételeknek, nem kell egyéb költségekkel számolnunk. Azonban körültekintőnek kell lennünk, hiszen előfordulhat, hogy ez

a díjmentesség csak bizonyos futamidő vállalása esetén érvényes, ha ettől eltér, akkor már a jogszabályi plafonhoz közelítenek a THM-értékek.

Tartós fogyasztási cikkek vásárlása esetén ez például a jegybanki alapkamat 39 százalékponttal növelt mértéke is lehet. 

A hitelkártya sem olcsó megoldás 

A hitelkártyákkal ugyanúgy fizetünk a megvásárolni kívánt áruért, mint a "hagyományos bankkártyánkkal", viszont ebben az esetben nem a saját pénzünket költjük és ezt a "kölcsönt" meghatározott időn belül vissza is kell fizetnünk. Figyeljünk rá, hogy a hitelbe felvett vagy levásárolt összeget még a szerződésben rögzített kamatmentes perióduson belül térítsük meg a hitelező intézménynek, ellenkező esetben már kamattal is kell számolnunk. Azt is fontos tudni, hogy

"költési" és türelmi időszak nem az első kártyás vásárlással indul, hanem mindig kötött az adott hónapban.

Így, ha valaki a "költési" időszak utolsó napjaiban vásárol kártyájával, csak egy-két hete marad a törlesztésre.

Év végén az adó-visszatérítéseinkre is figyelni kell 

Az év vége természetesen nem csak az ajándékvásárlásról szól, a megtakarítani vágyóknak néhány fontos határidőt is be kell tartaniuk. Tartsuk szem előtt, hogy december 31-én az adóév is véget ér, addig pedig még van idő maximalizálni a jövő évi személyi jövedelemadó-visszatérítéseinket is. A nyugdíjbiztosítással rendelkezők legfeljebb 130 ezer forintot, az egészség-és önsegélyező pénztári befizetésekkel élők pedig akár 150 ezer forintot is visszaigényelhetnek. Ha valaki ezek mindegyikével rendelkezik, évente akár 280 ezer forinttal is növelheti megtakarításait. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az életkorral együtt nő a kockázat is 

Amennyiben egy kockázati életbiztosítással szeretnénk családunk anyagi biztonságát megvédeni arra az esetre, ha történne velünk valami, figyelnünk kell rá, hogy a díjak januártól jelentősen drágulhatnak. Az ilyen jellegű biztosításoknál az életkorral együtt nő az ár. Tudni kell, hogy a díjszabásnál nem a születésnapunkat, hanem a naptári évfordulót veszik alapul, ezért a legtöbb biztosító feltételei szerint minden év január elsejétől számítunk egy évvel idősebbnek. Ráadásul a januártól fizetendő magasabb díj nem csupán azt jelenti, hogy az első biztosítási évben kell többet fizetnünk, hanem sok esetben a szerződés teljes fennállása alatt magasabb lesz a díjunk. 

Egy 40 éves családfenntartó változatlan egészségügyi állapot mellett akár 10 százalékkal magasabb díjra számíthat, ha januárig vár a biztosítás megkötésével. 

JÓL JÖNNE 500 EZER FORINT?

Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb gyorskölcsönt. De, hogy ne a sötétben tapogatózz, mi is elvégeztünk neked egy példaszámítást: kalkulátorunkban 500 ezer forintos hitelösszeget, és 60 hónapos futamidőt adtunk meg. A THM-ek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót a Sberbank nyújtja (THM 10,97%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,73%) ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni az MKB, a K&H, illetve a Cetelem és a Budapest Bank személyi kölcsönét is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 7. 20:57
A májusi Top 10-es listám hatodik helyezettje. A ROIC miatt figyeltem fel rá, amikor a listát nézege...
MEDIA1  |  2024. május 7. 19:58
Szijjártó Péter a közmédiához tartozó MTI-n keresztül buktatta le a hirado.hu-t, hogy az fake newst...
Bankmonitor  |  2024. május 7. 14:41
Lezárult a társadalmi egyeztetés az otthonfelújítási pályázati kiírásával kapcsolatban. A program ho...
Holdblog  |  2024. május 7. 09:06
Új világ van ahhoz képest, mint amit megszoktunk, nem fogunk visszatérni az alacsony kamatok korába...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem