A piac kedvezően fogadta az új kormányt, az MBH Bank pedig a politikai változásokban inkább lehetőséget lát, mint kockázatot.
Tovább mérséklődött tavaly a bankfiókok száma Magyarországon, a dolgozók számának csökkenése azonban megállni látszik - írja a Világgazdaság.
A napilap a Magyar Nemzeti Bank adataira hivatkozva azt írja, hogy 2017 elején 2732 hitelintézeti fiók működött Magyarországon, ez pedig 69-cel kevesebb, mint egy évvel korábban. Az elmúlt három évet nézve jóval szembetűnőbb a változás: 2013 végén még 3111 fiókot tartott nyilván a jegybank, ami 380 egységgel, és bő 12 százalékkal több a jelenleginél.
A fiókhálózat zsugorodása a 2008-as pénzügyi válság nyomán indult meg Magyarországon. A költségcsökkentési, illetve jövedelmezőségi szempontok mellett ebben nyilvánvalóan szerepet játszik az is, hogy fokozatosan csökken a rendszeresen bankfiókba járó ügyfelek száma.
Az MNB adatai szerint 2016 harmadik negyedévének végén a 10,43 millió itthon vezetett lakossági és vállalkozói számla közel 80 százalékához tarozott internetbanki elérés, miközben öt évvel korábban még 66 százalék volt ez az arány.
A fiókhálózatok zsugorodása ellenére a dolgozók számának csökkenése megállni látszik a hitelintézeteknél. A 2008-as közel 44 ezres állományi létszám 2014-re 37,8 ezerre esett vissza, de 2015 és 2016 első kilenc hónapja már enyhe növekedést hozott, így tavaly a harmadik negyedévben már több mint 38 ezren dolgoztak a bankoknál és a szövetkezeti hitelintézeteknél.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








