Az érintettek nem veszítik el a pénzt, de csak akkor kapják meg, ha kiegészítik az szja-bevallásukat.
A bankok az október 15-i határidőig felkészülnek az alapszámla bevezetésére, azonban többségük egyelőre nem tapasztalt érdeklődést, mert tájékoztatásuk szerint kedvezőbb konstrukciók is elérhetők termékeik között.
Az OTP arról tájékoztatott, hogy mivel minden ügyfélszegmens számára van kedvezőbb ajánlata a banknak, nem érdeklődnek az alapszámláról. Rámutattak: Magyarországon eddig sem volt jellemző, hogy adott társadalmi csoportokat kizártak volna a banki szolgáltatásokból, sőt a bank szerint inkább elmondható, hogy még a leghátrányosabb helyzetben lévőknek, közöttük a hontalanoknak is biztosítottak hozzáférést a szolgáltatásokhoz mérsékelt díjak vagy adott esetben díjmentesség mellett. Hozzátették, a bankszövetségi önszabályozáshoz csatlakozó bankoknak eddig is "kvázi kötelező" volt ilyen számla biztosítása, a fő különbség, hogy ezt követően nem a bankok szabad döntése a csatlakozás, illetve hogy konkrét tranzakciós limiteket állapítottak meg.
Az MKB is azt válaszolta, hogy a bankszövetségi ajánlás alapján jelenleg is nyújtanak alapszámlát, amely iránt nincs érdeklődés. A bank szerint ennek oka, hogy alapszámlában foglalt szolgáltatások nem tükröznek tényleges ügyfélprofilt. Hozzátették, a vegyes (papíralapú és innovatív számlavezetés jellemzőit is mutató) szolgáltatások relatíve magas csomagdíjat eredményeznek, a valós ügyféligényeket ennél kedvezőbb árazással is ki tudják szolgálni.
A CIB Bank válasza szerint az alapszámlához tartozó, jogszabályban előírt szolgáltatásokat az összes értékesített lakossági bankszámlájuk tartalmazza, bizonyos feltétel vagy feltételek teljesítése esetén egyes bankszámláikat az ügyfelek kedvezőbb kondíciókkal vehetik igénybe, mint az alapszámlát. Emiatt, illetve az alapszámla igénybevételéhez kapcsolódó szigorú feltételek miatt nem számítanak jelentős érdeklődésre.
A Raiffeisen arról számolt be, hogy minden számlacsomagjukban nyújtják azokat a szolgáltatásokat, amelyeket az alapszámla kínálni fog. Az ügyfél bankszámlára érkező jövedelmének összegétől, illetve az ügyfél tranzakciós szokásaitól függően ugyanakkor vannak a bank kínálatában kedvezőbb számlacsomagok is - jegyzeték meg.
Az UniCredit válasza szerint termékkínálatában már most is található olyan bankszámla, amelyet hasonló ügyféligényekre válaszol, ennek díja az ügyfél pénzügyi aktivitásától függ.
A Budapest Bank közölte: azon ügyfeleik számára, akik az alapszámlában foglalt ingyenes tranzakciók kihasználásához szükséges jóváírást havonta tudják teljesíteni, jelenleg is kínál a bank havidíjmentes konstrukcióinkat, kedvező tranzakciós díjakkal.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az Erste Bank sem számít jelentős érdeklődésre október 15-e előtt az alapszámla iránt.
A Takarékbank azt emelte ki, hogy a kapcsolódó kormányrendelet értelmezése még zajlik a bankszövetség kezdeményezésével.
A K&H Bank szerint az alapszámla összességében bonyolultabb, mint az egyéb, a banknál elérhető számlacsomagok, és olyan elemeket tartalmaz, amire nincs mindenkinek szüksége, akár felesleges lehet.
A hitelintézeteknek október közepétől kell biztosítaniuk a kormány által most meghatározott feltételekkel az úgynevezett alapszámlát, amelynek célja, hogy olyanok is nyissanak bankszámlát, akik szerényebb anyagi lehetőségeik miatt nem tették meg ezt. Módosulnak a fizetési számla váltásának feltételei is. A rendeletben foglalt maximális díj havi összege - beleértve a bankkártya éves díjának egy hónapra eső díját is - nem haladhatja meg az esedékességét megelőző év utolsó napján érvényes legkisebb havi bruttó minimálbér 1,5 százalékát, ez jelenleg 1575 forint.
Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
Sorozatos karbantartásokat jelentett be a K&H: akadozhat az online és kártyás fizetés, ATM-használat
Február 28-án 23:00 órától 2026. március 1-én 14:00 óráig több mobil- és netbanki szolgáltatás, valamint az ATM készpénzbefizetési szolgáltatások szünetelnek
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







