Közel 30 ezer Quaestor-károsult fér hozzá a kártalanításhoz

MTI
2015. augusztus 27. 19:05

Eddig mintegy 30 ezer Quaestor ügyfél részére közel 82 milliárd forint kártalanítási összeget adott át a Befektető-védelmi Alap (Beva) a kifizetéseket intéző OTP-nek, ebből hétfőig 26 ezer ügyfél több mint 70 milliárd forintot vett fel - közölte a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja (QA).

A tájékoztatás szerint ezzel a Quaestor kötvényből eredő követeléssel rendelkező 32 ezer ügyfél 92 százaléka már felveheti a pénzét a bankfiókokban, míg a többieknél az adatok egyeztetése, az esetleges hiánypótlások beérkezése, azok elbírálása van folyamatban.

A Beva és a QA eljárásának ideje alatt az érdeklődők munkanapokon 8-18 óra között hívhatják az ügyfélszolgálatot a 06-1-580-9490, 06-1-580-9491, 06-1-580-9492 telefonszámokon - írja a kárrendezési alap.

A Quaestor-törvény alapján 2015. július 13-án indult el a kötvény-kárrendezés Bevát érintő részének kifizetése. Ebben a szakaszban a hiányzó kötvények miatti pénzkövetelést fizetik ki a károsultaknak.

A Beva kártalanítás mértéke egymillió forint összeghatárig száz százalék, egymillió forint felett az efölötti rész kilencven százaléka. A kártalanítás összege ügyfelenként nem haladhatja meg a húszezer eurónak megfelelő forintösszeget, ami a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. felszámolásának kezdő időpontjában érvényes MNB-devizaárfolyamon átszámítva 6 004 200 forint.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Csütörtökön délelőtt tíz órakkor tüntettek a Quaestor-károsultak az Igazságügyi minisztérium előtt, mert a Befektetővédelmi Alap (Beva) egyelőre a Quaestor-törvény szerint meghatározott 30 millió forintig nem, csak legfeljebb az általános szabályok szerint járó hatmillió forintig kártalanítja az ügyfeleket.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. október 17. 11:34
Nyár végére  megfigyelhettünk egy tizenkét hónap alatt hatszorozó, majd lefelező Samsung részvényárf...
Kasza Elliott-tal  |  2026. október 17. 06:00
Október elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, itt a gyors értékelésem.F...
Bankmonitor  |  2026. október 16. 11:04
Továbbra is az Otthon Start uralja a hitelpiacot, de akik nem jogosultak a támogatásra piaci hitelbő...
ChikansPlanet  |  2026. október 16. 08:00
A városainkat évtizedek óta a gyorsaság és az autózás logikája formálja. Egyre gyorsabban jutunk el...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 18. vasárnap
Lukács
42. hét
Október 18.
Missziók Világnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. október 17. 19:20