Több mint hárommillió forint értékű illegális cigarettát és e-cigarettát foglaltak le a pénzügyőrök a kecskeméti vásártéren.
A hírek szerint a rendőrség eddig több mint 100 embert is kihallgatott a kun-mediátoros ügyben, a vallomásokból pedig az derül ki, hogy Dobrai Sándorné családja is részt vehetett a csalásban - tudta meg a Blikk.
A kun-mediátoros ügyben is naponta jelennek meg újabb hírek, a Blikk információi szerint a rendőrségi kihallgatások alapján az körvonalazódik, hogy Marcsika családja és munkatársai is aktívan részt vettek a csalásban azzal, hogy nagyobb összegeket vettek át az ügyfelektől és átvételi elismervényeket írtak alá.
A rendőrség egyelőre nem kommentálta a híreket, a károsultakat képviselő ügyvéd, Dobrossy István pedig azt nyilatkozta a lapnak, hogy bár hallott a fejleményekről, de konkrétumokról egyelőre nincs tudomása.
Karcagon évekig magas kamatot ígért a befektetésekre a Kun-Mediátor utazási iroda. A városban mindenki ismerte a cég vezetőjét, Marcsikát, aki gyakorlatilag semmilyen engedéllyel nem rendelkezett pénzügyi befektetések kezelésére. Sokan vitték hozzá a pénzüket, az esetenként 20 százalékos kamat reményében. Marcsika a befektetett pénzekből fizette ki a kamatokat, de a botrány tavaszi kirobbanásakor a karcagiak megtakarításaival - a hírek szerint 10 milliárd forinttal - eltűnt. Állítólag Közép-Amerikában bujkál.
Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
Sorozatos karbantartásokat jelentett be a K&H: akadozhat az online és kártyás fizetés, ATM-használat
Február 28-án 23:00 órától 2026. március 1-én 14:00 óráig több mobil- és netbanki szolgáltatás, valamint az ATM készpénzbefizetési szolgáltatások szünetelnek
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







