A pénzügyi önállósodás egyre korábban kezdődik a fiataloknál - mutat rá egy friss kutatás.
Az MNB újabb 62 pénzügyi szervezetnél tárt fel a fogyasztói díjak és költségek jogszerűtlen emelésére vonatkozó jogszabálysértéseket. A vizsgált pénzügyi szervezetek közül 58 esetében került sor bírság kiszabására, amelynek együttes összege 386,5 millió forint.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) újabb pénzügyi szervezeteknél zárta le a korábban megkezdett, számos szervezetre kiterjedő fogyasztóvédelmi vizsgálatot, ami annak feltárását célozta, hogy az érintett piaci szereplők 2012. január 1-je és 2014. április 30-a között az egyoldalú díj-, jutalék-, vagy költségemelések során betartották-e valamennyi vonatkozó, a fogyasztók érdekeit védő jogszabályt.
A most lezárult vizsgálatok alkalmával az MNB mind a 62 pénzügyi szervezetnél jogszabálysértéseket tárt fel. A megállapítások alapján 58 esetben került sor bírság kiszabására, további 4 esetben kötelezéssel zárult az eljárás. A jellemző jogsértések - a korábbi két vizsgálati körhöz hasonlóan - a következők voltak:
- hiányzott a díjmódosításra lehetőséget adó, meghirdetett ok-lista a szerződésben, üzletszabályzatban vagy az általános szerződési feltételekben;
- a kedvezőtlen szerződésmódosítást annak hatályba lépése előtt kevesebb, mint 2 hónappal hirdették meg;
- a kedvezőtlen szerződésmódosítás hatályba lépése előtt 2 hónappal nem tájékoztatták a fogyasztókat ingyenes felmondási jogukról;
- elmulasztották közölni az ügyfelekkel a díjmódosítás okát;
- az egyoldalú kedvezőtlen szerződésmódosítás új díjfajta bevezetésével történt;
- korábbi "díjmentes, ingyenes, 0 forintos" tranzakciót tettek fizetendővé, ami szintén új díj bevezetését jelenti;
- megváltoztatták a díjszámítás módját.
Közzétett határozataiban a jegybank mind a 62 pénzügyi szervezetnek megtiltotta a jogsértő magatartás további folytatását, kötelezte az intézményeket a jogszabályi rendelkezések mindenkori betartására, illetve összességében
A vizsgált intézményeket - új díj bevezetése és a számítási mód kedvezőtlen megváltoztatása miatt - egyúttal kötelezte a jogsértően elvont díjtöbblet fogyasztóknak történő visszafizetésére is.
A pénzintézetek listájáért Kattints!
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az MNB ezúttal is egységes elvek szerint határozta meg a bírságösszegeket, amelyek esetében a jegybank figyelembe vette a jogsértés súlyát, fogyasztókra gyakorolt hatását, gyakoriságát, a jogsértő díjak és tranzakciók számát, a fogyasztóknak okozott kár mértékét, illetve az azokkal sújtott fogyasztói kör nagyságát is.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







