Bár a nemzetközi folyamatok hatására a magyar állampapírok hozama is emelkedett az elmúlt hetekben, a hazai kötvények még így is felülteljesítenek.
Akár több millió forinttal kezdheti felnőtt életét az a fiatal, akinek a szülei rendszeresen vásárolnak Babakötvényt. A Napi Gazdaság számításai szerint havi tízezer forintos összeggel több mint 4,5 millió forint halmozódik fel a kötvény teljes, 19 éves futamideje alatt.
A Babakötvény lényege, hogy minden újszülött után 42 500 forint állami támogatást kapnak a szülők, ha egy speciális, 19 éves futamidejű államkötvénybe fektetik a pénzt. Ehhez rendszeresen vagy akár esetlegesen vásárolhatnak ugyanabból a sorozatból, majd a futamidő végén a felhalmozott összeget és a kamatokat egy összegben kapja meg a gyermekük. További előny, hogy az éves befizetések tíz százalékát évi hatezer forintig az állam jóváírja támogatásként.
A Babakötvénnyel igényelhető maximális támogatást havi ötezer forintos befizetés után érjük el, azonban ennek dupláját befizetve 19 év alatt közel ötmillió forintot gyűjthetünk össze gyermekünknek.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







