Kezdődik a téli olimpia: az adófizetők aggódnak!

Pénzcentrum2010. február 12. 15:04

Ma veszi kezdetét a 2010. évi téli olimpia a kanadai Vancouverben, melynek szervezőit mind a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, mind a szállásukat átvevő sportolók az egekig magasztalták. Nem úgy a vancouveriek, akik okkal aggódnak adódollárjaikért.

A Vancouverbe megérkező sportolók, belépve az olimpiai faluba, szinte egyöntetűen lenyűgözésüknek adtak hangot, nem véletlenül. A több, mint 2700 főnek szállást adó falu luxus körülményeket biztosít: az általában megszokott kollégiumi szobákra hajazó apartmanok helyett itt minden szobához külön nappali, és márvány munkalapos konyha tartozik, de ami a fő attrakció, az a lenyűgöző kilátás .

Mindezt elsősorban a vancouveri adófizető polgároknak köszönhető, akik minden idők legdrágább, egy milliárd dolláros komplexumához járultak hozzá dollárjaikkal, ami félő, hogy a játékok végeztével üresen tátong majd.

A városvezetőség eredetileg 47 millió dollárt szánt a projektre, azonban a költségek megszaladása, valamint a válság megjelenése arra kényszerítette az önkormányzatot, hogy kisegítse a fejlesztő céget, hiszen csak így volt elkerülhető, hogy egy félig elkészült olimpiai falu fogadja a sportolókat.

2009 elején Vancouver főpolgármestere, Gregor Robertson már világosan fogalmazott, hogy bizony a projekt befejezése az adófizető polgárokat terheli majd, vagyis egy közpénzből finanszírozott magánprojekt lesz.

A pénzüket akkor látja viszont a város, illetve a lakók, ha a játékok befejeztével sikerül az apartmanokat értékesíteni, ami nem is lenne nehéz feladat, ha az ingatlanpiac nem ott tartana, ahol.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A kislakások szépek, a lakópark több környezetvédelmi díjat is elnyert, hiszen minden követelménynek megfelel, ami egy ökotelepüléstől elvárható, de az ingatlanárak még ma is jóval elmaradnak a válság előtti szinttől, vagyis attól, amit az építkezés 2006-os megkezdésekor elvártak.

Sajnos a helyiek meglehetősen borúlátók, és kiábrándultak, annak ellenére, hogy az 1100 garzon közül 250-et kifejezetten a nehéz helyzetben lévő helyiek számára "tettek félre. Sokan persze attól tartanak, hogy ebből a "jótékonysági akcióból" nem fog megvalósulni semmi, és ezek a lakások is piacra kerülnek majd, hogy a kincstáron található lyukakat be tudja foltozni a városvezetés.

Persze ebből a fiaskóból a játékosok mit sem érzékelnek, nem is az ő feladatuk, hogy megoldják a problémát, ez a helyiek feladata lesz, február 28-a, a játékok befejezése után.

Címkék: