Felfutóban a műkincspiac? Első blikkre úgy fest

Pénzcentrum2009. november 19. 05:33

42 éve porosodó festmény is gazdát cserélt! A Sotheby's legutóbbi, november 11-én megrendezett New York-i árverése alapján nincs okunk kétségbe vonni a műkincs piac feléledését, hiszen még a legoptimistább várakozásokat is duplán felülteljesítette a leütések összértéke.

A november 11-i, kortárs művészeti árverésen összesen mintegy 134,4 millió dollárban keltek el alkotások, ami a legrosszabb várakozásokat háromszorosan, de még a legoptimistábbakat is duplán felültejesítette.


A Christie's ezzel szemben jóval szerényebb aukciót zárt a megelőző napon, amikor a 39 leütött tárgy mindössze 74 millió dollárt hozott a konyhára.

A Sotheby's sikerét főként egy Warhol képnek köszönhette, amely 200 darab, életnagyságú egy dollárost ábrázol, és több mint 39 millió dollárért kelt el. Előzőleg 8-12 millió dollárra számítottak, végül azonban a második legdrágább Warhol-műként cserélt gazdát. Az összeg már csak azért is meglepő, meg ugyanez a kép, legutóbb, 1986-ban még csak 350 ezer dollárért került kalapács alá.

Egy másik Warhol önarckép, amely előtte 42 évig, egy poros szekrény alján lapult, 5,4 millió dollárt hozott a konyhára előző tulajdonosának, egy recepciósnak, akinek még a művész ajándékozta a festményt 1967-ben.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Jean Dubuffet Trinité Champs-Elysées című festménye 800 ezer dollárral drágult 3 évvel ezelőtti árverése óta, így most novemberben 5,4 millió dollárért kelt el. A legnagyobb meglepetést azonban Jeff Koons alkotásai okozták, a Nagy váza virággal című képe most 5 millió dollárért kelt el, míg 2000-ben még csak 600 ezret adtak érte, a két porszívót ábrázoló szobor ára pedig 320 ezerről 2,7 millió dollárra kúszott fel 2000 óta.

Mi várható a műkincspiacon?

Címkék: