Aktívan kereskedek az újonnan tőzsdézők

Pénzcentrum2009. április 16. 09:00

Nem szabad lebecsülni az új tőzsdézőket, nekik köszönhető, hogy a Budapesti Értéktőzsde napi forgalmának a korábbi 20 %-kal szemben mára közel az 50 %-át a hazai befektetők kötései teszik ki.

Az elmúlt egy évben számlát nyitók aktívan kereskednek, ez a napon belüli üzletkötésekre különösen igaz. A brókerek annak ellenére nem tapasztalnak tömeges kiszállási hullámot a kisbefektetők részéről, hogy korábban többségük úgy gondolta, az ősszel a piacra lépett új szereplők alig várják, hogy nullán kiszállhassanak részvényeikből.

2008 utolsó negyedévében rengeteg új szereplő jelent meg a tőzsdén, s vásárolt az akkor hihetetlenül olcsónak tartott részvényekből. Az OTP ekkor 2300-4400 forint között mozgott. Ezeknek a pozícióknak egy része a napokban már nullszaldós lett, ám a kisbefektetők nem sietnek a kiszállással, sőt valaki még rá is vesz a korábbi pozíciójára.

Szakértők szerint, ha valaki 1300-nál nem szállt ki, akkor most már nem is fog. Aki rendelkezett elegendő tartalékkal, az inkább rávett a kedvező árat kihasználva. Egyes brókercégek próbálják a jelentős áremelkedés után a pozíciók csökkentésére ösztökélni a befektetőket. A tőzsdézésben egyébként tapasztalatlan szereplők ezt általában meg is fogadják, és adogatnak, de csak módjával, nem agresszívan.

Mivel nagy lendület van az OTP-ben és senki nem tudja, meddig mehet föl ebben a körben, érthető a fokozatosság. Viszont már elég sokat emelkedett az 1232 forintos mélypont óta, vagyis csökkenteni érdemes, és ezt is tervezik az ügyfelek. Az elmúlt egy évben számlát nyitó ügyfelek egyáltalán nem passzív befektetési stratégiát követnek, sokkal inkább játékosoknak tekinthetők. Mivel a magyar piacot a legtöbb nagy külföldi elemző cég alulsúlyozza, a brókercégeknél jelentősen visszaesett a külföld megbízások volumene.

Címkék: