11 °C Budapest

Bővül a képaukciós piac - Új szereplők színesítik a kínálatot

Pénzcentrum
2008. november 14. 13:16

Ahogy a képzőművészeti kínálat is színesedett a hazai műtárgy piacon az utóbbi években, úgy az aukciók száma és kínálata szintén bővül idén. Hogy miért pont most a pénzügyi világválság gazdasági életre ható kiszámíthatatlan közegében, annak egyszerű a magyarázata: mikor elkezdték a felkészülést, még nem sejthette senki, hogy bekövetkezik a válság, emellett pedig a kvalitásos alkotások ilyenkor tudják igazán bebizonyítani, hogy vásárlásuk jó befektetés. Ezért sem túl nagy vakmerőség kijelenteni, hogy a galériák értékes "valutáik" iránt a téli aukciós szezonban bizonyára nagy lesz a kereslet, pláne, hogy a már régebb óta jelenlévő árverező házak mellé nem is akármilyen szereplők lépnek színre igazán kitűnő kínálattal.

A műkereskedelemben már bizonyított Pintér Sonja Galéria és Erdész & Makláry Fine Arts ugyan különböző műfajban érdekelt - az előbbi magyar kortárs művekkel, míg az utóbbi legfőképp a külföldre származott magyar művészek munkáinak itthoni és nemzetközi kereskedelmével valamint XX. századi klasszikus modern és kortárs művészekkel foglalkozik - ám mindkettő klasszikus galéria, a szó nemzetközi standardnak megfelelő értelmében: kiállítások rendezése, kiadványok megjelentetése, hazai (és az utóbbi esetében külföldi) művészeti vásárokon történő rendszeres megjelenés, piacépítés a fő feladatuk.

A magyar magán alapú műkereskedelem a rendszerváltás után az 1990-es évek óta piacgazdasági alapon, robbanásszerű fejlődést követően töretlenül bővül és virágzik. A kialakuló honi gazdasági elit jövedelmének egy részét szívesen és gyümölcsözően fekteti műtárgyakba. A gyűjtők új generációi jelennek meg a piacon.

A műtárgypiac csúcsa az egyedi tárgyak kereskedelme. Mint mindenütt a világon, itthon is a festmények piacát kíséri a legnagyobb érdeklődés. E műfaj jellemzője, hogy a kvalitásos alkotások már megmérettettek, művészi és piaci értelemben, visszavezethetők ahhoz a konkrét időhöz, amikor a festő állványán elkészítette azokat. A magyar műpiac fejlődésében kiemelt szerepet kapott az aukciós értékesítés. Kezdetben persze a vevők bizalmatlansága és bizonytalansága okozta ezt a jelenséget. Az újonnan kialakult módosabb réteg képviselői azt megelőzően nem vásároltak műtárgyakat, a galériás árakban nem bíztak, szükségük volt a versenyre, licitre, hiszen általában a "ha ennyit más is fizetne érte, akkor megvehetem akár drágábban is" gondolat erősítette meg szándékukban őket. Emellett pedig az árverési feltételek és a fizetendő díjak, adók, járulékok világosak voltak mindenki számára. Ez az értékesítési forma aztán stabilizálódott, ma már elképzelhetetlen lenne a műtárgypiac aukciók nélkül, s néhányan ugyan az év folyamán több árverést is szerveznek, kétség kívül a téli aukciókon találhatók a legkvalitásosabb alkotások, így ezek hozzák a legnagyobb bevételt rendezőiknek.

A kortárs képzőművészet egyre nagyobb hangsúlyt kap az utóbbi években hazánkban, így aukciókon is rendszeresen lehet ma már találkozni ezekkel az alkotásokkal. Az első, valóban sikeres kortárs művészeti árverést Soraya Stubenberg - a Sotheby's magyarországi rezidense - szervezte az 1990-es évek közepén Budapesten. Profi módon látott hozzá: nemcsak a rangos anyagot gyűjtötte össze, hanem a vevőket is megszervezte. Soha nem látott többszázezres, sőt, millió feletti árak alakultak ki. Azóta számos kortárs árverést rendeztek itthon, az eredményesség vegyes képet mutatott. Napjainkban a MissionArt rendez kortárs aukciót - mégpedig dicséretes bátorsággal a fővárostól elszakadva - Miskolcon. Néhány év óta Kieselbach Tamás és Virág Judit is indít nagy árverésein kisebb-nagyobb számú kortárs művet. Virág Judit aztán tavaly még egyet lépett ebbe az irányba, 2007 márciusától kommunikációja középpontjába a "kortárs galéria" címszavát állítva, még abban az esztendőben novemberben meg is rendezte első kortárs aukcióját. De például a Képcsarnok Vállalat jogutódja és a rendszerváltás előtti műkereskedelmi egyeduralkodó BÁV is beszállt a kortárs piacba.

Ebben a helyzetben jelentkezik Pintér Sonja első árverésével. A 2000-ben megnyílt és azóta 500 négyzetméteresre bővült Pintér Sonja Galéria (PSG) a hazai kortárs műkereskedelem megkerülhetetlen szereplője lett. Az elmúlt nyolc év tapasztalatait összegezve, valamint Nagy T. Katalin művészettörténész független szakmai hozzáértésével megtámogatva több, mint 60 alkotó 160 művét gyűjtötték össze, így - csupán néhányukat kiemelve - Lossonczy Tamás, Konok Tamás, feLugossy László, Konkoly Gyula, Türk Péter, Bukta Imre, Csontó Lajos és Gálhidy Péter munkáival is találkozhatnak az érdeklődők. A legidősebb alkotó 104 éves, a legfiatalabbak az 1980-as években születtek. A november 23-ig megtekinthető aukciós kiállítás vásárlási szándék nélkül is figyelemreméltó, hiszen először látható ilyen keresztmetszet a hazai művészek különböző műfajú munkáiból. A tárgyak között a képzőművészeti technikák szinte mindegyike megtalálható, hiszen olaj-vászon festményeket, papírmunkákat (akril, akvarell, rajz, vegyes technika), bronz, kő és beton szobrokat, digitális nyomatokat, installációkat és videó-munkákat is felfedezhetünk. Az már csak hab a tortán, hogy haza is lehet vinni a november 24-én a galéria nagytermében zajló árverésen megtett sikeres licitek végén az alkotásokat. A koncepció része, hogy egy-egy, már ismert művésznek több alkotói korszakából is kínálnak műtárgyakat, de ugyancsak újdonság, hogy az árverésre bocsátott alkotások mindegyikét (!) közvetlenül a művészektől kérték be, így a sikeres leütéseket követően a bevétel közvetlenül magukhoz az alkotókhoz jut vissza - ami kétségtelenül hozzájárul a kortárs művészet megerősödéséhez.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A műkereskedelemben is meghatározó a szinergia. Alig három éve nyílt meg a Falk Miksa utcában az Erdész & Makláry Fine Arts, ám ez idő alatt a galéria számos, nagy visszhangot keltett tárlatot szervezett, valamint a legnagyobb nemzetközi képzőművészeti vásárokon (Moszkva, Párizs, Köln, Brüsszel) elsőként és egyedül képviselte hazánkat. Erdész László több mint harminc éve foglakozik műkereskedelemmel, Makláry Kálmán a franciaországi magyar képzőművészek hazai megismertetésével szerzett elismerést, több nagy horderejű kiállítás és rangos képzőművészeti témájú kötet megjelentetése fűződik nevéhez. A két műkereskedő december 9-én a Néprajzi Múzeumban tartandó első közös árverése több szempontból is unikumnak számít, hiszen most első alkalommal nemzetközileg is elismert külföldi nagymesterek munkáira is licitálhatnak egy hazánkban rendezett aukción a magyar és külföldi gyűjtők, így például kalapács alá kerülnek Giacometti, Miró vagy Rodin alkotásai. Az árverés törzsanyagát a már a nemzetközi piacon is nagy figyelmet kapott/kapó magyar származású festő- és szobrászművészek munkái teszik ki, mint például Miklós Gusztáv, akinek egy szobra egy 2005-ös párizsi árverésen 1.600.000 euróért kelt el, Hantai Simon, akinek festményéért ugyancsak 2005-ben a Christie's párizsi árverésén 560.000 eurót fizettek, vagy Reigl Judit, akinek művei már most is megtalálhatók a világ legjelentősebb közgyűjteményeiben, így a New York-i Museum of Modern Artban, a londoni Tate Modern-ben vagy a párizsi Pompidou központban.

A szkeptikusok már évek óta hangoztatják, hogy megtelt a hazai aukciós piac, azóta néhány új beszálló bizonyította ennek ellenkezőjét, most a két új szereplő premierjén még inkább színesedik az árverési kínálat, ami csak jót tehet a szakmának, de profitálnak belőle a potenciális vásárlók is, hiszen a bővüléssel egyre magasabbra kerül a léc, ami az eléjük tárt minőséget illeti.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
KonyhaKontrolling  |  2024. április 19. 07:44
A mostani, 18-20%-ot fizető PMÁP sorozatok kiemelkedően jó hozammal kecsegtetnek, de természetesen e...
Bankmonitor  |  2024. április 19. 07:25
A Babaváró kölcsön maximális összegét 10 millióról 11 millió forintra emelték 2024-ben. De mekkora p...
Holdblog  |  2024. április 19. 06:01
A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente...
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem