Egy privátbanki üzletági elemzésből kiderül, hogy a vidéki ügyfelek konzervatívabb befektetési lehetőségek közül válogattak, így a válság nyomán kisebbet buktak fővárosi társaiknál. Az üzletág azonban most változás előtt áll - írja a Napi.
A BloChamps Capital tanácsadó cég októberi elemzéséből kiderül, hogy a privátbanki szegmensben is érzékelhető a bizonytalanság, mind ügyfél, mind tanácsadói oldalon, amit a tanulmány iránti fokozott igény is jelez.
Itthon az egy tanácsadóra jutó magas ügyfélszám, az emiatt kevésbé alapos ügyfélkezelés és az értékesítési kényszer megnehezíti a hazai tanácsadók helyzetét, és a válság most sok ügyfelet szembesített a hozzáértés fontosságával.
A gyanakvóbb és bizalmatlanabb ügyfelek kegyeinek elnyeréséért komolyan meg kell küzdeniük a cégeknek, hiszen úgy fest, októberrel véget ért az immár hatodik éve tartó fellendülés a piacon.
Mára az ügyfelek inkább az alacsony kockázatú termékek iránt érdeklődnek, a magas kamatok miatt sokan a bankbetét, garantált termékeket választják.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Jövőre ugyanakkor várható a privátbanki kör növekedése, míg azonban nemzetközi szinten valószínűleg csökkentik a limitet, addig itthon a tervezett növelés marad csak el, amivel közelítettünk volna a klasszikus pb-szinthez. A szolgáltatók száma azonban vélhetően nem változik.
Valószínű azonban az is, az ügyfélkör jelentős részét kitevő kkv-k - ahol a céges és magánpénz sokszor összefolyik - korábban képződött tartalékai nem a vagyonkezelőkhöz, hanem a cégben maradnak majd.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







