26 °C Budapest

Járadékszolgáltatások: mi lesz velünk öregkorunkban?

Pénzcentrum
2008. május 7. 12:20

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete már korábban is több területen igyekezett felhívni az ügyfelek figyelmét a fontos tudnivalókra és az esetleges buktatókra. Most sincs ez másképp, az éppen aktuális téma a járadékszolgáltatások, amivel egyre több nyugdíjkorhatár előtt álló dolgozó szembesülhet. A probléma viszont az, hogy sokan egyáltalán nincsenek tisztában azzal, hogy mit is takar a járadék pontosan, illetve milyen lehetőségeik vannak a nyugdíjba vonuláskor, hogy az addig megtakarított összeghez hozzájussanak...

A kezdeményezést, amely az ügyfél-tájékoztatást hívatott fokozni az indította el, hogy számos ügyféljelzés érkezett a felügyelethez, miszerint csak kevesen vannak tisztában azzal, hogy mit is jelent a járadék. A reklámokban sokszor előfordul, ugyanis mára már ez is egy pénzügyi termékké vált és remélhetőleg a közeljövőben a szolgáltatók közötti verseny is ki fog alakulni. Ennek ellenére sokszor még szakmai körökben is fogalomzavarban szenvednek, így elmondható, hogy van igény a tájékoztatásra, mondta el Erdős Mihály, a PSZÁF főigazgató-helyettese.

Várhatóan 5-10 éven belül 600 ezer ember fog eljutni odáig, hogy lehetősége vagy kötelessége lesz életjáradékot igényelni, vásárolni. Ez nagy számú ügyfelet jelent, amihez képest a piac még egyelőre gyerekcipőben jár, mindössze 10 biztosító kínál 7 típusú terméket. Időben elindítva a tájékoztatást szeretne a felügyelet segíteni az embereknek, hogy kinek mit érdemes választania, illetve ezen keresztül a pénzügyi ismereteket is bővíteni szeretnék.

Ennek köszönhetően a közelmúltban írt alá a PSZÁF és az MNB egy megállapodást a pénzügyi kultúra fejlesztésének érdekében, és ezt a célt szolgálja a felügyelet honlapján most megjelent tájékoztató is a járadékszolgáltatásokról.

Az öngondoskodás kiemelt feladat lenne a nyugdíjkorhatár felé közeledve, de itthon csak nagyon kevesen kezdenek időben elgondolkodni, hogy miből is fognak megélni a munkásévek után. Ezért fontos, hogy a megtakarítások ne csak azt a célt szolgálják, hogy évek múlva lesz pénz egy új autóra vagy plazmatévére, az is fontos, hogy időben tervezzük meg a jövőnk megfelelő finanszírozását.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. augusztus 11. 17:31
Súlyos betegség következtében életének 61. évében elhunyt Kis Ervin Egon újságíró, dokumentumfilmes,...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 11. 16:50
Aki 2021 második felében egy 60 négyzetméteres budapesti lakás helyett Érden vásárolt, a Bankmonitor...
Holdblog  |  2026. augusztus 10. 11:25
HOLD After Hours Balásy Zsolttal és Pekár Dáviddal Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD Af...
ChikansPlanet  |  2026. augusztus 7. 08:00
A városi hőségnek évente 350 ezren esnek áldozatául. Két friss kutatás egybehangzó eredménye szerint...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 12. szerda
Klára
33. hét
Augusztus 12.
A fiatalok világnapja
Augusztus 12.
Az elefántok napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. augusztus 12. 09:02