12 °C Budapest

Környezetbarát befektetési lehetőség az Erstétől

Pénzcentrum
2007. november 19. 12:27

Már jegyezhető az Erste Bank der oesterreichischen Sparkassen AG által kibocsátott Future Kötvény az Erste Befektetési Zrt-nél. Az új kötvény lényege, hogy olyan nemzetközi nagyvállalatok részvényeibe fektet, amelyek környezetbarát tevékenységet folytatnak. A kötvény forintban és euróban egyaránt jegyezhető, futamideje három év, a futamidő egészére vetített maximális kifizetés forint jegyzés esetén 39, euró esetén pedig 21 százalék lehet. A jegyzési időszak az Erste Bank fiókhálózatában 2007. december 14-ig tart.

Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: egyre többen ismerik fel a környezetvédelem, a környezettudatos magatartás, illetve a fenntartható fejlődés fontosságát, a pazarló energia-felhasználás következményeit, és a tudatos, átgondolt energia-felhasználásból származó előnyöket. A tudás alapú társadalom előtérbe kerülése pedig felértékelte az információtechnológia fontosságát, és az iparág növekedése a közeljövőben még inkább felgyorsulhat.

Az Erste Future Kötvény arra teremt lehetőséget, hogy a bank ügyfelei olyan 20 kiválasztott nagyvállalat részvényárfolyamának növekedéséből részesedjenek, amelyek ezen elvek alapján működnek és így szerepük kulcsfontosságú lehet az emberiség jövőjében. Ilyenek például az alternatív energiaforrásokkal (például napenergia), az öko- és biotechnológiával vagy az információtechnológiával foglalkozó vállalatok.

Mivel az Erste Future Kötvény forintban és euróban is jegyezhető, az euróban megtakarító ügyfelek számára is ajánlja a bank, mivel biztonságos, mégis magas hozamlehetőséget nyújt. Az Erste Future Kötvény a futamidő végén egyösszegben fizeti ki a hozamot. Ennek mértékét az határozza meg, hogy a kosárban szereplő 20 vállalat részvényeinek a futamidő három éve alatt hogyan változik az árfolyama. Az évente rögzíthető maximális érték forint befektetés esetén 13 százalék, euró befektetés esetén 7 százalék, azaz a teljes futamidőre szóló kifizetés maximuma forint befektetésnél 39 százalék, euró befektetés esetén 21 százalék is lehet.

Az elnök-vezérigazgató hozzátette: az Erste Future Kötvény esetében a magas hozam lehetősége nem jár magas kockázatvállalással, mivel az ügyfelek úgy részesedhetnek a részvényekkel elérhető magas hozam lehetőségéből, hogy közben nem vállalnak tőkekockázatot. Ha ugyanis a kiválasztott részvények a futamidő alatt rosszul teljesítenek, akkor a befektető visszakapja a kötvény névértékét, amennyiben befektetését a három éves futamidő végéig megtartja.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az Erste Future Kötvény az Erste Befektetési Zrt. negyedik strukturált kötvénykibocsátása idén. Nyár elején az Erste Luxus Kötvény, majd ősszel az Erste TOP 10 Kötvény került kibocsátásra összesen 3 milliárd forint, illetve 12 millió euró értékben az Erste Bank fiókhálózatában, valamint jelenleg is folyik a Prémium Garantált Kötvény jegyzése a Magyar Posta Zrt. postahelyein.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem