Elfogadhatatlannak tartja a PSZÁF az alapkezelők sajátos, egyedi jogszabály-értelmezéseit, és a jövőben szigorúbban ellenőrzi, hogy az indexkövető alapok portfóliónak összetétele híven követi-e a jogszabályban foglaltakat - derül ki a Felügyelet tegnap kiadott vezetői körleveléből. A hatóság rosszallását az váltotta ki, hogy úgy véli, az indexkövető alapok portfóliója több esetben az indokoltnál nagyobb arányban tartalmazott bankbetéteket, és egyes esetekben az alapkezelők eltértek a meghirdetett befektetési stratégiától, és ezzel tulajdonképpen megtévesztették a jegyeket kifejezetten a benchmark követésének céljával megvásárló befektetőket.
A Felügyelet álláspontja szerint elfogadható, ha az indexkövető befektetési alap portfóliójában likvid eszközöket is tart az alapkezelő, hiszen ez biztosítja a befektetési jegyek visszaváltásának folyamatosságát, illetve a működési költségeket, habár ezekre a célokra az alapkezelő hitelkeretet is igénybe vehet. A PSZÁF ugyanakkor úgy vélte, nem elfogadható, ha az említett célokkal nem indokolhatóan magas a likvid eszközök aránya a portfóliókban, sem pedig az, ha az értékesítésekből befolyó pénzeszközöket az alapkezelő nem fekteti be haladéktalanul.
Szintén kifogásolhatónak tartja a hatóság, ha az alap portfóliójában azért tart a szükségesnél nagyobb mennyiségű bankbetétet az alapkezelő, mert a származtatott ügyleteknél kedvezőbb feltételekkel vehető fedezetként figyelembe, mint az állampapírok, hiszen ez a PSZÁF álláspontja szerint lényegében a jogszabályok figyelmen kívül hagyása, amit az sem szentesíthet, ha ezáltal a befektetők nagyobb megtérülésre számíthatnak.
Hogy pontosan milyen volumenű likvid eszköz tartható a portfóliókban, nem lehet meghatározni, hiszen ez nagymértékben függ az alap forgalmazásától (a működési költségek esedékessége könnyebben tervezhető), így konkrét arányt a Felügyelet sem ad meg, de a levél szerint a jövőben fokozottabb figyelemmel kíséri az indexkövető alapok tevékenységét. A Portfolio.hu adatai szerint a hazai piacon működő öt indexkövető alap részvényaránya egészen széles skálán, 89 és 99 százalék között szóródott 2007 első félévének végén, igaz az augusztusi jelentések szerint ez a különbség jelentősen csökkent (táblázat a cikk végén). A PSZÁF által kifogásolt likvid eszközök mennyisége ezzel együtt - az alapkezelők eltérő jogszabály-értelmezéseinek nyomán - egészen nagy különbségeket mutathat.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








