Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Veres János pénzügyminiszter a parlamentben fogadta Szalay-Berzeviczy Attilát, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) elnökét, hogy egyezessenek a magyar tőkepiac élénkítéséről, és megállapodjanak arról, hogy milyen szerepet tud játszani a BÉT a gazdaság kifehérítésében. A megbeszélés alapját a Budapesti Értéktőzsde, a Befektetési Szolgáltatók Szövetsége (BSZSZ), a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) által kidolgozott és júliusban a kormánynak, valamint a parlamenti pártoknak megküldött ötpontos tőkepiac-élénkítő javaslatcsomag képezte.
1) A miniszterelnök és a pénzügyminiszter nyitott a három éven túli időszakra vonatkozó, árfolyamnyereség- és kamatadó-mentességet biztosító Hosszú Távú Befektetési Számla bevezetésére, de a számlakonstrukció jelentőségére és várható költségvetési kihatásaira való tekintettel, ezt a január 31-ig kidolgozandó hosszú távú adócsomag részeként kívánják a kormány elé vinni. Méghozzá azzal a megkötéssel, hogy a számlára történő éves befizetéseknek korlátja lesz, melynek mértéke a tőkepiac szükséglete és a költségvetés lehetőségeinek figyelembevételével egy ésszerű határban lesz megállapítva a Tőzsde és a pénzügyminisztérium további szakmai egyeztetése eredményeképpen.
2) Az ingatlanpiac és a tőkepiac összenyitását javasló pontot alapul véve a kormány úgy döntött, hogy a javaslat szellemével egyetértve 2008. január 1-től 15-ről 5 évre csökkenti az ingatlanok után fizetendő forrásadó- köteles periódust, megkönnyítve ezzel a megtakarítások átcsoportosíthatóságát az ingatlanpiacról más megtakarítási formákba.
3) A kormány támogatja azt a javaslatot, miszerint a Budapesti Értéktőzsdére bevezetett nyílt és zártvégű befektetési alapok a részvényekhez hasonlóan adózzanak. Az elért hozamok a jövőben árfolyamnyereségként adóznak és nem kamatként, így az esetleges veszteségek leírhatók lesznek 2008. január 1-től a nyereségből, csökkentve ezzel év végén az adóalapot.
4) A miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy felkéri Hiller István oktatási minisztert: tegye meg a szükséges lépéseket azért, hogy a pénzügyi alapismeretek a legrövidebb időn belül kötelezően oktatott tantárgy legyen minden magyar középiskolában.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
5) Kapcsolódva a kormánynak a feketegazdaság felszámolására tett erőfeszítéseihez - a BÉT elnöke arra tett javaslatot, hogy az állam a fejlesztési adókedvezményen és a fejlesztési tartalékon keresztül ösztönözze a vállalatok tőzsdére lépését. A miniszterelnök felkérte a tőzsde elnökét: a Budapesti Értéktőzsde dolgozza ki részleteiben is a két javaslatot és kezdje meg erről az egyeztetést a pénzügyminiszterrel, hogy a végleges anyag mihamarabb a kormány elé kerülhessen.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






