Az OTP Garancia Biztosító Zrt. 2007. július 30. és 2007. szeptember 9. között két új befektetési lehetőséget kínált. Az új portfóliók fogadtatása rendkívül kedvezőnek bizonyult, a hathetes értékesítési időszakban az ügyfelek ugyanis összesen több mint 7,5 milliárd forintot helyeztek el a két konstrukcióban. Az összeg nagy része, mintegy 80%-a a Generáció Ázsia Portfólióba került befektetésre.
A Generáció Életbiztosítás 5 éves tartamú Ázsia és 10 éves tartamú Válogatott egyszeri díjfizetésű portfóliói az OTP Bank fiókjaiban is elérhetőek voltak. A két konstrukcióban közös volt, hogy szerződéskötéskor azonnali jóváírással indultak, ami akár a befizetés 5%-át is elérhette, az értékesítési időszakra 7,5%-os éves hozamot garantáltak, tőkegaranciát és életbiztosítási védelmet nyújtottak.
A két termék sikerét több tényező is befolyásolta. A Generáció Ázsia Portfólió esetében a mögöttes részvénykosár összetétele (dél-koreai, kínai és japán részvénypiacokon jelen lévő vállalatok részvényei) mellett igen vonzó a termék azon tulajdonsága is, hogy speciális kifizetési algoritmusa miatt e piacok esetleges visszaesése esetén is pozitív hozamra számíthatnak a befektetők.
A Generáció Válogatott Portfólió 10 éves tartamra szóló befektetés, keresettségének oka - a mögöttes részvények "válogatott" voltán kívül - részben a 10 éves befektetési időtávból adódó kamatadómentességből, illetve a személyi jövedelemadó kedvezmény igénybevételének lehetőségéből fakadt.
A világ tőkepiacain augusztusban lezajlott árfolyam-csökkenés mindkét termék esetében még kedvezőbb "beszállási pontot" jelent.
Az OTP Garancia Biztosító az elmúlt években már több alkalommal kínált korlátozott ideig elérhető, különböző befektetési stratégiákat követő portfóliókat legnépszerűbb unit-linked termékéhez, a Generáció Életbiztosításához. E zárt végűként működő eszközalapok a kisbefektetők számára egyébként nem, vagy nehezen elérhető befektetési lehetőségeket kínálnak magas várható hozammal, tőke- és hozamgarancia mellett.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az ügyfelek igényeire és az eddigi sikerekre való tekintettel az OTP Garancia Biztosító hasonló konstrukciók értékesítését a jövőben is tervezi.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








