Ezekben a napokban a befektetők érdeklődése főként az olyan lehetőségek felé fordul, amelyekkel tovább gyarapíthatják most felszabaduló tőkéjüket. Az UniCredit Bank két ajánlattal jelent meg a piacon: mindkettő többet kínál, mint egyszerűen kedvező kamatot vagy a magas hozam lehetőségét. Az egyik meglepően rugalmasan ad módot a pénzhez jutásra, a másik a piac hullámzásai ellen is véd. A Rugalmas Betét és az UniCredit Hozamfix Tőkegarantált Származtatott Alap tényleg szolgálnak fogyasztóközpontú újdonságokkal.
Hazánkban a legáltalánosabb megtakarítási forma a bankbetét. Az emberek nagy része ebből is a rövid, legfeljebb néhány hónapos lekötési idejűeket választotta, mert félt, hogy ha a lekötés vége előtt van szüksége a pénznek akár csak egy részére, a betétlekötési megbízásnak a futamidő vége előtti visszavonásakor elvész az összes kamat. Az UniCredit Bank egyedülállóan sok szabadságot adó új ajánlata, amely a Rugalmas Betét nevet viseli, véget vet ennek a helyzetnek. A kedvező kamatozás mellett azt is tudja , hogy ha feltöri az ügyfél a betétet, akkor a kivett összeg után addig időarányosan járó kamattól sem esik majd el, hiszen a betét lejáratakor a kivett összegre is jár a részfeltörésig felhalmozott kamat; a bennmaradó rész (minimum 250.000 forint) pedig tovább kamatozik az eredeti feltételekkel.
Futamidő tekintetében 9 és 15 hónapos lekötési periódust választhat az ügyfél. A rugalmas részfeltörés lehetősége mellett mindkettő esetében kamatprémium is jár az ügyfélnek a futamidő első két hónapjára. Ennek mértéke az akciós betét első 2 hónapra vonatkozó kamatának és a 9 illetve 15 hónapos standard lekötött betét kamatának különbsége - így ezen lekötött betéteknél a periódus első két hónapjában évi 11 százalékos kamatszint érhető el (EBKM 9 hónapra 7,50-7,62 százalék; 15 hónapra 6,83 százalék). A betétlekötési időszak végén mindezek felett 1 havi kamatadó összegének megfelelő visszatérítést kap a banknál Rugalmas Betétben elhelyezett állománya után a betéti periódus utolsó hónapjára vonatkozóan. Mindennek feltétele, hogy az ügyfelek a lekötés összegével (minimum 250.000 forint, maximum 20.000.000 forint) növeljék az UniCredit Banknál levő megtakarításaikat, bankszámlájukra havi 50 ezer forint egyösszegű jóváírás érkezzen a futamidő minden egyes hónapjában, és tetszés szerint két közüzemi számla kiegyenlítését vagy két elektronikus vagy állandó utalást teljesítsenek havonta bankszámlájukról.
A UniCredit Hozamfix Tőkegarantált Származtatott Alap augusztus 15. és szeptember 21. között tízezer forinttól, diszkontáron jegyezhető. Az új befektetési alappal még stagnáló, sőt enyhén csökkenő részvényárfolyamok mellett is elérhető évente 15 százalék hozam − tehát 3 év alatt 45 százalék −, miközben a befektetést tőkegarancia védi.
A Hozamfix Tőkegarantált Alap a világ legtőkeerősebb vállalatainak teljesítményéhez biztosít hozzáférést a befektetőknek. A részvénykosárban a három legfejlettebb gazdasági régió (Nyugat-Európa, Japán és USA) vezető részvényindexeinek első 5-5 részvénye szerepel.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A hozam éves jóváírásának feltétele, hogy az év során a részvénykosár egyetlen eleme sem eshet egy előre meghatározott szint - a küszöbérték - alá. (Ez a küszöbérték 65 és 75 százalék között lesz.)
Az úgynevezett bónuszhozam révén azonban még akkor is gyarapodhat a befektető hozama, ha valamelyik részvény történetesen a küszöbérték alá esne. Ha ugyanis egy adott évben a részvények árfolyammozgása miatt nem járna a 15 százalékos hozam, az akkor sem vész el, hanem bekerül az úgynevezett "bónuszhozam-kosárba". A bónuszhozamot pedig az alapkezelő elszámolja a befektetők javára, ha a következő évben a részvénykosárban szereplő egyik papír árfolyama sem esik a küszöbérték alá. Így az adott esztendőben járó hozam mellett a befektető megkapja az előző időszak kosarában felhalmozódott 15 vagy akár 30 százalékos, még nem jóváírt hozamát is. Az UniCredit Hozamfix Tőkegarantált Származtatott Alap mindazoknak kedvező megoldást jelent, akiknek a vegyes piaci árfolyammozgás mellett fontos a magas hozam lehetősége és a tőkegarancia is.
Súlyos krízis fenyegeti a magyar háztartásokat: egyetlen váratlan kiadás elég, és beüt a katasztrófa
Az Eurostat évente felméri, hogy az európai háztartások mekkora hányada nem tudna saját erőből fedezni egy hirtelen jött, előre nem tervezett kiadást.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







