20 °C Budapest

Akik ránk hallgattak: Sokat lehetett keresni az idén!

Pénzcentrum
2006. december 12. 08:00

A szabályok Elérkezett a tizenegyedik hónap a befektetéseink életében, amelyeket két bank (HVB,OTP) és egy brókercég (Concorde) ajánlatai alapján hívtunk életre, azzal a céllal, hogy segítsünk Olvasóinknak befektetési döntéseik meghozatalában. A cikk utolsó részében, az eddigiektől eltérően, megviszgáljuk, hogy mennyit kereshettek azok 2006-ban, akik a profik tanácsára hallgattak.

A szabályok

A szabályok roppant egyszerűek: mind a három cég összeállít három portfoliót, egy kockázatmentest, egy közepes- és egy magas kockázatút, portfoliónként hárommillió forint értékben. (Nyilvánvaló, hogy egy adott eszközbe való befektetés hajlandóságát legnagyobb mértékben a befektető kockázattűrő képessége határozza meg.) A kialakított portfoliókat havonta egyszer lehet átrendezni, így hónapról hónapra megvizsgáljuk, hogy a befektetési eszközöknek mennyi volt a hozama, mennyit kerestünk (vagy veszítettünk) az adott portfolióval és természetesen minden esetben figyelembe vesszük a tranzakciós díjakat is.

Szerkesztőségünk nem szabott korlátokat egyetlen portfolió esetében sem. Tehát mindhárom szakembergárda az általuk kezelt portfoliókba bármilyen befektetési terméket, az általuk kiválasztott súlyban beválogathat. Azt, hogy ők mit ítélnek kevésbé-, közepesen- és nagyon kockázatosnak tapasztalataikra, szakértelmükre, elemzéseikre bíztuk.

Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy sem a termékek, sem a portfoliók, sem pedig a cégek nem versenyeznek egymással (nem akartuk, és nem is lehet minden esetben összehasonlítani az egyes termékeket és portfoliókat egymással). Nem az a célunk ennek a sorozatnak az elindításával, hogy az év végén győztest hirdessünk; hanem, hogy minél több döntési alternatívát mutassunk be, megismertessünk minél több befektetési terméket és eszközt. Szeretnénk rávilágítani arra, hogy számtalan lehetőség van arra, hogy pénzünket ne csak a párnába tartsuk, hanem használjuk ki a bankok, a brókercégek és tőzsdék által nyújtott lehetőségeket itthon és külföldön egyaránt.

A Concorde tippjei

Móró Tamás, a Concorde munkatársa ebben a hónapban nem módosított a befektetéseken. Tamás továbbra is bízik a MOL, a ConocoPhillips, valamint az ázsiai indexkövető ETF papírokban.

A konzervatív befektetés havi hozama 0,4 százalék volt, a közepes kockázatú befektetés értéke 0,95 százalékkal növekedett, és a magas kockázatú termékekből összeállított portfolió is 0,77 százalékkal gyarapított a befektetők vagyonát.

Mit mond a HVB?

Az elmúlt egy hónapban a tőzsdéken kisebb nagyobb csökkenések és emelkedések után összességében emelkedés volt tapasztalható. Az Európai tőzsdéken, ezen belül a fejlödő piacokra friss tőke érkezett.

USA gazdaságának folyamatos lassulása egy kamat csökkenési hullámot idézhet elő, mely talán a jövő év elejétől kezdődhet el.

EUR/HUF árfolyam tovább erösődött, ezzel szemben az USD/EUR keresztárfolyam rég látott mélységekbe gyengült - mondta Mozol Péter.

Az OTP befektetései

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az utóbbi időben megoszlottak a vélemények annak kapcsán, hogy az USA-ban a növekedési vagy az inflációs félelmek kerülnek előtérbe a FED kamatdöntéseinél. A legutóbbi adatok alapján látszik, hogy a lakáspiac és a gépipari szektor lassulása mellett a szolgáltatószektor képe továbbra is pozitív. Úgy gondoljuk, hogy a bérinflációs nyomás lanyhulásával jövő év közepétől a FED-nek lehetősége lesz kamatot csökkenteni.

Európa növekedési kilátásai is vegyes képet mutatnak, jövő év első felében átmeneti lassulásra számítunk.

Hazánkban az elmúlt hetekben a hozamgörbe jelentősen lejjebb tolódott, mely jelentős részben a kedvező nemzetközi környezetnek, a várható amerikai kamatcsökkentéseknek és az európai és amerikai hozamok mérséklődésének tudható be.

A BUX az elmúlt hónapban alulteljesítette a régiós versenytársait. A hónap első felében tapasztalt optimizmus a hó második felében erősen negatív hangulatba csapott át, mely mögött elsősorban a kedvezőtlen amerikai makrogazdasági hírek és a dollár jelentős gyengülése húzódott meg - mondta Szűcs Gábor az OTP szakembere.


Mennyit kereshettünk egy év alatt?

Az év utolsó hónapjában érdemesnek tartjuk megvizsgálni, hogy a különböző befektetési típusok mekkora eredményt értek el 2006-ban.





Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy az elért hozamok mögött különböző kockázati szintek húzódnak meg. Tehát sem a különböző befektetési stratégiákat, sem pedig a portfoliókat nem lehet egymással csak az elért összegek alapján összehasonlítani. Annyit azonban érdemes megjegyezni, hogy hosszabb távon, a kockázatosabb befektetések nagyobb haszonnal kecsegtetnek.

Egy hónap múlva megvizsgáljuk ezen befektetések addig elért hozamát, és lehetőséget adunk a szakembereknek a portfoliók átrendezésére.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2023. június 7. 14:43
Nem jelenhet meg a Magyar Távirati Iroda szolgáltatásában a most induló utcai aláírásgyűjtésről szól...
Bankmonitor  |  2023. június 7. 13:23
Ha most vágnál bele életed egyik legnagyobb kalandjába, hogy felépítsd az otthonod, nem vagy könnyű...
Kiszámoló  |  2023. június 7. 13:14
Úgy egy órája hívott egy nő, “az OTP bank rögzített vonalán”, hogy arról tájékoztasson,...
Holdblog  |  2023. június 7. 12:33
A Toyota nem áll be a “minden azonnal legyen elektromos!” kórusba, a vállalat szerint ez...
Súlyos: az 1-3 éves gyerekek negyedének vannak félelmei különböző ételektől

Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.

Megdőlt a 120 milliós közösségi finanszírozási rekord – itt az EU-s pénzek utódja? (x)

Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.

Balogh Petya: Önmagunkkal versenyzünk, és van hova fejlődni (x)

Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.

Szemet vetett erre a szektorra Balogh Petya: 50 ezerért még te is a cégtársa lehetsz

A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. június 7. szerda
Róbert
23. hét
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Portfolio Balaton Business Forum 2023
Együtt a régió szereplői
EZT OLVASTAD MÁR?