Pénzhiány...ismerősen cseng ez a szó minden magyar focirajongónak, illetve szinte mindenkinek, aki legalább naponta egyszer bekapcsolja a tévét vagy kinyit egy újságot. A világhálót böngészve rátaláltunk egy érdekes megoldásra, amit a ködös Albionban, a foci őshazájában találtak ki, bármily hihetetlen ugyanis: ott sem kolbászból van a kerítés, a kisebb labdarúgó kluboknak bizony szűkös a költségvetése. A megoldás alapvetően itthon is adaptálható lenne, így a nagyobb szurkolóbázissal rendelkező csapatok kasszája kissé helyrebillenhetne, miközben a lakosság egy részének megtakarítási hajlandósága, pénzügyi tudatossága is fejlődne. Lássuk miről is van szó!
A szóban forgó pénzügyi termék gyakorlatilag nem más mint egy megtakarítási számla, néhány extra tulajdonsággal, szolgáltatással felruházva. Az "affinity savings account" néven ismert konstrukció segítségével a szurkolók támogathatják kedvenc csapatukat, miközben növelik megtakarításukat. (Megjegyezzük, hogy a megtakarítások ösztönzése a fejlettebb országokban is fontos feladat, hiszen a lakosság nagy része hajlamos komolyan eladósodni.)
A számla rendkívül egyszerűen működik: adott egy minimális befizetési összeg, a megtakarítás után kamatot kapunk, az éves átlagos egyenleg bizonyos százalékát pedig kedvenc csapatunk kapja meg. (Utóbbi tételt természetesen nem az ügyfél számlájáról vonják le, az a közreműködő pénzintézet ajándéka a csapatnak, amit ugyan alacsonyabb kamat formájában a szurkoló fizet meg.)
Fontos azonban megjegyezni, hogy ha a kamat mértékéhez hozzávesszük a klub részére felajánlott százalékot, akkor a piacon lévő egyéb konstrukciókkal teljesen versenyképes rátához jutunk.
Angliában felismerték, hogy nem jut minden csapatra egy orosz milliárdos, az alsóbb osztályban szereplő kluboknak pedig egyenesen minden penny számít. Jelenleg 12 csapatnak vezeti a megtakarítási számláját a Britannia Building Society, mely mellett többek között a Premier Ligás Bolton Wanderer's konstrukcióját kidolgozó Furness Building Society van a piacon. (A Britanniánál több mint 70 ezer szurkoló vezet megtakarítási számlát, mely az elmúlt 18 hónap során 14%-os emelkedésnek felel meg. A megtakarítás összértéke elérte a 350 millió fontot.)
A Britannia vezetőjének elmondása szerint különösen a fiatalokat nehéz ránevelni a rendszeres megtakarításra, ehhez azonban sikeres eszköznek bizonyulnak a Save And Support számlák, melyekkel a szurkoló a csapat részének érezheti magát, miközben megtakarításai gyarapodnak.
A szigetországban ezek a megtakarítási számlák már mintegy 10 éve jelen vannak, és a fentiekben említettek szerint egy lakástakarék pénztár szerű "építési társaság" és egy sportklub közötti együttműködés nyomán jönnek létre. (A foci mellett Angliában rögbi és krikett klubok, valamint alapítványok is lehetnek partnerek...)
A megtakarító tehát kamatot kap, a klub pedig adományt, melyből kifolyólag a csapatoknak érdekükben áll ösztönözni szurkolóikat, hogy ezt a megtakarítási formát válasszák. Így jöhetett létre egy olyan számla, melynek választásakor az "elvesztett kamatrészt" a csapat jegyár engedménnyel vagy éppen kedvezményes ajándékvásárlási lehetőséggel kompenzálja. A lehetőségek meglehetősen sokrétűek, a teljesség igénye nélkül bemutatunk néhány Premier Ligás ajánlatot az alábbi táblázat segítségével:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 8,54 százalékos THM-el, és havi 127 668 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 9,01% a THM; a Raiffeisen Banknál 9,15%; a K&H Banknál 9,23%, az Erste Banknál pedig 9,63%; míg a MagNet Banknál 9,71%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A fiatalokat egyéb konstrukciókkal is megcélozzák, ők akár 1 fonttal is megnyithatják számlájukat.
Mindent összevéve elmondható, hogy a hazai lakosságra vonatkozó eladósodottsági statisztikák valamint a magyar sportklubok pénzügyi helyzetének ismeretében talán lenne létjogosultsága Magyarországon is hasonló termékeknek, hiszen nálunk is a szurkolók adják fel utoljára, pénz tehát vélhetően lenne...

Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.
Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.
Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.
A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.
-
Videó: Budapesten rendezték a klímaszerelők világbajnokságát
Elméleti teszt, hibaelhárítási és forrasztási feladat várta a szerviztechnikusokat.
-
A férfiak jobban állnak anyagilag és határozottabbak is a pénzügyekben
A nők nagyobb eséllyel élték fel megtakarításaikat az elmúlt években.
-
Így lesz klímaberendezés a kerti kútból – startupokat díjazott az MVM
A hetedik alkalommal megrendezett MVM Edison startup versenyen az egyediség és a nemzetközi ambíciók is számítottak.
- Jégeső vert el több magyar települést
- Most nem lesz egyszerű elrepülni Budapestről – fontos információk az utasoknak
- Digitális szintet ugrana a Magyar Nemzeti Bank
- Az úszóvilág fővárosa lesz Budapest
- Szakértő: a jobboldalnak korai innia a medve bőrére
- A magyarok harmada magánorvoshoz jár, komoly összeget hagy náluk
Sustainable World 2023
Portfolio Balaton Business Forum 2023
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!


