19 °C Budapest

TE is elkövetted már ezeket a hibákat? Nézz magadba!

Pénzcentrum
2006. augusztus 30. 08:00

Virtuális hasábjainkon többször megosztottunk már Olvasóinkkal befektetési döntések meghozatalakor fontos információkat, ötleteket, illetve az elkerülendő gyakori hibákat is csokorba szedtük, a tanulás azonban végtelen folyamat, így jelen összeállításunkban is igyekszünk választ adni néhány meglehetősen gyakori befektetői képzetre. Valljuk be őszintén, az alábbi gondolatok közül több is megfordult már a fejünkben!



"Kivárom a megfelelő pillanatot, csak akkor fektetek be, most túl kockázatos..."

Mint minden esetben, a befektetések területén is igaz, hogy az egészséges mértékű aggodalom kifejezetten jót tesz, amennyiben azonban azon kapjuk magunkat, hogy félünk meghozni a szükséges döntéseket és minden esetben túl bizonytalanok vagyunk, akkor lehet, hogy nem a számunkra megfelelő nagyságrendű pénzzel játszunk és nem éppen a nekünk való terepen. (Nem árt, ha kezdetben nem "próbálunk szerencsét" teljes vagyonunkkal a tőzsdén, mert arról csupa jót hallottunk...)

Ha mindig a megfelelő pillanatra várunk, könnyen beleeshetünk az időzítés csapdájába, melyről alábbi cikkünkben már megemlékeztünk. Röviden erről annyit érdemes tudni, hogy a hosszas bizonytalankodás sokszor oda vezet, hogy a meredek emelkedést követően csúcsközelben sikerül belevennünk egy részvénybe, vagy befektetési jegybe, így az elfogadható mértékű korrekciót húsbavágó veszteségként éljük meg és persze rosszkor szállunk ki.

Kerüld el ezt a 4 hibát, vagy tönkremész!

"Egyik alap sem elég jó nekem..."

Ez csak a hibásan meghatározott elvárásoknak köszönhető. Mielőtt befektetünk, nem árt leszögezni, mihez is kell mérni az adott instrumentum teljesítményét. Amennyiben egy befektetési alap a kiszemeltünk, akkor annak egyrészt meg kell felelnie a lefedett eszközosztálytól elvárt hozamnak (ami részvényalap esetén nyilvánvalóan magasabb, mint egy ingatlanalapnál), valamint a versenytársakhoz (a piacon lévő hasonló alapokhoz) képest is jól kell teljesítenie.

Máris van két jó mércénk, benchmarkunk, amennyiben azonban abszolút hozamelvárást fogalmaztunk volna meg könnyen hibás következtetést vonnánk le az elért teljesítményből.

"Minden csak addig teljesít jól, amíg bele nem veszek..."

Ezen a ponton akár vissza is térhetünk az időzítés problémájára, melyből adódóan az emelkedés nagyját kihagyhatjuk, míg az esésből jócskán kivehetjük a részünket.

Ehhez kapcsolódik sokak azon félelme, hogy kimaradnak az emelkedésből, ez a rettegés is oda szokott vezetni, hogy a csúcson szálljunk be. A probléma alapvetően az, hogy nem a múltbeli teljesítményből, hanem a jövőre vonatkozó kilátásokból kell kiindulni!

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

"Majd változtatok a befektetési szokásaimon, ha több pénzem lesz..."

Ez általában csak kifogás, amiért elhanyagoljuk a pénzügyi tervezést. Sokan vélik úgy, hogy relatíve kevés megtakarítással rendelkeznek, ezért nem érdemes segítséget kérniük, illetve utánanézniük a szükséges befektetési alapismereteknek. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a legtöbben túl későn (hazánkban sokszor soha) kezdik el okosan forgatni pénzüket, számos lehetőséget kihasználatlanul hagyva ezáltal.

"Más sokkal többet nyert, mint én..."

Közismert emberi tulajdonság, hogy a nyereséggel mindenki henceg, míg a veszteségről inkább hallgat. Befektetőként egyáltalán nem kell versenyre kelnünk más befektetőkkel, vagy akármilyen benchmarkkal, célszerű azonban az előzőekben leírtaknak megfelelően felállítani az adekvát teljesítmény mércéket, és amennyiben szükségét érezzük, változtatni kell stratégiánkon.

"Nem akarom elveszíteni, amit már megnyertem..."

Ez a félelem elvi hibás! A piacnak teljesen mindegy, hogy a keservesen összespórolt pénzünkkel tesszük le voksunkat egy instrumentum mellett, vagy a tőzsdén "könnyen jött" pénzt igyekszünk befektetni. Egyszerűen úgy kell felfogni a döntéseket, hogy amit részvénybe, vagy kockázatosabb alapba teszünk, azt hajlandóak vagyunk kockára tenni a kiemelkedő hozam reményében.

Amennyiben azt vesszük észre magunkon, hogy a hektikus árfolyam-ingadozások megviselnek, akkor csökkentsük a vállalt pozíciónk méretét! Ha ez sem segít, akkor váltsunk egy fokkal kockázatmentesebb befektetési formára (pl. egyedi részvény helyett befektetési alap). A legfontosabb minden esetben az, hogy bízzunk abban az eszközosztályban, amibe befektettünk és a fundamentumok változatlansága esetén a rövidtávú megingások ne térítsenek el a "helyesnek vélt útról"!

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 13:25
Egy prágai székhelyű putyinista propagandaoldal kifejezetten arra a célra jött létre, hogy az Európa...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem