41 °C Budapest

Egységes kártyadíjak - Álom vagy rémálom?

Pénzcentrum
2006. április 14. 09:00

Az Európai Unió bankkártyapiacán a tényleges verseny hiánya országonként nagy árkülönbségeket okoz, mely ellen az Európai Bizottság igyekszik erélyesen fellépni. Az Európai Fizetési Tanács olyan kártyás fizetési rendszert látna szívesen, mely minden uniós kártyatulajdonos számára lehetővé teszi, hogy a tagországok mindegyikében ugyanolyan körülmények között és feltételekkel használja bankkártyáját, mintha ezt otthon tenné meg.

A Visa ellen már 2002-ben vizsgálatot indított Brüsszel, melynek eredményeként a bankközi átváltási díjak csökkentek. Most a MasterCard van soron, a versenyfelügyeleti eljárás azonban egyelőre nem zárult le.
A Magyar Bankszövetség a Világgazdaságnak elmondta, hazánkban nincs díjakra vonatkozó küszöb a bankkártyáknál, sőt a limit bevezetése egyelőre nincs is tervbe véve, mivel az alacsony jutalékszintet az éles bankszektorbeli verseny garantálja.
A Visa és a MasterCard deklaráltan támogatja az Unió egységesítési törekvéseit.
A magyar piacra nemzetközi összevetésben jellemző, hogy a bankkártyákhoz kapcsolódó díjak között jelentős a szóródás. Elmondható ugyanakkor, hogy a hazánkban alkalmazott kártyadíjak az európai átlaghoz képest nem magasak. (Itthon egy elektronikus kártya éves díja 1,000-2,000 Ft között kihozható, míg Ausztriában nagyságrendileg 50 eurós összegről beszélhetünk.)
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. június 29. 13:43
Azt gondolod, bonyolult az adóvisszaigénylés? Megmutatjuk, hogy az Ügyfélkapun mindössze két kattint...
Buxelliott  |  2026. június 29. 06:33
Az ellenállásról lefordult az árfolyam, kialakult a várt rejtett divergencia, majd esésbe fordult az...
MEDIA1  |  2026. június 28. 10:34
A hazánkban népszerű motorsportokra fókuszáló online hírportál friss dizájnnal, átalakított struktúr...
iO Charts  |  2026. június 28. 10:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A Rivian részvény az elmúlt évek egyik leglátványosabb tőzsdei ki...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 29. hétfő
Péter, Pál
27. hét
Június 29.
Nemzetközi Duna-nap
Ajánlatunk