21 °C Budapest

Nyakkendőben vásárolni? - Hiba!

Pénzcentrum
2006. január 27. 11:00

Nem tanácsos szuperöltönyben és nyakkendőben régiségvásárló körútra indulni, de nem jön be a slampos öltözet és a drága jogging sem. A Népszabadság összeállításából kiderül, hogy a nyakkendő egyenesen árfelhajtó hatású lehet, ha idegenhez megy körülnézni az ember...

 

A régiségszakértők rendszeresen felkeresik az örökösöket, ahol rendszerint csak néhány apróságot vásárolnak meg, udvarias beszélgetés során alkudoznak, miközben az értékes tárgyak sorra hozzájuk kerülnek.

 

Az örökösök rendszerint örülnek is neki, hogy a hagyaték néhány eleméért mennyi pénzt kapnak, ebből kiindulva azt hiszik, a fennmaradó nagyobb rész mesés gazdagságot ígér.

 

A szemezgetéshez természetesen elengedhetetlen a hozzáértés, egy igazi profi egy festményben például azt is meglátja, hogy a keret régi szögelése miatt maga a vászon is koros lehet, így előfordulhat, hogy a jelenlegi kép már ráfestés, de a vászon a legrosszabb esetben is értéket képvisel.

 

Az Ecseri piac szerelmeseinek pedig érdemes tisztában lenni azzal, hogy az igazán fontos tárgyak a vásár területére be sem kerülnek, a piac így elsősorban inkább információforrásnak tekinthető...

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. június 11. 10:38
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa keddi ülésén eljárást indított a Tóalmási...
Bankmonitor  |  2026. június 11. 09:59
A Gránit Bank sikeresen tesztelte Magyarországon a Mastercard legújabb AI-alapú fizetési megoldását....
Holdblog  |  2026. június 11. 09:47
Minden idők legnagyobb tőzsdei bevezetésére készülhet Elon Musk birodalma. Az űrutazás, a műholdas i...
iO Charts  |  2026. június 8. 14:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A Palantir részvény az elmúlt öt évben +460%-ot emelkedett, de az...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 11. csütörtök
Barnabás
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?