Pénzcentrum • 2026. január 27. 14:24
A Nike 775 munkavállalót bocsát el az Egyesült Államokban – erősítette meg a sportruházati óriás a Reuters hírügynökségnek. Az elbocsátások elsősorban a Tennessee és Mississippi államokban működő nagy raktárakat és elosztóközpontokat érintik. A vállalat célja a nyereségesség javítása és az automatizálás felgyorsítása - írta meg a Reuters.
A Nike az utóbbi években több hullámban csökkentette létszámát. 2024 februárjában összesen több mint 1600 munkahely megszűnését jelentette be, majd augusztusban a vállalati alkalmazottak közel egy százalékát bocsátotta el. A cég 2025 májusában közzétett éves jelentése szerint világszerte 77 800 embert foglalkoztatott, beleértve a kiskereskedelmi és a részmunkaidős dolgozókat is.
A lépések hátterében az áll, hogy a sportszergyártó az elmúlt időszakban jelentős piaci részesedést vesztett versenytársaival szemben, és igyekszik visszaszerezni vezető pozícióját. A Morningstar elemzője, David Swarz szerint a Nike eladásai az elmúlt két évben jóval az ágazati átlag alatt maradtak. Szerinte valószínű, hogy a vállalat túlméretezett raktárkapacitást és létszámot épített ki. Úgy véli, az elbocsátások a mesterséges intelligencia rohamosan bővülő lehetőségeivel párosulva nem számítanak meglepőnek.
A 2024-ben kinevezett Elliott Hill vezérigazgató irányítása alatt a Nike jelentős összegeket fektet a cipővonalak fejlesztésébe, és elsősorban a futás, valamint a labdarúgás területére összpontosít. Ennek ellenére a vállalat decemberben már a második egymást követő negyedévben jelentett csökkenő bruttó árrést. Ezt a gyenge kínai értékesítések, valamint a termékkínálat átalakítása is nehezíti. A gondokat tovább fokozta, hogy a cég nemrég adatlopás áldozatává vált: hackerek jelentős mennyiségű vállalati adatot szereztek meg és hoztak nyilvánosságra.
A Nike közleményében hangsúlyozta, hogy a mostani lépések célja a működés komplexitásának csökkentése, a vállalat rugalmasságának növelése, valamint a hosszú távú, nyereséges növekedéshez vezető út egyengetése.