Megjött a döntés: kétszámjegyű béremelést kapnak idén a MÁV-dolgozók

Pénzcentrum2026. január 19. 19:44

A hároméves bérmegállapodás utolsó évében az eredetileg vállaltnál nagyobb mértékben emelkednek a keresetek a MÁV-csoportnál – erről állapodtak meg a munkavállalói érdekképviseletek, a cégcsoport, valamint az állam tulajdonosi jogait gyakorló Építési és Közlekedés Minisztérium (ÉKM) vezetői.

A mai döntés értelmében 2026. januárjában és februárjában az eredeti bérmegállapodásnak megfelelően 4,7%-os mértékben emelkednek az alapbérek, a megemelt alapbérre azonban már márciustól újabb 4,7%-os emelés érkezik. A kiegészítő bérfejlesztésnek köszönhetően 2026-ban a MÁV-csoportban dolgozók alapbére közel 10%-kal (9,6%-kal) emelkedik.

Ezt a keresetnövekedést két további lépés is kiegészíti. Az eredeti, hároméves megállapodásban rögzített, alanyi jogon járó 120 ezer forintos SZÉP-kártya juttatás összege 400 ezer forintra emelkedik és a kollektív szerződésbe is beépül. A megemelt mértékű SZÉP-kártya juttatást két lépésben kapják meg a munkavállók: az első 200 ezer forintos részt a márciusban, a második 200 ezer forintos részt pedig a júliusban. (A lojalitási juttatás összege és kifizetésének ideje nem változik: a 350 ezer forintos juttatást az idei esztendőben is decemberben utalják a munkavállalóknak.)

A háromoldalú megállapodás utolsó pontja az egészségpénztári tagdíjak munkáltatói kiegészítésére vonatkozik. Ennek összege január 1-jétől minden pénztártag esetében havi nettó 4 000 Ft-ról nettó 7 000 Ft-ra nő.

A közlekedési vállalat munkavállalóinak keresete összesen 13%-kal növekszik.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Címlapi kép: Hatházi Tamás, MTI/MTVA

Címkék:
hrcentrum, MÁV, bér, szép kártya, béremelés, egészségpénztár, bérek, munkavállalók, bérmegállapodás, juttatások,