Ráfázott, akinek ilyen papírja van? Semmire sem becsülik a dolgozókat ezekben a szakmákban

Koós Anna2024. február 8. 10:01

A Pénzcentrum friss kutatása azt a kérdést járta körül, milyen az egyes szakmák megítélése az olvasóink szerint Magyarországon. Az eredmények elemzése során az a kép rajzolódott ki, hogy minél több figyelem irányul egy szakmára valamilyen okból - pl. sztrájk, tüntetés, vagy erőteljes szakszervezeti kampányok okán - annál értékesebbnek érezzük társadalmilag, annál megbecsültebbnek tartjuk a hivatásokat. Az egészségügyi dolgozók, pedagógusok, de még a buszsofőrök elismertségének megítélése is pozitív irányban változott a múlt évhez viszonyítva. Más szakmák, amelyekre már rég irányult közfigyelem, veszíthetnek a pozitív megítélésükből.

Harmadik éve mérjük fel év elején, hogy hogyan alakul az egyes szakmák megítélése az olvasóink körében. A felmérésben lapunk arra keresi a választ, 5-ös skálán mennyire érzik olvasóink az adott szakmák elismertnek, illetve társadalmilag hasznosnak, túlfizetettnek, alulfizetettnek, vagy megfelelő bérezésű gondolják. Arra is rákérdeztünk 2024-ben is, hogy mely szakmákat ajánlanák most pályaválasztás előtt álló fiataloknak. A kutatásunk első eredményeit ebben a cikkben tettük közzé a szakmák toplistáival együtt. Most azzal foglalkozunk mélyebben, hogy milyen elmozdulást látunk egy év alatt azoknak a szakmáknak a megítélésében, amelyek iránt az általános érdeklődés megélénkült és többször esett szó róla a médiában.

A 25 vizsgált szakma között ott találjuk az orvosokat, ápolókat, illetve a pedagógusokat is. Az orvosok és az egészségügyi szakdolgozók béremelése kapcsán rengeteg közlemény, nyilatkozat, hír érhette el olvasóinkat az elmúlt években. 2023-ra átlagosan két és félszeresére emelkedett az orvosok fizetése a koronavírus előtti időszakhoz képest a 2021 és 2023 között lezajlott átfogó béremeléseket követően - mondta korábban Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. (Bár azt hozzá kell tenni, hogy a fehér kenyér átlagára pedig háromszorosára nőtt 2019-ről 2023-ra.)

Az egészségügyi szakdolgozóknak, így többek között az ápolóknak a bérét is meg fogják emelni, elvileg 20 százalékkal márciustól. Azonban vannak még vitás kérdések abban, hogy az illetmények, pótlékok ügyét hogyan fogják rendezni, és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara folyamatos egyeztetést folytat a minisztériummal. Január elején Pintér Sándor emlékeztetett: jelenleg az orvosok átlagos bére 2 197 000 forint, a szakápolóké pedig 595 ezer forint.

Mivel az utóbbi években folyamatosan szó volt arról, hogyan alakulnak a keresetek az egészségügyben, mekkora a bérszakadék orvos és ápoló között, ebben a kérdésben az olvasók sokkal tájékozottabbak lettek, mint pl. a szociális munkások, gondozók fizetése terén. Így nem csoda, ha elmozdult az orvos és ápoló szakmák megítélése a pozitív irányba: mind a két hivatást 2024-es felmérésünk szerint arányaiban kevesebben érzik alulfizetettnek, többen tartják elismert, valamint társadalmilag értékes szakmának, mint egy éve. Az orvos szakma ajánlottsága is nőtt 2023-as felmérésünkhöz képest, az ápoló foglalkozásé viszont csökkent. Ez is összefügghet azzal, hogy már többet tudni arról, milyen munkaerőhiánnyal küzd a szakma.

Hasonló helyzet állt elő a pedagógusok esetében. Mind a tanárokat, mind az óvodapedagógusokat kevésbé ítélték idén arányaiban alulfizetettnek, mint tavaly, és az elismertség, társadalmi hasznosság terén is pozitív változást látunk. Mindkét szakmát többen ajánlanák most arányaiban pályakezdőknek - viszont azt hozzá kell tenni, hogy a pedagógus hivatások elismertnek ítéltsége 2024-ben sem érte el a 15 százalékot sem, és az ajánlottság aránya is elég alacsony attól még, hogy emelkedett.

Érdekes, hogy ez a tendencia a buszsofőrök esetében is megfigyelhető, pedig a Volán-sztrájk csak a közelmúltban irányította rá erre a foglalkozásra a figyelmet, míg az egészségügyi dolgozók és pedagógusok bérének emelése már évek óta téma. A buszsofőrök társadalmi elismertség terén a 2024-es kutatásban már megelőzték a rendőröket, és a fontos szakmák rangsorában a szociális munkásokat (a nagyon elismert és inkább elismert, valamint a nagyon fontos és inkább fontos válaszok összesítése alapján).

Loading...

Azt is megvizsgáltuk, hogyan alakult néhány olyan szakmának a megítélése, amelyre nem irányult annyi közfigyelem az utóbbi években. A szociális munkás, gondozó szakmát például továbbra is rendkívül alulfizetettnek tartják olvasóink, 2024-ben már arányaiban megelőzik ebben a tanárokat, bár az ápoló még mindig inkább alulfizetettnek tartott szakma. Az is érdekes lehet, hogy tanárok esetében a válaszadóknak csak 1,7, az ápolók esetében 2 százaléka felelt a bérezéssel kapcsolatosan úgy: nem tudom, nem válaszolok. Míg a szociális munkások esetében 5,4 százalék, vagyis többen voltak bizonytalanok.

Választottunk egy olyan szakmát is, amit nem tartanak olvasóink egyáltalán alulfizetettnek. Azt láthattuk, hogy az ügyvéd hivatást 2023-hoz képest 2024-ben arányaiban többen tartják alulfizetettnek, kevesebben elismertnek és társadalmilag értékes szakmának és az ajánlottsága pályaválasztás előtt állóknak sokat esett. Pedig nem változott szinte semmi 2024-re, ezért csak azt tudjuk feltételezni, hogy a negatívabb megítélése abból adódik, hogy kevesebb figyelem jutott ennek a szakmának az elmúlt időszakban.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Hasonló a helyzet a könyvelők esetében is, bár némileg többen gondolják elismertnek ezt a szakmát. Ez adódhat például abból, hogy az elmúlt években több változás is történt az adózásban, például az egyéni vállalkozók számára, így megmutatkozhatott sok magyar számára, hogy mekkora szakértelem szükséges a könyvelői feladatok ellátásához. Ennek ellenére kevesebb lett azok aránya, akik szerint társadalmilag értékes hivatás a könyvelőké. A szakma ajánlottsága is csökkent.

Végül megvizsgáltuk a könyvtáros hivatás megítélésének változását is, amelynél olvasóink csak a közmunkásokat tartják kevésbé elismertnek - ez pedig abban a három évben, amikor a kutatást elvégeztük, mindig így volt. A postásoknál, bolti eladóknál, kukásoknál is régóta kevésbé elismertnek tartott hivatás. Pedig 2024-re egy minimális javulást lehetett látni ezen a téren. Ha a társadalmi fontosságot nézzük: tovább csökkent azok aránya, akik szerint fontos hivatás a könyvtárosoké. A rangsorban a fodrászok, marketingesek, képviselők és papok előtt szerepelnek, de az újságírók, postások, eladók mögött. Az ajánlottság ennek ellenére minimálisan javult.

Nagyban összefügghet a könyvtáros szakma megítélésével, hogy néhány éve kulturális dolgozóként közalkalmazotti státuszukat is elveszítették, de előtte sem voltak túl magasak a keresetek. A Kulturális Szakszervezet januári közlése szerint a kulturális dolgozók nagy része a 2024. évben is maximum bruttó 326 000 forintot visz haza. A fizetéssel kapcsolatos kérdésben 14,9 százalékos volt a felmérésben a bizonytalanok aránya, ennél csak a papok bérével kapcsolatban volt nagyobb a bizonytalanság.

A Pénzcentrum kutatásai és az eredmények alapján készült cikkek a Kutatások aloldalunkon találhatók.

Több információ = nagyobb megbecsültség?

Nem véletlenül dolgoznak a szakszervezetek nagy erőkkel azon, hogy tájékoztassák a szakmabelieket és a teljes lakosságot a dolgozók aktuális helyzetéről, bérekről, munkaerőhiányról. A kutatásunkban vizsgált szakmák közül, amelyekre az utóbbi időben nagyobb közfigyelem irányult, jobb megítélésűek lettek, más szakmáknál nem ez a trend figyelhető meg. Azt nem lehet állítani, hogy kizárólag a médiafigyelem hatására történt a javulás, vagy annak hiányában a romlás a megítélésben. Az viszont biztos, hogyha több információja van a lakosságnak bizonyos szakmákban dolgozók nehézségeikről, akkor szolidárisabbá válnak. Ez akkor is így van, hogyha az ismertségi körben, rokonságban dolgozik valaki abban a szakmában.

Lapunk is időről időre igyekszik egy-egy szakmát a fókuszba állítani, naprakész információkkal szolgálni a fizetésekről egyes szektorokban. Legutóbb az állatorvosi hivatásról kérdeztünk szakértőket, dr. Gönczi Gábort, a Magyar Állatorvosi Kamara (MÁOK) elnökét és dr. Süth Miklóssal az Állatorvostudományi Egyetem tanszékvezetőjét:

Címkék:
hrcentrum, orvos, szakma, tanár, pedagógus, munka, kutatás, dolgozók, foglalkozás, dolgozó, ápoló, buszsofőr, ápolók, szakmák, orvosok, hivatás,