Ekkora béremelést remélhetnek 2024-ben a magyar dolgozók: a bónuszokat máris megnyesték

Pénzcentrum2024. január 26. 13:29

Az október-decemberi időszakban továbbra is csúcson állt a foglalkoztatottság, a hazai elsődleges munkaerőpiacon 37 ezer új munkahely jött létre az előző év azonos időszakához képest, a közfoglalkoztatottak száma 7 ezer fővel csökkent, a külföldre ingázók pedig 8 ezerrel voltak többen, így a legutolsó háromhavi átlag alapján a gazdaság teljes foglalkoztatotti létszáma 4.740 ezer fő volt - közölte az MBH a KSH reggel publikált adatai alapják. A szakértők szerint ebben az üzleti évben a bónuszfizetések mértéke elmarad a korábbi évétől és az idei évben kevéssel 10% felett lehet az éves bérnövekedési ütem.

A legutolsó hónapban a nemzetközi módszertan szerinti munkanélküliségi ráta 4,2% volt az előző havi 4,2%-ot után és az előző év azonos hónapjában mért 3,8% után, amely kismértékű emelkedést az inaktivitásból visszatérők számának növekedése okozza. Az NFSZ nyilvántartásában 225 ezer regisztrált álláskereső szerepelt ugyanebben az időszakban, ami az előző év azonos időszakához képest 2,3%-os csökkenést mutat, a megelőző hónaphoz viszonyítva pedig érdemben nem változott. A bejelentett betöltetlen álláshelyek száma a fenti időszak végén 79 ezer volt az előző hónap végén nyilvántartott 85 ezer után.

A foglalkoztatási ráta továbbra is historikusan magas, a legutolsó negyedévben a 15-64 éves népesség 74,9%-a dolgozott a megelőző negyedév 75,0%-os, illetve az előző év azonos időszakában mért 74,7%-os szinttel összevetve.

 

A novemberi átlagbér emelkedés eközben 14,1% volt a hazai munkaerőpiacon, ami továbbra is az inflációs környezetre való reagálást és a feszes munkaerőpiacot jelzi és egyben 5,7%-os reálbérnövekedést eredményezett a hónapban. Az alapvető piaci tendenciákat némileg jobban megragadó és a monetáris politika számára is pontosabb iránymutatást jelentő versenyszférai béremelkedés 13,3% volt a megelőző hónap 14,4%-os mértéke után, ami egyben jelzi, hogy ebben az üzleti évben a bónuszfizetések mértéke elmarad a korábbi évétől - írták.

Kilátások

A következő hónapokban a munkanélküliség továbbra is minimálisan a 4%-os szint körül ingadozhat, a tavalyi éves átlagos ráta pedig 4,1% lehetett, ami a munkaerőpiacilag aktívak között közel teljes foglalkoztatást jelent. Így a korábbi mérsékelt recessziós és magas kamatkörnyezet mellett is igaz marad, hogy a teljes foglalkoztatottság közelében áll a hazai piac, aminek egyik oka, hogy a két évvel ezelőtti helyreállási problémákból kiindulva a jelenlegi alacsonyabb keresleti szint mellett is igyekeznek megtartani a bevált munkaerőt a piaci szereplők, ami egyben azt is jelzi, hogy a piaci szereplők is egy átmeneti gazdasági visszaesésre számítanak. Ezzel párhuzamosan

a béremelkedés mértéke 14,5% lehetett a tavalyi évben, míg az idei évben kevéssel 10% felett lehet az éves bérnövekedési ütem, amit támogatnak a decembertől 15 és 10%-kal emelkedő bérminimumok.

Van ok aggodalomra?

A fejlett piaci munkaerőpiacok jelenlegi gyengébb, recessziós környezetben tapasztalt ilyen mértékű stabilitása – és további növekedése - némi meglepetésre ad okot, mivel a jelentősebb ideje zajló erőteljes jegybanki kamatemelések a korábbi tapasztalatok alapján ennyi idő után már elkezdenek hatást gyakorolni a munkaerőkeresletre. Eközben az említett aktivitás is új csúcsokra ér, mivel láthatóan az inaktívak is egyre inkább visszatérnek a munkaerőpiacra az inflációs környezet következtében, így a foglalkoztatás bővülésével párhuzamosan a munkanélküliség is emelkedett minimálisan.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A munkaerőpiaci feszesség továbbra is magas, a 80 ezret meghaladó bejelentett betöltetlen álláshelyek száma alapján továbbra is erős kereslet mutatkozik a munkaerő iránt, amit jelez a bérnyomás mértéke is, amely bár kismértékben lassult, de továbbra is közel van a 15%-os szinthez. Ez egyben a legutóbbi inflációs számok alapján már pozitív reálbér növekedést is jelez, fokozatosan támogatva a gyengébb fogyasztás helyreállását.

A továbbra is láthatóan erős munkaerőpiaci kereslet erősíti az aggodalmakat, hogy a 2%-os jegybanki inflációs célokhoz való visszatérés később következhet be és hogy mindez megvalósulhat-e puha landolással, vagyis erőteljesebb recesszió nélkül vagy esetleg jóval hosszabban lesz szükséges a historikusan magas kamatokat fenntartani. De érdemes megjegyezni, hogy a munkaerőpiacok reakcióideje kifejezetten lassú, a célzott változások akár 12-15 hónapos késéssel jelenhetnek meg a munkaerő iránti keresletben, így kifejezetten nehéz eltalálni a ciklus megfelelő szakaszát a monetáris politikai eszköztárral. A jelenlegi stabil állapotból eredően az extenzív, vagyis a munkaerőpiac mennyiségi bővülésének határaihoz érve a vállalatok erőteljesebben fordulhatnak a hatékonyság és a termelékenység növelésének irányába, illetve valósíthatnak meg olyan beruházásokat, amit eddig a kellő számban rendelkezésre álló munkaerő miatt nem valósítottak meg vagy nem térült volna meg, ami továbbra is pozitív fejlemény a teljes nemzetgazdaság szempontjából.

2023 IV. negyedévében a téli szezonalitásnak megfelelő képet mutatott a hazai munkaerőpiac szektorális bontásban. A mezőgazdaságban 3 ezer fővel csökkent a létszám, a feldolgozóiparban 2 ezerrel esett, míg az építőiparban 8 ezer fővel nőtt, a piaci szolgáltatások területén 24 ezerrel nőtt, a közszolgáltatások területén pedig 11 ezer fővel bővült a foglalkoztatotti létszám az előző év azonos időszakához képest.

Címkék:
hrcentrum, fizetés, bér, bónusz, béremelés, munka, ksh, infláció, foglalkoztatás, kereset, munkanélküliség, bérek, foglalkoztatottság, mbh,