Sosem voltak még ennyire elégedetlenek a magyarok: egyre többen hagynák itt az országot

Pénzcentrum2023. december 18. 12:04

A  munkavállalók 46 százaléka hajlandó jelenlegi lakóhelyéről elköltözni: közel azonos arányban gondolkodnak külföldi, illetve belföldi célpontban. Az alkalmazottak a jelenlegi helyzetükkel mérsékelten elégedettek: munka- és megélhetési körülményeiket bemutató Elégedettségi Index értéke országos átlagban 5,4 volt az 1-10 közötti értékelési skálán, ami a tavalyi 6,1-hez képest 0,7 pontos, míg a 2021-es 6,4-hez viszonyítva egypontos csökkenést mutat.

A Trenkwalder munkaerő-mobilitás témában idén immár harmadszor végezte el a hazai piacon hiánypótlónak számító kutatását, amelynek során reprezentatív mintavétellel mintegy 5300 versenypiaci munkavállaló válaszait értékelték. A válaszokból kiderült, hogy továbbra is jelentős a munkaerő mobilitási készsége: megfelelő feltételek mellett 46 százaléknyian készek elhagyni jelenlegi lakhelyüket, ami ugyan visszaesést jelent a tavalyi 53 százalékhoz képest, de 11 százalékponttal magasabb a két éve még 35 százalékos értéknél. A legnagyobb arányban a dél-nyugati megyékben élők költöznének, Baranya (61%) és Somogy megye (60%) mutat kiugró értékeket. Tavalyhoz képest változást jelent, hogy a sorban következő megyék nem Észak-Kelet-Magyarországon, hanem a Közép-Alföldön helyezkednek el: Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád-Csanád megyékben egyaránt 55%-os a Mobilitási Index értéke.

A költözés mellett elsősorban a jobb megélhetés miatt döntenének (89%), de fontos szempont a stabilabb jövő (53%) és a több munkalehetőség (43%) is. Komoly változás, hogy megnőtt a külföldre távozni készülők aránya: míg tavaly a költözni tervezők 66 százaléka még az országhatárokon belüli célpontot jelölt meg, idén ez az arány már 52 százalékos volt. Ez a teljes munkavállalói kör 24 százalékát teszi ki. Azok a válaszadók, akik országon belül költöznének, legmagasabb arányban Pest megyét, Budapestet, illetve Győr-Moson-Sopron megyét jelölték meg kívánt célpontként.

A munkaerő-piac számára komoly kockázatokat jelentő migrációs szándékok részletes feltárása nem csupán a munkáltatóknak fontos, hanem a döntéshozók számára is, akik azon dolgoznak, hogy milyen jellegű intézkedésekkel lehetne egy-egy régióban maradásra bírni a munkaerő minél nagyobb részét

 – hangsúlyozta Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója. –

A probléma égető, amit az is mutat, hogy a költözni tervező munkavállalók 31 százaléka ezt a lépését két éven belül kívánja megtenni.

A mobilitási hajlandóság egyik fontos összetevője, hogy a munkavállalók egy-egy területen mennyire tartják élhetőnek a helyi viszonyokat. A Trenkwalder a kutatás során többek között felmérte a jelenlegi munkahellyel, a környék adta lehetőségekkel, valamint az adott megye kereseti és megélhetési viszonyaival kapcsolatos elégedettséget, melynek az értéke (10-es értékelési skálán) országos átlagban 5,4 pont lett. A felmérések 2021-es kezdete óta az index folyamatosan csökken (két év alatt 1 teljes pontot esett vissza), amit a reálbéreknek a felpörgő infláció miatti visszaesése, valamint a munkavállalók munkaerő-piaci helyzetének kedvezőtlenebbé válása magyaráz.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem meglepő módon elégedettség tekintetében az Észak-Dunántúli régió, illetve Közép-Magyarország megyéi teljesítenek a legjobban. A legnagyobb elégedettséget Budapesten (6,6 pont) és Győr-Moson-Sopron megyében mérték (6,5 pont), a legkisebb elégedettségi indexe Csongrád-Csanád, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyének volt (4,5-4,5 pont).

A szűkebb környezetet a megkérdezettek általában kedvezőbben értékelték, mint a tágabb, megyén belüli lehetőségeiket. A lakóhely környékét 7,5 pontra értékelték, jelenlegi munkahellyel való elégedettség országos átlagban 6,8 pontot, a környék adta lehetőségek 5,5 pontot kaptak, miközben az adott megye megélhetési viszonyait 4,9 pontra, az adott megye kereseti lehetőségeit pedig átlagosan 4,6 pontra értékelték. A visszaesés épp a két legutóbbi szempont esetében volt a legnagyobb, 0,8-0,9 pontnyi.

„A munkavállalók többsége úgy ítélte meg 2023-ban, hogy nehezebbé vált az elhelyezkedés, az ezzel kapcsolatos értékelésük 6,0-ról 4,9 pontra esett vissza egy év alatt – emelte ki Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója. –

51 százalék az aránya azoknak, akik szerint nincsen elegendő betölthető munkahely a környezetükben, ez pedig jelentős változás a tavalyi 34 százalékos rátához képest. Ennek ellenére az indexek idei lefelé mozdulása elsősorban a reálbérek visszaesésének köszönhető. Ez egyben azt is jelenti, hogy az infláció megfékezése nyomán újra emelkedő pályára kerülő reálbérek várhatóan jövőre megfordíthatják majd a Trenkwalder munkaerő-piaci indexek mostanáig csökkenő trendjét is.

Címkék:
hrcentrum, munkavállaló, munkaerő, munkaerőpiac, munkavállalók, munkaerőhiány, index, megye, trenkwalder,