Ezekkel a szakmákkal lehet hatalmasat szakítani Magyarországon: 3-4 hónap és már el is helyezkedhetsz

Pénzcentrum2023. június 21. 22:02

Egy három-négy hónapos nyári képzés alatt értékes szkamához juthatnak a frissen végzettek vagy a pályaváltásban gondolkodók. Egy újonnan megjelent listában a legnépszerűbb felnőtt tanfolyamok közül lehet szemezgetni. A képzésekre 16 éves kor fölött érdemes jelentkezni, és érdemes alaposan elolvasni azt is, milyen előképzettség szükséges a jelentkezéshez.

Talán nem is gondolnánk, de egy nyár alatt akár hatalmasat is fordulhat az életünk, hiszen számos olyan tanfolyam elérhető, amelyekkel 3-4 hónap alatt szerezhetünk új szakmát. Ráadásul nem csak diákok vagy frissen végzettek csemegézhetnek a választékból.

Azoknak, akiknek még nincs teljesen betáblázva a nyaruk vagy esetleg van egy kis szabadidejük, és szívesen belevágnának valami újba, esetleg kacérkodnak a gondolattal, hogy egy új irányba induljanak el, vagy épp nincs szakmájuk, mindenképp érdemes körülnézniük a felnőttképzések között. Számos olyan tanfolyam indul ugyanis, amelyeket egy nyár alatt is el lehet végezni, így szeptembertől már akár egy új területen helyezkedhetünk el. A képzésekre 16 éves kor fölött érdemes jelentkezni, és érdemes alaposan elolvasni azt is, milyen előképzettség szükséges a jelentkezéshez. Szabó Andrea, a TanfolyanGURU.hu oktatási szakértője elárulta:

Általában húsz és ötven év közöttiek jelentkeznek felnőttképzésekre, de ezeken a tanfolyamokon nincs felső korhatár.

Ezek a legnépszerűbb szakmák

A legnépszerűbb szakmák a felnőttképzésekkel foglalkozó cég jelentkezési adatai alapján a dajka, az élelmiszer-eladó, a személy- és vagyonőr, a kutyakozmetikus és a szobafestő tanfolyamok. „A pedagógiai, kereskedelmi szakmák a nők körében népszerűbbek, míg az építőipari és védelmi képzéseket inkább a férfiak választják. A nők egyébként nagyobb arányban jelentkeznek felnőttképzésekre” - tette hozzá a szakértő.

A képzések széles tárháza közül lehet válogatni, így dajka, drogerista, élelmiszer eladó, műszaki eladó, ruházati eladó, pénztáros, ingatlanközvetítő, aranykalászos gazda, állatgondozó, kutyakozmetikus, személy- és vagyonőr, valamint szobafestő tanfolyamok közül választhatnak idén. Szabó Andrea ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy egyszerre több képzés elvégzését nem szokták ajánlani.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

„Több egyidejű képzés esetén az órák ütközhetnek, de ha mégsem, a felkészülés miatt akkor sem ajánlott. Ezek intenzív képzések, rövid idő alatt sajátítják el a résztvevők az adott szakma fortélyait. A felnőttképzésekre jellemző, hogy nem csak az órán átadott ismeretek fontosak, hanem nagyban építenek az önálló tanulásra, gyakorlásra is. Ehhez természetesen a képzők biztosítják a szükséges tananyagot” - magyarázta Szabó Andrea, aki még egy fontos szempontra felhívta a nyári tanfolyamokat választók figyelmét.

„Azok számára, akik a betervezett nyaralás miatt aggódnak, fontos információ, hogy a felnőttképzések esetében a tanórák 20-30 százalékáról lehet hiányozni. Ez képzésenként eltérő, ezért mindig egyeztetni kell a választott felnőttképzővel. A hiányzási lehetőség ugyanakkor lehetővé teszi, hogy ne kelljen választani a tanulás és az 1-2 hetes nyári vakáció között, hiszen be lehet pótolni az elmaradást.”

Címkék:
hrcentrum, szakma, felnőttképzés, foglalkoztatás, munkavállalás, továbbképzés, szakmaváltás,