Mégsem lesz vasutas-sztrájk Magyarországon? Bíróságra vinné az ügyet a MÁV

Pénzcentrum2022. augusztus 25. 09:03

Nem tartja megalapozottnak a Mozdonyvezetők Szakszervezetének sztrájkfenyegetését az állami vasúttársaság, mert szerintük ők betartották a korábban kötött bérmegállapodás minden pontját. A vasutasok szerint azonban a MÁV és a MÁV-Start nem teljesítette kötelezettségeit. A vállalat bíróságon mondatná ki, hogy jogellenes a mozdonyvezetők sztrájkja.

Megalapozatlannak tartja a béremelésekért küzdő Mozdonyvezetők Szakszervezetének sztrájkfenyegetését a MÁV. A 24.hu emlékeztet, hogy a szakszervezet szerint a vállalat a tavasszal 300 ezer forintos egyszeri kifizetésre vállalt kötelezettséget, és azt is elfogadta, hogy a mozdonyvezetőket emellett megillet minden olyan évközi kifizetés, amit a többi vasutas is megkap. Az érdekvédők állítják: a megállapodás alól a MÁV úgy próbált kibújni, hogy összemosta az összeget a minden munkavállalónak biztosított vasutasnapi kifizetéssel.

A Mozdonyvezetők Szakszervezete a hónap elején szólította fel újra a MÁV vezetését, hogy teljesítse a megállapodásban vállalt kötelezettségét, és javasolta, hogy augusztus végéig határozzanak a sztrájk időpontjáról.

A MÁV-Start erre reagálva közölte, kiemelten elismerik a mozdonyvezetők felelősségteljes munkájának jelentőségét: keresetük 2016 óta több mint 60 százalékkal növekedett, és az idén év elején megvalósított 10 százalékos béremelés tovább növelte járandóságukat. Ennek eredményeként a mozdonyvezetők a MÁV-csoporton belül és a teljes nemzetgazdaságban is kiemelkedő mértékű havi átlagkeresete meghaladja a 800 ezer forintot. Emellett júliusban előrehozott, egyszeri, egyösszegű kifizetésben részesült a vállalatcsoport minden munkavállalója, köztük a mozdonyvezetők is.

A MÁV és a MÁV-START állítja, hogy a szakszervezetekkel kötött megállapodást maradéktalanul betartotta, ezért a vasúttársaság a bírósághoz fordul, és kezdeményezi a sztrájk jogellenességének megállapítását.

Címkék:
hrcentrum, MÁV, sztrájk, máv-start, vasút, béremelés, vasutas, mozdonyvezető, máv start, sztrájkfenyegetettség, mozdonyvezetők szakszervezete,