Kinyílt a magyar melósok szeme: egyre többen követelik ezt a munkahelyeken

Pénzcentrum2022. június 1. 12:05

A hazai munkaadók többsége béremeléssel igyekszik kompenzálni az egyre növekvő inflációt, de az Edenred felmérése szerint 10 cégből négynél fontolgatják a béren kívüli juttatások bővítését is. A kutatásból kiderült, hogy a cégvezetők csaknem háromnegyede tisztában van azzal, hogy jelentősen csökken a dolgozók reáljövedelme.

Szinte minden munkaadó – a válaszadók 94%-a – tisztában van az infláció jelentette kihívással, vagyis azzal, hogy a munkavállalók a bőrükön érzik az árak emelkedését. 71%-uk szerint a dolgozók reáljövedelme jelentősen csökken, és lényegében ugyanennyien (70%) vélik úgy, hogy az alacsonyabb jövedelműeket jobban sújtja az infláció. 100-ból 94 vezető arról számolt be, hogy az infláció hatásainak ellensúlyozása érdekében az idei év első négy hónapjában már emeltek bért. A megkérdezett vezetők csaknem kétharmada (64%) szerint ugyanakkor az eddig biztosított béremelés csak részben ellensúlyozza az élelmiszerárak drágulását, míg 32% szerint nem beszélhetünk jelentős kompenzációról. A válaszadók túlnyomó többsége (93%) érzi úgy, hogy további bérfejlesztésre lenne szükség. A kérdéshez a nagyvállalatok és a kis- és közepes vállalkozások vezetői is hasonlóan viszonyulnak.

Ugyanakkor a válaszadók 35%-a úgy látja, bármennyire is szükséges lenne, idén nem tudja fejleszteni a béreket. 11%-uk csak az év végén tud adni, míg a vezetők 15%-nak van konkrét béremelési terve a következő 1-3 hónapra. Ők további 5-10%-os bérfejlesztést terveznek. Jelentős eltérések mutatkoznak ugyanakkor a béremelés mértékét illetően. Az év eddigi részében bért emelő társaságok csaknem kétharmada (66%) 5-10% közötti mértékben növelte a fizetéseket, míg a vállalkozások 18%-a 11 és 15% között emelt. A cégek 8%-nál öt százalék alatti bérfejlesztés történt, és ugyanennyi szervezetnél meghaladta a 15%-ot.

Mi a helyzet a juttatásokkal?

Az Edenred kutatása során rákérdeztek arra is, hogy a munkaadók körében mennyire elterjedtek a béren kívüli juttatások. Háromnegyedük él a lehetőséggel – az 500 főnél több embert foglalkoztató cégek 92%, a kkv-k csaknem 70%-a kínál valamilyen béren kívüli juttatást. A cégek kétharmada (66%) minden dolgozójára gondol e téren is.

A felmérés alapján látszik az is, hogy a vállalkozások jellemzően nem a cafetéria emelésével igyekeztek kompenzálni a növekvő infláció hatásait. Dacára annak, hogy ezekkel a megoldásokkal kedvezőbb adózási feltételek mellett növelhető a dolgozók jövedelme, valamint annak felhasználása rugalmasabb is annak köszönhetően, hogy a SZÉP kártya idén februártól nemcsak szállásra és szabadidős tevékenységre, valamint melegkonyhás szolgáltatásokra használható fel, hanem élelmiszervásárlására is. Az idén biztosított béren kívüli juttatások mértéke a legtöbb cégnél – a megkérdezettek 67%-nál – megegyezik a tavalyival.
Míg a cégek túlnyomó többsége emelte a fizetéseket, alig több mint negyedük növelte a juttatások összegét, és csupán 3% az, aki idén vezette be a cafetériát. Ugyanakkor ebben a kérdésben paradigmaváltás körvonalazódik: a cégek 39%-a már mérlegeli, hogy béren kívüli juttatás formájában segítse munkavállalói helyzetét. Ez pedig arra enged következtetni, hogy egyre többen ismerik fel: ilyen módon kedvezőbb költségek mellett tudják támogatni dolgozóikat. A béren kívüli juttatások ideális megoldást jelenthetnek azon cégek számára is, amelyek tervezik, de még nem döntöttek béremelésről. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a kkv-k 70%-a már eddig is élt a béren kívüli juttatások lehetőségével.

Címkék:
béremelés, béren kívüli juttatás, infláció, bérek, cégek, juttatás, béremelkedés, vállalkozások, juttatások,