Új szintre lépett a magyar munkaerőhiány: már 1,5 milliós belépési bónuszt is fizetnek ezek a cégek

Gosztola Judit2022. március 1. 05:47

Újfajta toborzási módszerrel keresik a magyar cégek az új munkavállalókat: a belépési bónusz tipikusnak még nem mondható, de egyre ismertebb ösztönző eszköz. Ez azt jelenti, hogy belépéskor, vagy a próbaidő végén egy látható összeget kap a munkavállaló a fizetésén kívül. Ennek összege rendkívül változó, nyilván függ a végzettségtől, és hogy hiányszakmáról van-e szó, de 30 ezer forinttól akár másfél millió forintnyi juttatást is jelenthet. Sőt, külföldön az is egyre elterjedtebbé válik főként az IT-szektorban, hogy már az interjún való részvételt is honorálják, függetlenül annak eredményétől.

Jelenleg az ország minden régiójában és szinte minden üzleti, gazdasági szegmensében újra munkaerőhiány van. Kiemelkednek a szakmunkát igénylő pozíciók, ezen belül is például a vendéglátás és idegenforgalom területén, illetve a gyártási szektorban a legégetőbb a helyzet. A magyar cégek mindent megtesznek annak érdekében, hogy magukhoz csábítsák a szakembereket, ezért teljesen újfajta juttatási csomagokat ajánlanak fel leendő dolgozóiknak, mint amilyen az extra fizetett szabadnapok, a távmunka lehetősége, a rugalmas munkaidőbeosztás és a belépési bónuszok.

Az álláshirdetéseket böngészve, egyre gyakrabban futhatunk bele különböző összegű bónuszokba: 30 ezer forinttól akár a másfélmilliós összegig is, melyet a próbaidő letelte után kapnak meg az új alkalmazottak, nyilván hogy ne csak megszerezzék, de meg is tudják tartani őket a cégek minél tovább.

El se megy az interjúra, vagy munkába sem áll

Egy friss felmérésben a Profession.hu álláskereső portál 350 céget kérdezett meg és kiderült, hogy a válaszadók 44 százalékánál jelentős probléma, hogy a munkavállaló végül nem jelenik meg az állásinterjún. 32 százalék jelezte, hogy az állást elnyert jelöltek végül nem állnak munkába, visszamondják a lehetőséget, 23 százalékuk pedig tapasztalta már, hogy a felvettek nagyon hamar, már a próbaidő alatt otthagyják az új munkahelyüket. Ezek a magas arányok kihívás elé állítják a toborzással foglalkozó szakembereket és a vállalatokat.

A folyamat hatékonyságán lehet javítani például a cég vonzóvá tételével, az onboarding folyamat fejlesztésével, javításával, a meglévő munkavállalókra való odafigyeléssel, a bérek fejlesztésével, bónuszokkal, anyagi és tárgybéli juttatásokkal.

 — áll az álláskereső oldal Pénzcentrumhoz eljuttatott válaszában. A belépési bónuszok esetében a pénzbeli juttatás a legnépszerűbb, de előfordulnak ennek különböző tárgyi formái is, pl. a laptop, telefon, amit a jelölt megtarthat.

Átlag 150 ezer

"Igen, jellemző most a belépési bónusz - ha nem is népszerű toborzási forma - de egy szükséges plusz. Mindent meg kell próbálniuk a cégeknek, hogy hatékonyan tudjanak toborozni" – erősített meg a Pénzcentrumnak Lukács Beáta, a Simple Job vezetője is.Az elmúlt években arra kellett törekedniük a toborzóknak, hogy minél hatékonyabban tudjanak gyorsan szűrni a rengeteg jelentkező közt, most arra kell, hogy egyáltalán érkezzen jelentkezés. A SimpleJob oldalára feltöltött álláshirdetéseknél

átlagban 150 ezer forint a belépési bónusz összege, amit a próbaidő lejárta után kapnak meg, de jellemző a plusz egy havi nettó bér összege is. Ez is mutatja, hogy milyen aggasztó a helyzet.

Lukács Beáta véleménye szerint, ez a megoldás hatékony lehet, hiszen a pénz mindig motiváló. Ám hosszú távon a munkaerő megtartása ennél azért összetettebb feladat, így inkább akkor jó megoldás a belépési bónusz, ha sürgősen kell a munkaerő, nagyobb számban.

Oldalunkon azt is tapasztaljuk, hogy azokra a hirdetésekre, amelyek kreatívabban vannak szövegezve és kitűnnek a többi közül, jelentősen több jelentkezés érkezik. A legtöbb keresés és a legtöbb jelentkezés még mindig a home office-ban végezhető álláshirdetésekre érkezik. Ez is egy újabb toborzási/megtartási forma, persze csak, ha a cég meg tudja engedni. Egyértelműen látszik, hogy ez maradni is fog.

Belépési vagy csatlakozási bónusz?

KSH adataiból tudjuk, hogy a tavalyi év harmadik negyedében 80 843 szabad álláshely volt Magyarországon, ebből 55 ezer a versenyszférában. 

Loading...

Mint ahogy az a grafikonon is látszik, az ipari, az egészségügyi és az adminisztratív szektorban a legnehezebb a helyzet. Kíváncsiak voltunk nem csak a hirdetők, hanem a munkát kínálók oldalára is. Mint kiderült, viszonylag új keletű, de annál népszerűbb juttatási formáról van szó.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Viszonylag új fogalom a belépési bónusz. Ez a juttatás a szűkülő munkaerőpiaci kínálat miatt egyre gyakoribb juttatási formává válik, azonban az elmúlt 2 évben - ahogy a toborzási kihívások és a költségek is nőttek - változott a jellege, sok cégnél például a korábbi „hűségbónuszt” váltotta fel. A hűségbónuszt jellemzően a próbaidő letelte után adja a cég, számos helyen a 6. vagy 12. ledolgozott hónaptól. Ezzel szemben a belépési bónuszt már a belépés után, az orientációs időszak alatt megkaphatja a munkavállaló.

 - mondta el a Pénzcentrumnak Juhász Csongor, a Prohuman ügyvezető igazgatója. Hozzátette, fizikai munkakörben dolgozóknál az úgynevezett. „csatlakozási bónusz” átlagosan bruttó 30 000 - 60 000 forint egyszeri juttatást jelent, amit jellemzően a 3-5. ledolgozott nap után kap kézhez a dolgozó. A hűségbónusz többnyire egy nagyobb összeg (átlagosan bruttó 90 000-150 000 forint) és általában több részletben utalják ki a dolgozóknak.

A csatlakozási és a belépési bónusz fogalma a mindennapokban sokszor összemosódik, gyakran ugyanazt értik a két kifejezés alatt. Hivatalosan a csatlakozási bónusz az a juttatás, mely a munkavállaló csatlakozását követően azonnal kifizetésre kerül, míg a belépési bónuszt az orientációt követően akár több részletben fizetik.

Külföldön az is egyre elterjedtebbé válik - főként az IT-szektorban -, hogy már az interjún való részvételt is honorálják, függetlenül annak eredményétől.

Szellemi területen az úgynevezett „belső ajánlási bónusz” fogalma a legelterjedtebb. A cégnél dolgozó munkavállalónak lehetősége van a nyitott pozíciókra a HR osztály felé ajánlást, javaslatot tenni például ismeretségi köréből. Az ajánlást adó munkavállalót a pozíció szintjétől, sajátosságaitól, és a szektortól függően átlagosan bruttó 90 000-250 000 forint között honorálja a cég. Az összeg kifizetését a legtöbb helyen ahhoz kötik, hogy az ajánlott dolgozó kitöltse a próbaidőt.

Szezonálisan érkezhet

A belépési bónusz tipikusnak nem mondható, de számos partnerünknél ismert ösztönző eszköz - tudtuk meg Nógrádi Józseftől, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatójától. Az ő tapasztalataik szerint értéke fizikai munkakörök esetében általában bruttó 50-100 ezer forint között mozog. Megtudtuk azt is, hogy számos esetben nem állandóan, csupán szezonálisan alkalmazzák, amikor kevesebb a jelentkező például a nyári időszakban, vagy év elején.

A belépési bónusz kifizetését nem feltétlenül egy összegben, hanem több részletben intézik, így akár 3-6 hónapra is elosztják, és bizonyos feltételekhez kötik. Ezek közül a legfontosabb értelemszerűen a folyamatos alkalmazásban állás, hiszen így kiszűrhetők azok a munkavállalók, akik csak a bónusz megszerzése érdekében, rövid időre kötelezik el magukat. Emiatt előfordul az is, hogy a belépési bónusz teljes összegét a próbaidő végéig visszatartják. A Trenkwalder praxisában egyébként az is előfordul, hogy az alkalmazó cég belépési bónuszát a kölcsönző cég is kiegészíti egy kisebb egyszeri összeggel.

Egyes térségekben a belépési bónusz helyett a próbaidő alatti és utáni bér különbségét tartják megfelelő ösztönző eszköznek. Másutt, például Budapesten is az ajánlási bónuszt tartják hatékony toborzási eszköznek: ilyenkor a már a cégnél dolgozó munkatárs – hiteles referenciát képviselve – „hozza” az új alkalmazottat és kap a sikeres alkalmazás után egyszeri bérkiegészítést. A szellemi munkavállalók körében inkább csak speciális munkakörök betöltésekor, tehetséges vagy speciális tudással (például ritka nyelv ismeretével) rendelkező munkaerő bevonzására alkalmazzák, mértéke itt az 1-3 havi kezdő alapbér szintje lehet, de egyedi megoldásokkal ez akár tovább is nőhet. Sok esetben ez a belépési (vagy aláírási) bónusz pótolja az előző munkahelyen elvesztett bónuszt, vagy éppen a határozott idejű szerződésből való kilépés miatt elszenvedett veszteséget is - tudtuk meg Nógrádi Józseftől.

Címkék:
cég, forint, bónusz, munkavállaló, cégvezető, cégek, dolgozó, toborzás, álláskereső, cégvezetés, megtartás,