Így vágja arcon a valóság a magyar dolgozókat: nem hogy fizetésemelés nem lesz, ezért is ők a hibásak

MTI2022. február 28. 11:31

Magyarországon a rugalmas munkavégzés irányába tart a munkaerőpiac - derül ki egy friss felméréséből, melynek eredményei alapján arra is rámutattak, hogy az irreális fizetési elvárások akadályozzák leginkább a munkaerőtoborzást, s az is kiderült, hogy jelentős szakadék van a munkáltatók által tervezett és a munkavállalók által várt béremelés között.

A Randstad kutatásának fő célja, hogy bemutassa, milyen intézkedésekről, változtatásokról döntöttek a magyarországi vállalatok a koronavírus-járvány miatt. Továbbá, hogy feltárja, mindez milyen hatással volt a munkavállalókra, a vállalatokra, s hogy a jövőben mire kell fókuszálni a munkaerő-toborzás során. A 2022 januárjában és februárjában készült felmérésben csaknem 400 olyan vállalati szakembert kérdeztek meg, akiknek rálátásuk van a HR és a munkaerőfelvételi folyamatokra. A megkérdezett vállalatok több mint kétharmada nemzetközi cég. A kutatásba bevont vállalatok negyede több mint 500 embert foglalkoztat.

A válaszadók 41 százaléka úgy nyilatkozott, hogy cége teljesen felépült a járvány okozta válság után; 27 százalék úgy nyilatkozott, hogy egyáltalán nem érintette őket a koronavírus-járvány miatti gazdasági visszaesés. Mindemellett 2 százalék volt azok aránya, akiket még mindig negatívan érint, és nem tértek vissza a világjárvány előtti üzleti szintre, egyharmaduk pedig még mindig a "gyógyulásért" küzd, vagy csak részben "tért magához".

A válaszadók 69 százaléka nyilatkozott úgy, hogy munkavállalói védelme érdekében hibrid munkamódszerre tért át. Fontos változtatás volt továbbá (a megkérdezettek 39 százaléka nyilatkozott így), hogy a menedzsment ebben a kritikus időszakban igyekezett összpontosítani az átlátható kommunikációra.

Rákérdeztek arra is, hogy milyen kihívásokkal néznek szembe a vállalatok, amióta hibrid munkavégzésre vagy távmunkára váltottak. Legnagyobb arányban (62 százalék) az új kollégák betanításának nehézségét említették. Emellett ugyancsak sokaknál (61 százalék) nehézséget okozott, hogy a vezetők miként kezeljék a távmunkát, továbbá, hogyan biztosítsák az otthon és az irodában dolgozók közötti együttműködést (55 százalék). Mindemellett a többség (51 százalék) azt is nehézségnek nevezte, hogy megőrizzék a vállalat iránti elköteleződést és hűséget.

A felmérés szerint a válaszolók 38 százalékának a profit megőrzése, 34 százalékának a megnövekedett munkaerőköltségek, 32 százalékának a magas fluktuáció okozta a legnagyobb kihívást. A megkérdezett vállalatok 30 százalékának pedig továbbra is a működésükhöz szükséges ellátási láncban okoznak problémákat a világjárvány miatt bevezetett korlátozások. Ugyanakkor a válaszadók több mint fele arra számít, hogy értékesítési volumene növekedni fog az idén.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A munkaerőfelvétel kapcsán a legyakoribb akadálynak (79 százalékos arányban) a jelöltek irreális fizetési elvárásait említették. Sokaknál problémát jelent továbbá a szakképzettség hiánya, kiemelten, hogy a jelöltek nem rendelkeznek konkrét munkaköri kompetenciákkal, illetve problémamegoldó képességgel. Többen említették azt is, hogy az emberek számára fontosabbá vált a munka és magánélet egyensúlya.

A kutatásban részt vevő vállalatok 89 százaléka tervez idén létszámbővítést. Mindazonáltal úgy értékeltek, hogy a HR-nek a jövőben leginkább a munkaerő megtartását kell fókuszba helyezni, s ezzel együtt fontos eszköznek kell tekinteni a távmunka lehetőségét is. A felmérésben résztvevők 68 százaléka arra számít, hogy 2022-ben nehéz lesz fenntartani a munkavállalói elkötelezettséget. A legtöbb válaszadó úgy véli, hogy a vonzó fizetés és a juttatások, valamint a munka és a magánélet megfelelő egyensúlya a legfontosabb tulajdonságok, amelyek vonzóvá teszik cégüket a jelöltek számára.

A kutatás alapján - tekintettel az elmúlt hónapok magasabb és növekvő inflációs rátáira - a munkaadók 83 százaléka hajlandó - túlnyomó többségük 6-10 százalékkal - többet fizetni, hogy vonzza, illetve megtartsa a tehetségeket. Ugyanakkor a kutatásból az is kiderült, hogy ez nem mindig van összhangban azzal, amit a munkavállalók elvárnak és reálisnak tartanak a jelenlegi piaci helyzetben. A legnagyobb szakadék a cégek által kínált és a munkavállalók által kért kompenzáció között a 11-20 százalékos béremelési tartományban van, ezt a munkavállalók 42 százaléka választotta, a munkáltatóknak viszont csak 13 százaléka. Márpedig - mint rámutattak - a kilépés vezető okai: a fizetésben és a karrierben való előrelépési lehetőség.

Címkék:
járvány, béremelés, randstad, fizetésemelés, munkavállalók, otthoni munkavégzés, otthoni munka, vállalatok,