27 ezer forintos kezdőbér-emelést ad a Dechatlon: ennyit vihet haza egy sportfelelős, raktáros

Biró Attila2022. január 4. 14:02

2022 első napjaiban a Dechatlon is előrukkolt az új kezdő béreivel, amik átlagosan 300 000 ezer forint bruttót jelentenének egy új munkavállalónak. Tavalyhoz képest ez 27 ezer forintos emelést jelent, ami majd 10 százalékos ugrás a 2021-es 273 ezer forinthoz képest.

Ahogy a Pénzcentrumon rendre beszámolunk, egyre több cég toboroz közösségi médiafelületeken. Legutóbb például októberben a Felföldi Édességgyártó Kft. alapítója, a milliárdos Felföldi József keresett munkatársakat a TikTokon, most pedig a Dechatlon friss videóját szúrtuk ki az oldalon.

A vállalat ugyanis 2 napja jelentette be, hogy az új belépőket 2022-ben már 300 000 forintos bruttó alapbér várja. A videó ezen felül megmutatja azt is, hogy 2016 óta miként változott ez az összeg:

  • 2016 – 170 000 forint
  • 2017 – 180 000 forint
  • 2018 – 225 000 forint
  • 2019 – 248 000 forint
  • 2020 – 285 000 forint
  • 2021 – 273 000 forint
  • 2022 – 300 000 forint

A sportáruház közléséből tehát kiderül, hogy 6 év alatt 130 000 forinttal nőtt a kezdő belépők bruttó bére, igaz a mostani 27 ezres emelés nem a legmagasabb az elmúlt években. A cég ugyanis 2017-2018 között 45 ezer forintos bérfejlesztést hajtott végre.

Mennyi az annyi pontosan?

A Dechatlon hivatalos toborzási oldalán ennél persze jóval több információ is található a bérekről. Az érdeklődők 6 munkakör közül választhatnak. Ezek a targoncás raktáros, a sporttanácsadó, a sportfelelős, a csapatvezető, a logisztikai részlegvezető, illetve a raktáros. Értelemszerűen mindegyik munkakörhöz más és más bérezés van feltüntetve.

A legtöbb munkakör vállalható havi 40-30-20 órás bontásban is. Így például egy targoncás 40 órás alapbére bruttó 320 000 forint, míg a 20 órásé 160 000 forint. A sporttanácsadó 40 órában 280-300 ezer forint közötti összegre számíthat, 20 órában ez 140-150 ezer forint. A sportfelelősök 40 órában 296-336 ezer forintos kezdőbérrel kalkulálhatnak, ami 20 órásban 148-168 ezer forint. A csapatvezetők ezzel szemben már 380-400 ezres alapbérrel számolhatnak, igaz ez a munkakör csak 40 órában érhető el. A –tól, -ig összegek jelen esetben azt jelentik, hogy a bérek az áruházak egyedi jellemzői (földrajzi elhelyezkedés, forgalom, stb.) alapján számolódnak ki.

A logisztikai részlegvezető 40 órában bruttó 384 ezer forintra számíthat, de itt sincs, csak 40 órás munkaviszony. A raktárosoknál ellenben szintén van 40-30-20 órás munkaviszony, ők teljes állásban bruttó 300 ezer forintot kapnak kezdőként. Aki viszont targoncázni is tud, azaz targoncás raktárosnak menne, az 40 órában 320 ezer forintos bruttó kezdőbérre számíthat.

A cég ezen felül az összes munkakörben a próbaidő lejárta után biztosító 20 ezer forintnyi bruttó cafeteriát. Illetve havonta az országos teljesítmény alapján bónuszként a dolgozók megkaphatják még pluszban a fizetésük 0-10 százalékát. Negyedévente pedig az országos eredmény alapján a 3 havi alapbérük 0-5 százaléka juthat bónuszként. Utazási költségtérítést is vállal a cég. Egyfelől a városi tömegközlekedés díjának 86 százalékát térítik, illetve egyes munkakörökben jár 35 forint/km támogatás azoknak, akik saját gépkocsival járnak munkába.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A cég toborzási oldala kitér a próbaidő alatt és a próbaidő után járó juttatásokra is. Próbaidő alatt például a dolgozó részesül csoportos élet-és balesetbiztosításban, de kap ingyenes és kedvezményes sportolási lehetőséget is. A próbaidő után viszont jár többek között vásárlási kedvezmény, kedvezményes bankszámlanyitás, vagy éppen kedvezmény mobil flottacsomag, de karácsonyi, 15 ezer forintos ajándékkártya is.

Mire elég ez?

Ahogy elrajtolt az újév, sorra osztják meg a kiskereskedelmi szereplők, az aktuális, emelt bértábláikat. Az évben az első közzététel az Aldié volt, ők jelezték, valamennyi munkakörben egységesen 8 százalékkal emelnek. Így 2022. január 1-jén a vállalatnál életbe lépett munkabérek szerint az áruházi és a logisztikai munkatársak a vállalatnál eltöltött 5 év után már több mint 432 000 forintos bruttó munkabérre számíthatnak, egy kiemelt forgalmú áruházban 10 éve dolgozó üzletvezető munkabére 1 000 000 forint fölé emelkedik. Az áruházlánc új pozíciót is létrehozott: az üzletvezető-helyettesek bére havi bruttó 522 800 forintnál kezdődik. A diszokont új belépői pedig áruházi eladóként vagy logisztikai munkatársként 8 órás munkarendben 2022. januárjától bruttó 362 600 forintra számíthatnak.

Az Aldi mellett a Spar is hamar bejelentett, ők is megegyeztek az idei évi bérfejlesztésről. Ahogy arról a Pénzcentrum is beszámolt, a megállapodás szerint a 13. havi juttatás, a SPAR Hűségprogram és a munkavállalók 10%-os vásárlási kedvezménye is megmarad. Az elérhető legalacsonyabb bruttó alapbér a legnagyobb létszámot kitevő áruházi munkakörökben a próbaidő után bruttó 285 ezer forint, a gazdasági szempontból kiemelt térségekben a legalacsonyabb bruttó alapbér 300 ezer forint.

A kiemelkedő teljesítményt nyújtó áruházaknál viszont további havi bruttó 10 ezer forint juttatás illeti meg a kollégákat, így a 13. havi juttatással és az egyéb pótlékokkal együtt elérhető maximális havi bruttó jövedelem például az eladó-pénztáros munkakör esetében 392 ezer forint. Az alapbért ezen felül a vállalat a jövőben is kiegészíti saját hűségprogramjának elemeivel.

Címkék:
alapbér, béremelés, bérfejlesztés, fizetésemelés, béremelkedés, fizetések, munkakör, sportáruház,