Rengeteg sofőrt keresnek itthon: akár 400 ezres fizetés, diploma nélkül

Pénzcentrum2021. április 11. 07:01

A pandémia árnyékában felszabaduló munkaerő nem oldotta, nem oldhatta meg a munkaerőpiac évtizedekre visszanyúló problémáit, ugyanis képzett, tapasztalt szakemberek nem termettek a bokrokon. A szállítási ágazatban például éppen zajlanak azok a folyamatok, és most merülnek fel azok a problémák, amelyek a kereskedelemben, a vendéglátásban már jóval korábban megjelentek. A nagy állami társaságok elérhető karrierajánlatait és a versenyszféra béreit tettük egymás mellé. 

Évekig a folyamatosan növekvő, és már-már kezelhetetlen méreteket öltő munkaerőhiánytól volt hangos az ország, ahogy a régió, sőt Európa legtöbb országának is komoly kihívást jelentett ez a probléma. Ezt törte aztán meg a koronavírus-járvány, és nyomában a gazdaság megrendülése, ami jócskán átalakította a munkaerőpiacokat: nőtt a munkanélküliek száma, megugrott a potenciális munkaerő-tartalék. Ettől függetlenül nem oldódott meg a régóta fennálló kínzó szakemberhiány.

Az építőiparban például jelenleg is óriási problémát jelent a szakmunkás- és mérnökhiány, illetve az utánpótlás kérdése is, és ez sok egyéb szektorra is jellemző. Felmérések szerint mára újra a koronavírus-járvány kitörése előtti szintre emelkedett a szakemberhiány, mely lesúlyosabban Hajdú-Bihar megyét és Csongrád-Csanád megyét sújtja.

Egy olyan korban élünk, ahol egy keresett szakma elsajátítása biztosabb karrierutat jelenthet, mint akár egy diploma. Fontos tudni, hogy felnőtként is érdemes tanulni, továbbra is ingyenes két szakma megszerzése nappali vagy esti tagozaton (azok is állami támogatással tanulhatnak, akiknek érettségijük vagy diplomájuk már van), emellett egy rövidebb ciklusú, szakképző intézményben szervezett szakmai képzést is ingyen lehet elvégezni. Erről részletesen is írtunk ebben a cikkünkben:

(Arról nem is beszélve hogy lassan mindenkinek hozzá kel szoknia az élethosszig tartó tanuláshoz, hiszen egyes tanulmányok szerint a következő tíz évben globálisan akár több száz millió munkavállaló átképzésére is szükség lehet a technikai fejlődéssel párhuzamosan)

A szállítási ágazat ugyanazokkal a problémákkal küzd, mint a másik 21 nemzetgazdasági ágazat, és még a magánszektornál is súlyosabban érinti a munkaerőhiány, a szakemberhiány az állami nagyvállalatokat, a MÁV-ot, a Volánt és a BKV-t, elég csak felmenni a karrieroldalukra, hogy lássuk, rengeteg embert keresnek.

A troli vagy a magánszféra?

A BKV szellemi, fizikai pozícióra is keres munkaerőt, és ezen kívül természetesen játművezetőket is. Fizikai dolgozókat összesen 22 munkakörben (például hírközlőberendezés műszerész, automatika műszerész, szerelőlakatos, felvonószerelő, felsővezeték-szerelő, sínhegesztő). Ezek kivétel nélkül szakképesítéshez kötött pozíciók, járművezetőnek viszont C kategóriás jogosítvánnyal már lehet jelentkezni, és a BKV keretein belül is meg lehet szerezni a szükséges képesítést.

A karrieroldal szerint folyamatos a sorőrök toborzása, úgy tűnik, a nemzetközi személyszállítás leállása nyomán felszabaduló munkaerő jellemzően nem elsősorban az állami szektort választja.

A trolibuszvezető tanulói bér a tanfolyam ideje alatt 7 órás foglalkoztatásban 1400 forint/óra, ez heti 5 nappal számolva 196 ezer forint, a később 1779 forint/órás alapbérrel lehet számolni, valamint bérpótlékkal, és egyéb juttatásokkal is. És nem utolsó sorbanaz alkalmazottak részére ingyenes utazás a BKV Zrt. járatain, de házastársaik, valamint az egy háztartásban élő minden iskolás gyermek részére is. A vidéki munkavállalók számára pedig a munkásszálló ingyenesen  elérhető.

Sofőröket, gépkocsivezetőket, autóbuszvezetőket a versenyszférában is keresnek, de a fizetés is más kategória. Ahogy arról korábban a Pénzcentrum már több alkalommal is temérdek lehetőség volt korábban, és úgy tűnik ezen a pandémia sem változtatott: nemzetközi fuvarozásban akár 800 ezer forintot is meg lehet keresni havonta, de belföldön is összejön a nettó 350-400 ezer forint.

Arról nem is beszélve, hogy járvány óta a BKV-nál beszűkültek a lehetőségek: a túlórák elmaradása miatt sok járművezető kevesebbet keres, van aki 80-100 ezer forinttal is akár - írta meg a Világgazdaság. Heteken belül többnapos munkabeszüntetés indulhat a BKV-nál: a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke szerint a sztrájkra akár már egy hónap múlva sor kerülhet. 6 százalékos emelés a minimális követelésük, ugyanis a MÁV-nál és a Volánbusznál volt béremelés

ez pedig az amúgy sem túlkínálattal küzdő BKV-nál komoly munkaerő-elszívó hatásként jelentkezhet.

Ugyan március közepén átlagosan 10 százalékos béremelésről kötött megállapodást a Volánbusz és a Volánbusz Közlekedési Szakszervezet, de szinte nincs olyan szeglete az országnak, ahol ne keresne a Volán autóbuszvezetőket: folyamatos a toborzás a lehetséges összes platformon. A karrieroldalon néhány hirdetés tartalmazza a fizetést: 1460 ft/óra plusz a pótlékok (vezetési, műszak, hűségbér, forgalmi kompenzációs, minőségi teljesítési, éjszakai).

Nehéz idők jönnek

Habár még csak egy folyamat elején tart az ágazat, már most látszik, hogy az egyik legnagyobb probléma, amivel szembe kell néznie, az a elöregedés, és számos munkakörben nincsen az utánpótlás biztosítva. És persze ott van a fluktuáció is

 - mondta el Dr. Balázs László, az ECOTECH Nonprofit Zrt. kutatója, tréning üzletágvezetője a Rádio Orientnek A munkaerőhiány lehetséges kezelési módjai a szállítási ágazatban című kutatása kapcsán. Ebből a kérdőíves adatfelvétel során kiderült, hogy legfontosabb eszköz ennek megállítására

a régóta esedékes bérrendezés lenne.

Jól látszik, és a kutatás is arra a következtetésre jutott, hogy a szállítási ágazatban éppen zajlanak azok a folyamatok, és most merülnek fel azok a problémák, amelyek a kereskedelemben, a vendéglátásban már jóval korábban megjelentek. Erre kell most a szállítási ágazatnak felkészülnie.

Sínen vagyunk

A MÁV karrieroldalát sem lehet éppenséggel azzal vádolni, hogy ne kínálna fel tengernyi munkalehetősége: A keresési feltételnek 370 állásajánlat felelt meg. Itt már a szakképesítést igénylő munkák szinte mindegyikénél fel van tüntetve a bruttó kereseti lehetőség, és hozzá kapcsolódó  juttatási csomag.

Egy alállomási műszerésznek Kiskunhalason például bruttó 238 500 forintot kínál a MÁV, ez durván számolva 158 600 forint nettó bér lehet (két eltartott kiskorú esetén). Az emellé rakott  csomag tartalmazza:

  • Szépkártya juttatás (a hatályos belső szabályozás szerint)
  • Bruttó 350 ezer forint hűség bónusz év végén
  • (a havi bruttó alapbér 4 százalékának megfelelő) önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás
  • havi nettó 3000 forint összegű önkéntes egészségpénztári tagdíj-hozzájárulás

Amit ebből a dolgozó lát is, az a Szépkártyára utalt havi összeg (havi 7700 forint körüli összeg), valamint az ígéret az évvégi másfélhavi bónusza. Budapesten egy villanyszerelői végzettséggel rendelkező műszerész, aki vállalja, hogy megszerzi a szükséges elméleti és gyakorlati ismereteket, bruttó 278 ezer – 315 ezer forintot is kereshet (nettó kb.: 184 ezer – 209 ezerforint).

Csak halkan tennénk most mellé az egyik legnagyobb magyar állásközvetítő portálon gyakorlatilag nem találni olyan hirdetést, melyben egy (akár junior) villanyszerelőnek 350 ezer forintnál kevesebb nettót ajánlanak fel.

Megoldás gyerekcipőben: a duális képzések

Hazánkban ebben az évtizedben indultak el az Ausztriában, Németországban már prímán működő ún. duális képzések. „ Az ebben az oktatási formában résztvevő fiatalok a képzés mellett már kisebb, rövid idejű, például heti egy nap foglalkoztatotti helyzetbe kerülnek. Ennek jelentősége az, hogy nem akkor találkoznak először a munkával, a munkahellyel a fiatalok, amikor kikerülnek az iskolából, hanem egy finomabb átmenettel már az iskola végén megismerkednek jövendő munkahelyükkel” – vázolta fel Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő az OPH-nak.

Emellett felnőtteket is várnak ezek a vállalatok, akik már a tanulás alatt, például a D típusú jogosítvány megszerzésekor ösztöndíjat kapnak - ahogy azt korábban Dr. Környei Évával, a BKV jogi és humánpolitikai igazgatója mondta el a Pénzcentrumnak:

Több száz fiatal tanulót érintő szakmunkásképzést is folytatunk az utánpótlás biztosításának érdekében összesen három telephelyen. Egy buszvezető kitaníttatása is 5-6 hónap általában, és a villamososoknál is legalább ennyi idővel kell számolnunk. A hirdetéseinkben is hangsúlyozzuk, hogy igény szerint lehetőséget biztosítunk átképzésre. Életpályát nyújtunk minimális kezdeti elvárásokkal, belső oktatási rendszerünk ezt lehetővé teszi. 

A béremelés a kulcs

Ahogy a fent említett kutatás is rámutatott, a karriprogramokon kívül a bérrendezés lehet az egyik kulcseleme az szektort sújtó súlyos gondok megoldásának. Korábban a BKV szívesen hirdette nettó 400 ezres kezdő fizetéssel a pozícióit, ám ezek azóta eltűntek a közterekről - a hírek szerint nagyon kiakadtak amár régóta dolgozó járművezetők, akik ennyit azért nem vittek haza.

Biztató lépés mindenesere a MÁV-nál, hogy a március eleji az érdekképviseletekkel kötött megállapodásban rögzítették, hogy a fluktuáció mérséklése érdekében megszüntetik az eddigi béren kívüli juttatások egy részét, de ezt felváltja egy megemelt összegű, egyszeri, bruttó 350 ezer forintos juttatás, amelyet decemberben fizetnek ki. Erre azok a munkavállalók jogosultak, akik egész évben hozzájárultak munkájukkal a vasút működéséhez.

Címkék:
hrcentrum, MÁV, bkv, bér, sofőr, munkaerő, szakemberhiány, buszsofőr,