50 ezer forintos béremelésre számíthatnak az önkormányzati dolgozók

Népszava2019. június 11. 09:35

50 ezer forintos átlagos béremelést kaphatnak az önkormányzati dolgozók jövő márciustól, aminek egy részét az állam fizeti: ez derül ki a jövő évi költségvetési javaslatból - számol be a Népszava.

A Népszava cikke alapján készült lapszemlénk megjelenése után az alábbi közleményt kaptuk a Pénzügyminisztérium sajtóosztályától. A helyesbítést változtatás nélkül közöljük:

"A cikk félreértelmezi a költségvetési törvényjavaslat szabályait. Eleve félreértés, hogy az önkormányzati tisztviselők bérét központilag szabályoznák: az ő munkáltatójuk az önkormányzat, az önkormányzat dönt a bérekről a törvényi keretek között. A köztisztviselői illetményalap összege 2020-ban nem változik. Az önkormányzati hivatalok köztisztviselőire vonatkozóan ugyanakkor a költségvetési törvényjavaslat továbbra is biztosítja a köztisztviselői illetményalap emelését, melyről az önkormányzatok szabadon dönthetnek. Erre 2017 óta van lehetőség, mellyel az utóbbi években számos település élt is. Az alacsonyabb költségvetésű önkormányzatok számára az illetményalap-emeléséhez pályázati forrás is rendelkezésre áll, ennek köszönhetően idén a települések zömében a köztisztviselők legalább 20%-os illetményalap-emelés valósulhatott meg. Ez a forrás jövőre beépül a 2020. évi költségvetési törvénybe, ami biztosítja a jogi és pénzügyi feltételeket ahhoz, hogy az emelés lehetősége az önkormányzatok számára jövőre is biztosított legyen."

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) és az önkormányzati szövetségek 2016-óta hangoztatják, hogy az alacsony bérek következtében kiürülhetnek a helyi hivatalok.

A több mint 36 ezer önkormányzati tisztviselő közül 24 ezren akkor 11 éve nem kaptak egy fillér emelést sem, a becslések szerint legalább 10 százalékos létszámhiánnyal működnek a hivatalok és hasonló a helyzet az önkormányzati cégeknél is.

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke a Népszavának kiemelte, hogy a nagyjából 36 milliárd forintos pluszpénz nem kizárólag központi forrás, abban jövőre is benne lesz a magas adóbevétellel rendelkező települések 11 milliárdos szolidaritási adója. Az állam tehát 25 milliárd forint körüli összeget tesz bele a béremelésbe.

Címkék:
hrcentrum, önkormányzat, költségvetés, fizetésemelés, munkaerőhiány, emelés, me too, köztisztviselők, illetményalap,