Ennyi béremelésre számíthatnak az állami cégeknél dolgozók

Pénzcentrum2017. március 14. 09:00

Ezen a héten lezárulhatnak a bértárgyalások az állami vállalatoknál azt követően, hogy a kormány a minap felhatalmazást adott a bérmegállapodás aláírására a MÁV-nál, a Volán-társaságoknál, a vízügyi ágazatban, valamint a postánál. A posta önerőből további 2 százalékkal megtoldotta a dolgozók bérét - írja a Magyar Idők.

Buzásné Putz Erzsébet, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének vezetője a lapnak elmondta, hogy a MÁV-csoportnál a minimálbérnél és a szakmunkásbér-minimumnál többet keresők fizetése tíz százalékkal emelkedik az idén. További háromszázalékos pluszt kapnak azok a szakemberek, akik magasabb fizetési besorolásba esnek a bérminimumnál, azonban annak emelése miatt az idei évtől már csak a bérminimumot kapják kézhez.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke elmondta, a postások kapják a legnagyobb béremelést, köszönhetően annak, hogy a Magyar Posta további négymilliárd forintot rakott hozzá önerőből a kormányzati támogatáshoz. Így a következő években összesen 32 százalékos felzárkóztatással számolhatnak a dolgozók. Idén az alacsonyabb keresetűek fizetése 14 százalékkal lesz magasabb, a többieké pedig legalább 10 százalékkal. A bérmegállapodás utolsó évében, 2019-ben pedig legalább hatszázalékos lesz az emelés. Mészáros Melinda kiemelte: a többi állami vállalathoz hasonlóan a postánál is rendkívül súlyos a létszámhiány, s ebben az ágazatban van a legtöbb alacsony keresetű munkavállaló.

A Volánnál és a vízügyi ágazatban a lap értesülése szerint még folynak az egyeztetések a béren kívüli elemekről, azonban az idén 13, jövőre 12, majd 5 százalékos emeléssel számolhatnak átlagosan a dolgozók. Differenciálás az alacsonyabb keresetűek felzárkóztatása miatt ebben a két ágazatban is várható.

Címkék:
karrier, MÁV, béremelés, volán, jövedelem, bérfejlesztés, volán társaságok, posta béremelés,