Több száz BKV-s helyezte letétbe a felmondását

Pénzcentrum2017. március 11. 14:33

Százszámra helyezik letétbe a felmondásukat a BKV-sok - írja közleményében a BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ).

Pár nappal ezelőtt még "csak" forgalomlassító akciósorozatot helyezett kilátásba az Egységes Közlekedési Szakszervezet arra az esetre, ha a BKV vezetése a hét nap leteltével sem kezd érdemi tárgyalásokat a béremelésről, s nem tesz konkrét ajánlatot a várható mértékre.

Még a fele sem telt el a kitűzött türelmi időnek, amikor érkezett a hír: hosszú várakozás után a kormány engedélyezte az állami tulajdonú cégeknek ígért béremelés végrehajtását, így hamarosan elkezdődhet a kifizetés. Ettől robbant a bomba a BKV-nál - mondta Nemes Gábor, az EKSZ elnöke -, hiszen az önkormányzati cégeknél még csak érdemi tárgyalást sem lehetett kezdeni a százalékokról.

A BKV-s munkavállalók körében szinte vágni lehet a feszültséget, sokan azonnal sztrájkba lépnének, ám a sztrájktörvény miatt majdnem lehetetlen hatásos, erős nyomásgyakorlásra alkalmas munkabeszüntetést szervezni - szögezte le az elnök. Az akció, vagyis a felmondólevelek kitöltése és letétbe helyezése már az első napon - tegnap, március 10-én - annyira felgyorsult, hogy az ötletgazdákat, az Egységes Közlekedési Szakszervezet vezetőit is meglepte: több gyűjtőponton - végállomások, garázsok, különféle üzemi területek -

több százan leadták már a felmondási szándékot jelző nyomtatványokat.

Ezeket néhány napon belül összegzik, s a szakszervezet páncélszekrényébe kerül, arra várva, hogy egy hónap múlva beélesítsék. Hacsak addig nem kapnak érdemi béremelési ajánlatot.

Nemes szerint a folyamatosan növekvő munkaerőhiányban az emberek egyre kevésbé félnek attól, hogy munka nélkül maradnak, s egyre bátrabban követelik a jogaikat. Mivel a súlyos létszámhiánnyal küzdő állami cégeknél jelentősen emelik a béreket - a MÁV-nál és a Volánnál is -, ezek a társaságok felszippanthatják a BKV-tól menekülőket. Ez egy reális forgatókönyv, amely a cégnek nagyobb kockázatot jelenthet, mint a járművezetőknek - véli az elnök.

Nemes leszögezi: a felmondólevelek letétbehelyezése folytatódik. Elindult a lavina, amit csak megfelelő béremeléssel lehet megállítani.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

FRISS!

Cikkünk megjelenése után a BKV is megszólalt a témában:

"Mind a BKV dolgozók, mind a BKV vezetése tisztában van a dolgozói bérek színvonalával, semmi értelme tehát az ilyen jellegű feszültségkeltésnek, nyomásgyakorlásnak. A bértárgyalások előre menetele nem a fenyegetéseken, hanem a források megteremtésén és a közös megegyezésen múlik, utóbbihoz azonban elengedhetetlen, hogy mindkét fél részéről jelen legyen a szándék.

Az EKSZ akcióját - felmondások százainak aláíratását és letétbe helyezését - átgondolatlan lépésnek tartjuk. Különösen annak fényében, hogy az elnök-vezérigazgató arra kérte a bértárgyaláson résztvevőket, nyugtassák meg a dolgozókat: béremelés lesz, csak pillanatnyilag a mértéke nem ismeretes.

A BKV vezetése nem csak ígérget, hanem mindannyiunk érdekét szem előtt tartva felelősségteljesen, mindent átgondolva, hosszú távú megoldásra törekszik és ennek szellemében folytatja a bértárgyalásokat."

Loading...

Címkék:
karrier, bkv, felmondás, bérek, egységes közlekedési szakszervezet, sztrájktörvény,