Indul a tanév: ezek a legfontosabb változások

Pénzcentrum2012. szeptember 1. 08:07

Szeptember 3-án, hétfőn mintegy 1,3 millió tanuló kezdi meg a 2012/2013-as tanévet. Az idén is több tízezer forintos költséget jelent a családoknak a tanévkezdés, bár a tankönyvek ára jellemzően nem változott az előző évhez képest. Fokozatosan hatályba lép az új köznevelési törvény, amelynek most szeptembertől hatályos passzusa a mindennapos testnevelésre és a tankötelezettség korábbi befejeződésére vonatkozó szabályozás.

Az oktatási államtitkárság tájékoztatása szerint szeptember 1-jétől a közoktatásban 1 millió 295 ezer 800 diák kezdi meg a tanévet: az általános iskolában 748 ezer, gimnáziumban 191.800, szakközépiskolában 227.600, szakiskolában 128.400.

Az általános iskolákban 100.800, a gimnáziumokban 38.900, a szakközépiskolákban 40.200, a szakiskolákban pedig 33.900 első évfolyamos tanuló lesz. A közoktatás rendszerében 150.100 pedagógus áll munkaviszonyban, ez 665-tel kevesebb a tavalyinál.

A tankönyvek ára jellemzően nem változik a tavalyi évvel összevetve. A tankönyvek legmagasabb árát szabályozó miniszteri rendelet ugyanis nem engedi meg, hogy a tankönyvkiadók a tavaly kihirdetett árkorlátot - amely nem változott - átlépjék.

Ennek megfelelően az 1. évfolyamos tanulók tankönyvcsomagjának átlagára 6500 forint, a másodikosoké 7400 forint, a harmadikosoké 7100 forint, a negyedikeseké 6400 forint körül alakulhat. Felső tagozaton az 5. évfolyamon a tankönyvekért átlagosan 6500 forintot, hatodikban 7300 forintot, hetedikben 11.100 forintot, nyolcadikban 10.800 forintot kell várhatóan fizetni. A legolcsóbb kiadvány, az 1-2. évfolyamnak szóló szövegértés-szövegalkotás feladatgyűjtemény 115 forintba kerül, míg a legdrágább, egy francia nyelvkönyvet és CD-t is magában foglaló kiadvány 5200 forintba.

A tankönyvjegyzékben 3832 akkreditált kiadvány, illetve digitális tananyag szerepel. A közismereti tantárgyak tankönyveinek száma a legmagasabb, de arányuk tantárgyanként nagyon eltérő és változó.

Az MTI kérésére egy fővárosi papírkereskedésben összeállított adatok szerint a legolcsóbb iskolatáska 12.000, a legdrágább 32.990 forintba kerül. Kisméretű tolltartó kapható 700 és 3800 forintért, felszerelve a legolcsóbb 2690, a legdrágább 5990 forint. Golyóstoll van 50, de 2000 forintért is, míg körzőből a legolcsóbb 470, a legdrágább - készletben - 3200 forint. Hatdarabos filctollkészlet 280 forinttól 430 forintig vásárolható, míg a 12 darabos színesceruza-készlet ára 430 és 3900 forint között mozog. A 12 darabos vízfesték ára 600 forinttól 3960 forintig, az ugyancsak 12 darabos zsírkrétáé 280 forinttól 1300 forintig terjed. A hatdarabos színes tempera ára 1300, míg az ecsetkészleté 290 forint. Egyszerű füzetet lehet kapni 69, spirálfüzetet 370 forintért. A húszdarabos iskolai rajzlap 230 forintba, az írólap 150 forintba kerül. A tornazsák ára 1660 forinttól 3116 forintig terjed.

Az idén az iskolakezdési támogatás feltételeiben nincs változás. A támogatás 2012. évi szabályai szerint a munkáltató kedvező adózású béren kívüli juttatással járulhat hozzá a munkavállaló gyermekneveléssel, azon belül az iskolakezdéssel kapcsolatos terheihez. A juttatás gyermekenként a minimálbér 30 százalékáig terjedhet. Az iskolakezdési támogatás tankönyv, taneszköz vagy ruházat formájában adható, ideértve az utalvány juttatását is, illetve azt, ha a magánszemély e termékeket a munkáltató nevére szóló számlával vásárolja meg, és a számlával utólagosan számol el. Iskolakezdési támogatás az idei szabályok szerint az iskolakezdés napját megelőző és azt követő hatvan napon belül adható.

A kormány 5 milliárd 649,9 millió forintot biztosít az ingyenes tankönyvellátásra, a jogszabályban meghatározott kedvezmény egy gyerekre eső összege 12 ezer forint.

A szeptember 3-án kezdődő tanévben a tanítási napok száma 182. A nappali oktatás munkarendje szerint működő középiskolában és szakiskolában a tanítási napok száma 181.


Fokozatosan életbe lép az új köznevelési törvény

Mindennapos testnevelés az első, ötödik és kilencedik évfolyamon felmenő rendszerben, tankötelezettség 16 éves korig - ezek a fokozatosan életbe lépő új köznevelési törvény szeptembertől hatályos legfontosabb pontjai. Az oktatási államtitkárság tájékoztatása szerint az új szabályozás teljes hatálybalépéséig a közoktatásról szóló 1993. évi törvény adott kérdésre vonatkozó rendelkezései érvényesek, így tehát annak hatályon kívül helyezése is fokozatosan történik.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Már a most induló tanévtől változás, hogy a mindennapos testnevelést az iskolai nevelés-oktatás első, ötödik, kilencedik évfolyamán kezdődően felmenő rendszerben kell megszervezni.

A tankötelezettség befejeződésére vonatkozó szabály szintén most szeptember 1-jétől hatályos, azzal az átmeneti rendelkezéssel együtt, amelynek értelmében először azok számára csökken 16 évre a tankötelezettségi korhatár, akik a 2011-2012. tanévben nyolcadik vagy ennél alacsonyabb évfolyamra jártak.

Az iskoláknak 2012. december 31-ig kell felülvizsgálniuk pedagógiai programjukat a törvénynek, illetve a kerettantervnek való megfelelőség szempontjából. Utóbbit rendelet szabályozza majd. Ugyanerre az időpontra kell az iskolákban a szakmai munkaközösségek számát legfeljebb tízben megállapítani.

Az új törvény alapján 2013. január 1-jével kerülnek a települési önkormányzatok által fenntartott köznevelési intézmények állami fenntartásba, ugyanakkor a települési önkormányzatok köznevelési szerződés keretében vállalhatják az intézmények működtetését. Ekkortól adja az eddig önkormányzati fenntartású intézmények vezetőinek megbízását az oktatásért felelős miniszter. Szintén ekkor lépnek hatályba a pedagógiai szakszolgálatokkal kapcsolatos változások, részleteit rendelet szabályozza majd.

Jövő év január 1-jétől érvényesek a tankötelezettség kezdetére vonatkozó szabályok is. 2013. január 1-jéig a nem állami fenntartók felülvizsgálják intézményeik alapító okiratát.

A törvény legtöbb újdonságát a 2013-2014-es tanév kezdetén vezetik be. Ekkor lép életbe az általános iskolában 16 óráig szervezendő foglalkozásokra vonatkozó szabályozás, a pedagógus-életpályamodell, a magasabb bérezésük és a pedagógusok új típusú munkaidő-számítása. Szintén akkortól hatályos az intézményvezetők létszámára és óraszámaira vonatozó passzus, illetve a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők létszámára vonatkozó szabályozás. Akkor változik a gazdasági, ügyviteli, műszaki, kisegítő és más alkalmazottak létszámának meghatározására vonatkozó szabály, az új finanszírozási szabályok, a pedagógusok és a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazottak bérét és annak járulékait a központi költségvetés finanszírozza.

A következő tanévben indulnak a köznevelési Híd-programok, és akkortól érvényesek az új csoport- és osztálylétszámok is. Akkor vezetik be az általános iskolákban felmenő rendszerben az erkölcstant és a helyette választható hittant, és jövő szeptembertől kell nyolc gyermek esetén a szülők kérésére óvodát vagy alsó tagozatot szervezni a kistelepüléseken.

A tankönyvek attól a tanévtől válnak fokozatosan ingyenessé az elsőtől a nyolcadik évfolyamig, továbbá a nemzetiségi nevelés-oktatásban és a gyógypedagógiai nevelés-oktatásban.

2014. szeptember 1-jétől kötelező hároméves kortól óvodába járni, és hatályba lépnek az ezzel kapcsolatos kivételekre vonatkozó szabályok. A törvény hatálybalépésekor működő nyelvi előkészítő évfolyamon, továbbá - a nemzetiségi nevelés-oktatás kivételével - a két tanítási nyelvű nevelés-oktatásban a 2014-2015. tanév végéig teljesíteni kell a külön jogszabályban meghatározott feltételeket.

Címkék:
tankönyvjegyzék, testnevelés óra,