Tartják a markukat a rendőrök és a tűzoltók az ígért 150 ezerért

Pénzcentrum2011. június 16. 16:05

Azonnali, 40 százalékos bérfejlesztést, az illetménytábla törvény szerinti évenkénti inflációs korrekcióját, a tiszti és a tiszthelyettesi keresetek közelítését szeretnék viszontlátni a rendőrök az életpályaprogramban. A tűzoltók első körben szeretnék megkapni a két hónappal ezelőtt beígért túlórapénzeiket, amelyeket a mai napig nem fizettek ki nekik.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a 2010-es választások előtt - még az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnökeként - kijelentette, hogy olyan életpályamodellt kell kialakítani, mely 150 ezer forintos kezdő bért biztosít a kezdő rendőr tiszthelyettesek számára. Ezzel szemben jelenleg 80-100 ezer forint a kezdő fizetés.

Egyelőre úgy tűnik, nem mostanában kapnak kétharmados béremelést a rendőrök a kétharmados kormánytól. Orbán Viktor miniszterelnök az érdekképviseletekkel június elején tartott egyeztetésen leszögezte: egyetért a tiszthelyettesek nettó 150 ezer forintos kezdő fizetésére vonatkozó javaslattal, de arra jelenleg nincs fedezet. Annyit ígért, hogy amint lehetőség nyílik rá, a kormány rendezni fogja a rendvédelmi dolgozók méltatlanul alacsony fizetését - derül ki Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkárának írásos tájékoztatójából.

Negyven százalék kellene első körben

Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke szerint megközelítően 40 százalékos azonnali bérrendezésre lenne szükség az elmúlt 6-7 év bérbefagyasztásának kompenzálásához. Emellett törvénybe kellene iktatni, hogy az illetményalap minden évben automatikusan növekszik az infláció mértékével. Ez amiatt is különösen indokolt lenne, mert a rendvédelmi dolgozóknak erősen korlátozottak az érdekérvényesítési lehetőségei.

A jelenlegi cafetéria-juttatások összegével is az illetményt kellene növelni. A természetbeni juttatások ugyanis a rendőröknél semmi másról nem szólnak, mint hogy az állam saját magán takarékoskodik. A cafetériára költhető összeg nem garantált, bármikor csökkenthető, elvonható, ráadásul nem számít bele a nyugdíjalapba - hangsúlyozta érdeklődésünkre a szakszervezeti vezető. 

Megszüntetné a szakszervezet a tisztek és a tiszthelyettesek illetményei közötti árkot is. Jelenleg a kezdő tiszti illetmény jóval magasabb, mint azé a főtörzszászlós tiszthelyettesé, aki már 20 éve szolgál.

Szolgálati időhoz kötnék az emelkedő illetményt

A kormány ajánlata szerint az 50 éven felüli rendvédelmisek illetményrendszere progresszíven emelkedne, és ehhez igazodna a nyugdíjszámítás is. A rendőrök szerint viszont nem életkorhoz, hanem szolgálati időhöz kellene kötni az illetmények arányosan nagyobb mértékű növelését. Van, aki 40 évesen lesz rendőr, más viszont akkor már 20 évet szolgált, ami miatt sokkal inkább megérdemli a kiemelt figyelmet - mutatott rá Kónya Péter.

A tűzoltók szerint is a szolgálati időhöz kellene kötni az emelkedő juttatásokat. Szívesen elfogadnák a havi nettó 150 ezer forintos kezdő fizetést is. A bérek rendezésének első lépéseként viszont szeretnék végre megkapni a két hónappal ezelőtt beígért túlórapénzeiket, amelyből eddig még egyetlen fillért sem fizettek ki nekik. Még annál az a három önkormányzat - Budapest, Kaposvár, Győr - sem, ahol a közgyűlés már jóváhagyta a juttatást. "Egyelőre beetetés volt a 2004. május-2007. december között elmaradt túlórapénzek kifizetése" - nyilatkozta a Pénzcentrum.hu-nak Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke.

Beetették a tűzoltókat a túlórapénzzel

Idézet Orbán Viktor Fidesz-elnökként 2009. novemberében
a tűzoltóknak írt leveléből:
"Minden józan gondolkodású ember tisztában van azzal, hogy az önök munkájához az elhivatottságon és bátorságon túl rendkívüli fizikai, szellemi és lelki erőnlét szükséges. Éppen ezért józan ésszel teljesen felfoghatatlan és megmagyarázhatatlan, hogy a Gyurcsány-Bajnai korszak megszorításai miatt a tűzoltóknak egyre kevesebb pénzből, egyre romló körülmények között kell nap mint nap szembenézniük veszélyes és felelősségteljes feladataikkal. Amennyiben elnyerjük a választók bizalmát jövőre, a következő polgári kormány biztosítani fogja a tűzoltóság működéséhez szükséges feltételeket és a tűzoltók megbecsülését."

Az érdekképviseleti vezető információi szerint a fenntartó önkormányzatok azzal trükköznek, hogy a különféle jogcímeken - például véradás, sportrendezvényeken való részvétel - kapott pótszabadságokra kapott juttatások összegével csökkentsék a túlóradíjakat. Átlagosan 100-140 ezer forinttal rövidítenék meg a dolgozókat. A kifizetések késlekedése miatt naponta egymillió forinttal nő az összesen 6,5 milliárd forintos elmaradt túlórailletmény utáni kamatkötelezettség - jegyezte meg Árok Kornél.

Orbán szerint nincs pardon: nyugdíjszigorítás életpályamodell nélkül is

Noha Pintér Sándor belügyminiszter tavaly ősz óta ígéri, hogy kidolgozzák a hivatásosok életpályamodelljeinek részleteit, mostanáig semmilyen információt nem kaptak erről a szakszervezetek a kormánytól. Orbán Viktor miniszterelnök a június eleji egyeztetésen leszögezte: nem tudja az életpályamodell kialakítására vonatkozó javaslatokat együtt kezelni a szolgálati nyugdíjrendszer átalakításával. Márpedig a rendőrök és a tűzoltók kitartanak amellett, hogy csak egy megfelelő életpályamodell kialakítása esetén tudnák mérlegelni annak a lehetőségét, hogy tudomásul veszik a szolgálati nyugdíjrendszer szigorítására vonatkozó elképzeléseket. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Közös cél a feketemunka felszámolása

Vannak olyan elemei a kormány által tervezett nyugdíjmódosításoknak, amelyeket a szakszervezetek is támogatnak. Ilyen például a feketemunka felszámolása. Árok Kornél szerint véget kellene vetni annak a gyakorlatnak is, amely szerint a közszférában újrafoglalkoztatják a nyugdíjasokat. Ez a legdrágább megoldá az állam számára, hiszen duplán fizet juttatást ugyanannak az embernek. Véleménye szerint a helyes megoldás az lenne, ha vagy nyugdíjas lenne valaki, vagy tovább dolgozna a közszférában.

Európától várnak segítséget

Azt viszont egyértelműen elutasítják a szkszervezetek, hogy kényszerítse az állam a már korkedvezményes nyugdíjban lévőket arra, hogy lemondjanak az ellátásukról és visszamenjenek dolgozni, vagy fizessenek adót a juttatásuk után.

KATTINTS! Adóviperával üldözi a kormány a nyugdíjas rendvédelmiseket

Az érdekképviseletek továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy ezeket a juttatásokat nyugdíjnak nevezzék. A nemrégiben elfogadott alkotmánymódosítás miatt - amely szerint az öregségi nyugdíjkorhatár előtti juttatásokat szociális ellátássá lehetne átalakítani, amelyet akár el is lehetne vonni - a rendvédelmi szakszervezetek Viviane Redinghez, a Európai Bizottság emberi jogokért felelős biztosához, és a strassbourgi Emberi Jogi Bírósághoz fordulnak jogorvoslatért.

"Bohócforradalommal" tiltakoznak a rendvédelmisek - Megmozdultak a közmédiumok szakszervezetei is
A rendvédelmi szakszervezetek demonstrációt tartanak ma a budapesti Alkotmány és a Bajcsy-Zsilinszky utca kereszteződésében, ahol elsősorban a korkedvezményes nyugdíjazás megszüntetése ellen tiltakoznak. A helyszínén szavazófülkéket állítottak fel. A jelenlévők arról szavazhatnak, hogy jelképesen megvonják-e a támogatásukat a 2/3-os többségű Fidesz-KDNP kormánytól. elképesen vissza lehet vonni a Fidesz-KDNP-re tavaly leadott szavazatokat. A tüntetők este 9 óra után fáklyákkal a köztársasági elnök hivatalához, a Sándor-palotához vonulnak, ahol kihirdetik a szavazás eredményét.
A demonstrációhoz csatlakoztak a közmédiumok (MTI, MTV, Duna TV, Magyar Rádió) szakszervezetei is. Az érdekképviseletek szerint a szociális és társadalmi problémák rendezésének egyetlen járható útja az érdemi párbeszéd, a dialógus fenntartása, az érdekegyeztetés folyamatos működtetése, a meglévő fórumok kihasználása. Tiltakoznak az ellen, hogy a társadalom széles rétegeit érintő törvényjavaslatokat egyéni képviselők terjesztik be, csak azért, hogy kibújjanak az egyeztetés alól. Elutasítják, hogy visszamenőleges hatállyal módosítsanak törvényeket, hogy a munkavállalókat szerzett jogaiktól megfosszák, hogy megszüntessék a korkedvezményes nyugdíjakat. Nem támogatják, hogy eltörölték az Országos Érdekegyeztető Tanácsot.


Autós tüntetések országszerte

Négy szakszervezeti konföderáció is tüntetést szervezett mára a megyeszékhelyeken és Budapesten. A fővárosban megközelítően 200 gépkocsiból álló autós menettel tiltakoztak a korengedményes és a korkedvezményes nyugdíj megszüntetése, a munka törvénykönyvének tervezett módosítása, valamint az Országos Érdekegyeztető Tanács megszüntetése ellen.

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma azt követelik a kormánytól, hogy még a döntések megszületése előtt kezdjen tárgyalásokat velük. Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke, Borsik János azt mondta, nem ez lesz az utolsó tüntetés, ha a kormány a munkavállalói érdekekkel ellenkező döntéseket hoz.

Több közlekedési szakszervezet június 29-re figyelmeztető sztrájkot hirdetett a korkedvezményes nyugdíj tervezett megszüntetése miatt.

Címkék:
duna takarék,