Rossz hír: tömeges létszámleépítés jön

MTI2011. március 30. 11:02

Csoportos létszámleépítésre készül az amerikai AES konszern magyarországi érdekeltsége, az AES Borsodi Energetikai Kft. amely kedden jelentette be, hogy felfüggeszti tiszapalkonyai és berentei erőművének működését, a létszámleépítés tervéről előzetesen értesítette a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központját.

Tóth Edit, a munkaügyi központ munkatársa szerdán az MTI-nek azt mondta, hogy az AES Borsodi Energetikai Kft. a csoportos létszám leépítési tervéről előzetesen értesítette a munkaügyi központot, végleges döntéséről azonban még nem.

A berentei, Borsodi Erőműből 125, a tiszapalkonyaiból 78 dolgozó elbocsátását tervezi a társaság.

A cég keddi közleményében némileg eltérő számokkal jelentette be, miszerint a Borsodi Erőműben működő üzemi tanács képviselőivel tárgyalnak arról, hogy döntés miként érinti a telephely 123 dolgozóját. A döntésről ugyancsak tájékoztatták a tiszapalkonyai telephely 96 dolgozóját és a tervek szerint a munkavállalók létszámát mintegy 20 főre csökkentik, ezzel a létszámmal biztosítják majd a telephely őrzését és a szükséges karbantartási munkák elvégzését.

Az AES a 90 megawatt kapacitású széntüzelésű tiszapalkonyai és a 71 megawatt kapacitású biomassza-alapon működő Borsodi Erőművek leállításával egyidejűleg tárgyalásokat folytat a létesítmények értékesítéséről potenciális vásárlókkal.

A társaság döntésének hátterében elsősorban a villamosenergia nagykereskedelmi árának hosszú távú csökkenése, a növekvő szén- és biomassza árak, valamint a szén-dioxid kibocsátási költségek növekedése áll, ezen tényezők jelentősen megnehezítették a versenyképes működést. A régebbi típusú széntüzelésű erőművek hasonló nehézségekkel küzdenek a környező országokban és a világ más területein is.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az AES az erőműveket 1996-ban vásárolta meg a magyar államtól és azóta folyamatosan, biztonságosan és megbízhatóan üzemeltette azokat, a cég ugyanakkor továbbra is üzemelteti a 900 megawatt kapacitású gáztüzelésű Tisza II Erőművet Tiszaújvárosban.

 

Címkék:
biomassza erőmű,