Minősítenék a magyar tanárokat

MTI2010. november 15. 12:02

Egy kétéves gyakornoki időszakból és három - kivételes esetben négy - további szakaszból állna a pedagógus életpálya az oktatási államtitkárság által készített koncepció szerint, amelynek része az egyéves alkotói szabadság is. Az új pedagógus előmeneteli rendszer bevezetésére leghamarabb a 2012/2013-es tanévben kerülhet sor.

Az MTI birtokába került 49 oldalas vitaanyag szerint az első és második fokozat mellett megkülönböztetnének mesterpedagógus és tudóstanár fokozatokat. A Pedagógus I. fokozatba kerülés feltétele a gyakornokság lezárását jelentő "minősítő vizsgán" való megfelelés, míg a Pedagógus II. fokozatba kerüléshez "minősítés" lenne szükséges a jelenlegi elképzelések szerint. A gyakornokok kötelező óraszáma tanítók és tanárok esetében 19 óra, óvodapedagógusok esetében 27 óra. Nem vállalhatnak túlórát, nem lehetnek osztályfőnökök. A gyakornok alapbére 180 ezer forint, amely illetményalapként funkcionál, a pedagógus előmeneteli rendszer fokozataihoz tartozó illetményeket ehhez viszonyítva állapítanák meg.

A tervezet szerint a kormány és az önkormányzatok ösztöndíjat alapíthatnak az egyetemen és a gyakornoki időszak első két évében kiemelkedő teljesítményt nyújtó pályakezdők számára. Az ösztöndíj elnyerésének feltétele az első gyakornoki évben a legalább jó minősítésű diploma és az egyetem pedagógiai tanszékének ajánlása; a második gyakornoki évben pedig a közoktatási intézmény ajánlása. Az ösztöndíj a gyakornoki alapfizetés 50 százalékának megfelelő összeg. A gyakornok a minősítő vizsgát követően léphet be a Pedagógus I. fokozatba. Alapbére a gyakornoki alapfizetés 110 százaléka. A fokozatot elérő pedagógus lehet osztályfőnök és vizsgáztató tanár.

A Pedagógus II. fokozatot elérő pedagógus kezdő alapbére a gyakornoki fizetés 150 százaléka. A fokozatba lépés feltétele a legalább 8 éves pedagógusi gyakorlat és a minősítés.

A mesterpedagógusi fokozat elérésének feltétele a szakvizsga, a 14 éves munkaviszony valamint a második minősítés megszerzése/kiváló minősítés megszerzése, míg Tudóstanár az lehet, aki PhD fokozattal és legalább 14 éves pedagógiai gyakorlattal rendelkezik és megszerezte a második minősítés/kiváló minősítést. A mesterpedagógusi fokozatot elért pedagógus legkisebb alapfizetése a gyakornoki alapfizetés 200 százaléka. A Tudóstanár minimális alapbére a Pedagógus I. alapbérének 220 százaléka.

A különböző fokozatokhoz tartozó eltérő bér mellett megmarad a háromévenkénti automatizmus is. A minősítést követően a pedagógus a következő fokozat első fizetési kategóriájába kerül, attól függetlenül, hogy hány év után szerezte meg azt - olvasható a vitaanyagban. Az 55 éves kor feletti pedagógusok dönthetnek úgy, hogy kevesebb óraszámban tanítanak, fizetésük pedig csak az óraszám-csökkentés mértékének 50 százalékával csökken.

Az új pedagógus előmeneteli rendszer új pedagógus bértáblát jelent, amely már nemcsak a megszerzett képesítéseket és a pályán töltött éveket veszi figyelembe, hanem a minősítés eredményét is. A nem állami, nem önkormányzati fenntartású intézményekben a fizetési "kategória" megállapítása a közalkalmazott pedagógusokkal azonos módon történik. Egyéves "alkotói szabadságra" a legalább Pedagógus II. fokozatot elért pedagógusok pályázhatnak.

A 2011/2012-es tanév második félévében már kísérleti jelleggel elindul a minősítési rendszer. A minősítésre ebben a félévben még ingyenesen jelentkezhetnek a pedagógusok. Az új fokozatba lépésre mindig a minősítést követő tanév szeptember 1-jén kerül sor. Az új rendszerbe való átlépés első lehetséges dátuma 2012. szeptember 1.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az új pedagógus előmeneteli rendszer minden közoktatásban résztvevő pedagógusra vonatkozna, több mint 170 ezer pedagógust érintene. A már pályán lévő pedagógusok első minősítése a 2017/2018-as tanév végéig megtörténik. Az új rendszerbe való belépés feltétele a minősítő vizsga/minősítés megszerzése.

Azokra a pedagógusokra, akik a rájuk irányadó öregségi nyugdíj-jogosultsághoz szükséges feltételeket a rendszer bevezetését követő 10. tanév (a 2022/23-es tanév) végéig teljesítik, nem vonatkozik a minősítési kötelezettség.

A vitaanyag kitér arra is, hogy az egyetem 6. tanévében sorra kerülő "tanárjelölti" év során a hallgatók "hallgatói munkadíjban" részesülnek, amely a mindenkori minimálbérnek legalább 90 százaléka. Az anyag a pótlékok rendezésére is kitér: legsürgetőbbnek az intézményvezetői és az osztályfőnöki pótlék megemelését nevezi. Az igazgatói pótlék a gyakornoki kezdő alapfizetés 40-60 százalékának, az osztályfőnöki pótlék pedig 15-25 százalékának megfelelő összeg.

A dokumentum rögzíti: a magyar oktatási rendszer eredményessége szempontjából kulcsfontosságú, hogy a pedagógushivatást azok a legrátermettebb, legtehetségesebb emberek válasszák, akik magas szintű előképzettséggel és általános műveltséggel, továbbá a gyermekek, fiatalok fejlődését támogató nevelés-oktatás, és egyéni fejlesztés vonatkozásában megfelelő személyiségjegyekkel, szociális érzékenységgel rendelkeznek, a már gyakorló és eddig is eredményes pedagógusok pedig a pedagóguspályán maradjanak. Ehhez szükséges a már hosszú évek óta tervezett pedagógus életpálya-modell bevezetése. Az életpálya-modell a pálya egészén ösztönzően hat; garantálja a pedagógusi munka magas minőségét, a foglalkoztatási biztonságot, a megfelelő megélhetést, a szakmai fejlődést, a pedagógusok társadalomban betöltött szerepének az elismertségét, valamint lehetőséget teremt az alkalmatlan jelentkezők kiszűrésére is.

 

Címkék:
pedagógus életpálya modell,