Családi pótlék természetben: összegyűlt az 50 igazolatlan óra

Pénzcentrum2010. szeptember 22. 08:32

A legkisebb még szopik, a legnagyobb már 19 éves. 8 gyerek van egy szendrőládi családban. Az anyuka azt mondta az RTL Híradónak, hogy bár tavaly előfordult, hogy a gyerekek nem tudtak eljutni az iskolába, ebben a tanévben még nem. De akkor is csak azért, mert nem volt pénzük cipőre.

Alig két hete tart az iskola, de már most vannak olyan gyerekek, akiknek összegyűlt 50 igazolatlan órájuk. Heves községben például már háromnak is, és egyre több megyében gyűlnek a szülői figyelmeztetések. Ha ennyit hiányzik a gyerek, akkor a jegyzőnek kötelessége felfüggeszteni a családi pótlék vagy az iskoláztatási támogatás kifizetését. Helyette természetbeni juttatást kellene adniuk, de erről gyakran az önkormányzatok sem tudják, hogy pontosan mit is jelent.


Szendrőládon akár két hetet is kihagytak a gyerekek, amikor elszakadt a cipőjük (Forrás: RTL Hírek)

Az idei tanévtől a jegyzőnek 10 igazoltatlan óránál figyelmeztetnie kell a szülőt. 50 órát meghaladó hiányzásnál pedig fel kell függesztenie a teljes iskoláztatási támogatást. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkárságán azt mondják: így akarják ösztönözni a szülőket, hogy járassák iskolába a gyerekeiket.

"Az a kisgyerek, akit a szülei nem küldenek el rendszeresen iskolába, az a családi pótlék megvonásával, illetve más formában történő folyósításával mégiscsak érdekeltté teszi az édesanyját, édesapját abban, hogy minden nap keltsék föl és menjen iskolába" - mondták.

De nem csak az iskoláztatási támogatásból, hanem a családi pótlékból sem láthatnak pénzt ezek a családok. Utóbbit ugyanis természetbeni juttatásként kapnák meg. A jegyzők nem tudják pontosan hogyan kell alkalmazni a törvényt, de a Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság, a Belügyminisztérium, és rajtuk keresztül a Közigazgatási Minisztérium sem tudta megmondani a pontos választ.

Címkék: