Vezetőváltás a nyugdíjbiztosító élén: Barát helyett Mészáros!

Pénzcentrum2010. július 7. 10:55

A miniszterelnök a nemzeti erőforrás miniszter javaslatára 2010. július 7-i hatállyal - a 289/2006. (XII.23) 1.§ (4) kormányrendelet alapján - felmentette dr. Barát Gábort, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatóját, és helyére 2010. július 8-i hatállyal dr. Mészáros Józsefet nevezi ki.

A felmentést Soltész Miklós szociális államtitkár adta át. Az átadás-átvétel a mai napon elkezdődött.

Mészáros József professzor az ELTE-n szerzett matematikus és szociológus diplomát. 1991-ben lett a szociológia tudomány kandidátusa, 2006-ban habilitált és 2010-től egyetemi tanár. Tudományos pályája során dolgozott az MTA Közgazdaságtudományi Intézetében, az Ipargazdasági Intézetben és tudományos ösztöndíjas volt az Osnabrücki Egyetemen.

1990-től négy évig a Népjóléti Minisztérium főosztályvezetője, 1998-tól pedig négy évig az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgató-helyettese illetve főigazgatója volt. 2002-től a BME Szociológia Tanszékének docense, 2006-tól pedig a Nyugat-Magyarországi Egyetem tanszékvezetője. Több mint 10 angol és magyar nyelvű szakkönyv és tanulmány szerzője

Címkék: