Cafetéria kalkulátor: továbbra is vonzó a béren kívüli juttatás

Pénzcentrum2009. december 8. 12:45

A 2010-es adóváltozások a béren kívüli juttatásokat is érintik, de sok cég még nem mérte fel pontosan, mit jelent ez a havi béreket illetően. A CIB Bank stratégiai partnere, az Aranykor Pénztárcsoport elkészített egy kalkulátort, melynek köszönhetően a munkáltatók egyszerűen leellenőrizhetik, milyen változásokra számíthatnak, és egyértelműen, konkrét számokkal mutatja meg, hogy a bérfejlesztést a bruttó bérként való kifizetéssel szemben továbbra is cafeteria rendszeren keresztül érdemesebb megtenniük. 


Az utóbbi hetekben a cafeteria rendszer jövője gyakori téma volt a közbeszédben a 2010-től életbe lépő adójogszabályok változása miatt. A legtöbb juttatás, így a pénztári befizetések is ugyanis egy kedvezményes, 25 százalékos adózású kategóriába esnek jövőre. Azonban fontos annak figyelembe vétele, hogy a törvény nem szigorít mindent és több helyen könnyítéseket is tartalmaz. Megszűnik például a béren kívüli juttatás éves 400 ezer forintos korlátja, a pénztári juttatásokat érintően nem szűkült a szolgáltatások felhasználásának köre, illetve, továbbra is megmaradt a 30 százalékos adókedvezmény. Pozitív változás továbbá, hogy a munkavállalók nettó bére növekedni fog, és ezzel egyidejűleg a munkáltatók járulékterhei 5 százalékkal csökkennek majd.

Annak érdekében, hogy teljesen egyértelműen meg tudják állapítani a munkáltatók, milyen költségeket takaríthatnak meg, ha továbbra is fejlesztik cafeteria rendszerüket, az Aranykor Nyugdíjpénztár elkészített egy kalkulátort, melyben pontosan lekövethető, hogy a költségeket illetően mit jelentenek a változások. Így például egy 25 főt foglalkoztató cégnél az átlagos fővárosi keresetet, 200 ezer forintot alapul véve egy 5 százalékos (az adócsökkentés mértékével kalkulált), három millió forintos béremelés 1,2 millió forint összmegtakarítást jelent, ha cafeteriában történik. Ekkor ugyanis 855 000 forintot takaríthat meg a munkáltató, és 360 000 forinttal többet költhet el a munkavállaló.


Ez az összeg nagyobb cégek esetében még magasabb lehet: egy 50 főt 300 ezer forintos átlagbéren foglalkoztató vállalkozás számára a cafeteriában történő 5%-os béremelés már több mint 3,6 millió forint összmegtakarítást jelenthet a bruttó bérként való kifizetéshez képest.

A béremelést bruttó bérben vagy cafeteriában történő kifizetés költséghatékonyságát grafikonon megjelentetve jól látható, hogy míg a bérként való kifizetés munkáltatói költségének mindössze 52,7%-a, addig a cafeteriából 80%-a jut el a dolgozókhoz nettó juttatásként.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A példákból látható, hogy a cafeteria továbbra is vonzó lehetőség, mely a bruttó bér emelésénél jóval kevesebb költséget hárít a munkáltatókra, és magasabb nettó juttatást biztosít a munkavállalóknak. "A kalkulátor használatával bármely cég le tudja ellenőrizni, hogy a tervezett emeléseket cafeteriában adva milyen mértékű összegeket tud megtakarítani. Az alkalmazás által egyértelművé válik, hogy a jövőre életbe lépő adóváltozások mellett továbbra is vonzó lehetőség a béren kívüli juttatások rendszerének bevezetése, illetve továbbfejlesztése." - emelte ki Kulyassa Krisztina, az Aranykor Pénztárcsoport ügyvezetője.

Az Aranykor kalkulátora regisztráció nélkül elérhető a www.aranykornyp.hu/cafeteriakalkulator oldalon.

Címkék: