Földbe állt a magyarok kedvenc ingyenhitele: mi lesz így a fiatal családosokkal?

Pénzcentrum2024. március 6. 16:01

Néhány nappal ezelőtt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közzétette a 2024 januárjára vonatkozó lakossági hitelezési adatait, melyek alapján megállapítottuk, hogy az év első hónapja a jelzáloghitelek és a személyi kölcsönök esetében is jelentős felfutást hoztak az újonnan kötött szerződések összege szempontjából. Az ezúttal bemutatásra kerülő babaváró hitelek azonban éppen ellentétes mozgást végeznek az előző két hiteltípushoz képest – ebben az esetben decemberhez képest a január kifejezetten jelentős visszaesést hozott, elvégre a most vizsgált eredmény még a felét sem éri el a decemberben kihelyezett mennyiségnek.

Egy hónappal ezelőtt, a 2023 decemberi hitelezési adatok bemutatásakor azt mondhattuk, hogy a jelzálog- és a személyi hitelek esetében visszaesés, míg a babaváró hitelek esetében emelkedés történt novemberhez viszonyítva. Nos, utóbbi hitelfajtának ez az ellentétes irányú mozgása januárban is megmaradt, csak éppen ellenkező előjellel – míg 2024 a lakáshitelek és a személyi kölcsönök esetében is fellendüléssel kezdődött, addig a babaváró hitelek esetében most éppen hogy jelentős mértékű visszaesés történt.

Míg a tavaly novemberi 33,6 milliárd forinttal szemben decemberben 39,6 milliárd forintnyi új babaváró került kihelyezésre, addig idén januárban mindössze 18,5 milliárd forint, ami 53,3 százalékos visszaesést jelent az előző hónaphoz képest (-21,1 milliárd forint).

Loading...

Ez az eredmény egyébként két okból sem meglepő – egyrészt 2024. január 1-től szigorodtak a babaváró jogosultsági feltételei, másrészt a konstrukció 2019-es bevezetése óta a januári eredmény mindig elmaradt az előző év decemberitől:

  • 2019. december: 58 milliárd → 2020. január: 50,5 milliárd (-13%),
  • 2020. december: 45 milliárd → 2021. január: 35,9 milliárd (-20,14%),
  • 2021. december: 41,2 milliárd → 2022. január: 29 milliárd (-29,5%),
  • 2022. december: 70,4 milliárd → 2023. január: 7 milliárd (-90%),
  • 2023. december: 39,6 milliárd → 2024. január: 18,5 milliárd (-53,3%).

A fenti felsorolásból látható, hogy arányait nézve a mostani visszaesés csak a második legnagyobb, aminek alighanem az az oka, hogy most csak a jogosultak köre szűkült, ellenben 2022 végén egészen december 28. estig úgy tudta mindenki, hogy január 1-től megszűnik a konstrukció. Ezek a tényezők tehát felhajtották a termék iránti keresletet az év végén, így természetszerű a nagyobb arányú januári visszaesés.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Pozitívabb képet kapunk akkor is, ha a most januári eredményt az egy évvel korábbival vetjük össze – ebben az esetben még emelkedett is az új szerződéskötések összege (7 milliárd forint → 18,5 milliárd forint, +163,2%).

Csökkenő hitelköltség-mutató

Tavaly decemberben 12,02 százalék volt a babaváró hitelek átlagos hitelköltség-mutatója, míg januárban már csak 10,23 százalék, ami 1,79 százalékpontos csökkenést jelent. Ez az érték 2022 júniusa óta a legalacsonyabbnak számít – akkor 9,79 százalékon állt ez a mutató, majd 2022 júliusától kezdve folyamatosan 11 százalék felett volt, egészen mostanáig.

Loading...

Címkék:
mnb, jegybank, január, családtámogatás, magyar nemzeti bank, babaváró, babaváró hitel, hitelpiac, családtámogatások, támogatott hitelek,