Őrült kakukktojás a lakossági hitelezésben: minden magyar ezért áll most sorba

Meszlényi Tamás2024. február 6. 16:01

A napokban bemutattuk a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2023 decemberére vonatkozó lakossági hitelezési adatait, melyek alapján megállapítottuk, hogy novemberhez képest a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződéskötések összege. A most bemutatásra kerülő babaváró hitelek tehát mindenképpen kakukktojást jelentenek, ezek esetében ugyanis semmiféle visszaesésről sem beszélhetünk, sőt, valójában ennél a hiteltípusnál a december lett 2023 legerősebb hónapja a kihelyezések volumenét tekintve. A 2022 decemberi kiemelkedően magas, 70 milliárd forintos eredményt azonban nem sikerült meghaladni.

A babaváró hitelek esetében 39,57 milliárd forint volt az új szerződéskötések összege 2023 utolsó hónapjában, mely a tavalyi év legjobb eredményének számít. Olyannyira, hogy még a második legerősebb novemberi eredményt (33,6 milliárd) is jelentősen, közel 6 milliárd forinttal múlta felül (+17,8%) a decemberi adat. Ennek a hiteltípusnak az esetében tehát egyértelmű felfutást hozott az év vége, elvégre július óta hónapról hónapra, folyamatosan emelkedett az újonnan kihelyezett hitelek összege.

Ugyanakkor a decemberi eredménynél egyébként szerényebb októberi és novemberi számokról elmondható volt, hogy meghaladták a 2022 azonos hónapjaiban születetteket. Ez most megváltozott – hiába volt a most decemberi eredmény is az év legjobbja, a 2022 decemberében kötött új szerződések összegétől még mindig jelentős mértékben elmaradt (70,41 milliárd forint vs. 39,57 milliárd forint, -43,8%).

Loading...

Természetesen az utóbbi hónapok egyre javuló eredményei sem voltak képesek arra, hogy ellensúlyozzák az év első felében regisztrált kifejezetten gyenge számokat – 2022 egészében még 457,19 milliárd forint értékben vettek fel babaváró hitelt a magyar háztartások, ellenben 2023-ban már csak 270,43 milliárd forint értékben, ami 40,85 százalékos visszaesést jelent.

Minimálisan emelkedett a hitelköltség-mutató

Tavaly decemberben 12,02 százalék volt a babaváró támogatás keretében nyújtott hitelek átlagos hitelköltség-mutatója, ami minimális, 0,03 százalékpontos emelkedést jelent a novemberi értékhez (11,99%) képest. Ezzel együtt is ez még mindig 2023 második legjobb eredményének számít, elvégre az év jelentős részében még a 13 százalékot is jócskán meghaladta az átlagos hitelköltség-mutató.

Loading...

Bizonytalan jövő

Aligha alaptalan feltételezni, hogy 2022 és 2023 végén is a babaváró hitel jogosultsági feltételeinek közelgő változása nyomán emelkedett meg a hitelkihelyezés volumene. Ez különösen feltűnő volt 2022-ben, amikor is az újonnan kötött szerződések összegének az év korábbi részében megszokott, átlagosan havi 35 milliárd forintos volumene decemberben 70,41 milliárd forintra emelkedett. Ennek a jelentős – és hirtelen jött – emelkedésnek minden bizonnyal az volt az oka, hogy a kormány akkori kommunikációja szerint a támogatás 2023. január 1-el megszűnt volna (a babaváró támogatás meghosszabbításáról szóló rendelet végül mindössze a lejárat előtt három nappal, 2022. december 28-án este jelent meg).

Hasonló dolog történt 2023 végén is – bár most nem volt szó a támogatási forma megszűnéséről, ugyanakkor 2024. január 1-től már csak azok a párok jogosultak a támogatott hitelre, melyek nő tagjai még nem töltötték be a 31. életévüket, míg korábban a 41. életév betöltése volt a jogosultsági határ. 2022 végén tehát úgy tűnt, hogy minden jogosult el fog esni ettől a támogatási formától, ellenben a mostani változtatás tízből "mindössze" hat igénylőt érint negatívan, ennek megfelelően a hitelkihelyezés volumenének emelkedése is kisebb mértékű volt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Alighanem most is az történt, mint egy évvel korábban - akik gondolkodtak a hitel felvételén, azok most előre hozták annak megvalósítását, nehogy lecsússzanak arról.

Mindezek alapján nem lennénk meglepve, ha a március elején megjelenő januári adatok ugyanolyan visszaesést tükröznének, mint a tavaly januáriak.

Címkék:
mnb, jegybank, december, családtámogatás, magyar nemzeti bank, babaváró, babaváró hitel, hitelpiac, családtámogatások, támogatott hitelek,