Fajsúlyos változás élesedik a bankokban: váratlant húzott Matolcsy, magyarok tízezreit érinti

Pénzcentrum2023. május 15. 16:01

Némileg átalakulnak a jövedelemarányos törlesztőrészletekre vonatkozó szabályok. Az MNB elnöke, Matolcsy György nemrég meghozott, és júliusban életbe lépő új rendelete lejjebb vitte a bevállalható törlesztőrészletek mennyiségét, vagyis akár több tízezer magyart is érinthet, aki az új feltételekkel már nem vehetnek majd fel hiteleket. A Pénzcentrumnak nyilatkozó szakértők megosztottak a kérdésben: szerintük az amúgy is gyengélkedő hitelpiacnak nem tőrdöfés a rendszer, viszont azoknak érdemes elgondolkodni a hitelfelvételen, akik az új szabályok szerint már kiszorulnak a körből.

A 2023. május 11-i Magyar Közlönyben megjelent MNB rendelet alapján a hitelfelvevőkre júliustól szigorúbb jövedelmi szabályok vonatkoznak majd, vagyis változik az úgynevezett JTM szabály (jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutató) - erről a Pénzcentrum is beszámolt.

Az MNB jelenlegi szabályozása szerint egy legalább 10 éves kamatperiódusú vagy végig fix kamatú hitel havi törlesztőrészletei nem haladhatják meg az igazolt nettó jövedelem 50, illetve 60%-át, attól függően, hogy az adós keresete alatta marad, vagy eléri az 500 ezer forintot. A JTM kiszámítása során a meglévő és új hitelek törlesztőrészletének összegét együttesen veszik figyelembe. Sőt, a hitelkártyáink, folyószámlahiteleink is számítanak: a teljes keretösszeg 5 százalékát tekinti a jogszabály törlesztőrészletnek függetlenül attól, hogy abból mekkora rész van kihasználva.

Az új szabály értelmében a jövedelmi limit július 1-től megemelkedik 600 ezer forintra, vagyis az azt elérő fizetéseknél 60 százaléknál, míg az az alattiaknál 50 százaléknál ránt be az adósságfék. A jogszabálytól a bankok szigorúbb irányban eltérhetnek, viszont kedvezőbb feltételekkel nem nyújthatnak kölcsönt.

Mit jelent ez a hitelfelvevőknek?

A szabályváltozások felvetik azt a kérdést, hogy mostantól milyen jövedelmi sávban keresők mekkora hitelt vehetnek fel pontosan. Az is érdekes, hogy vajon nem lenne-e bölcs döntés még most felvenni a hitelt azoknak, akik a jövedelmük miatt júliustól kiesnek a körből?

Palkó István, a Portfolio vezető elemzőjének az a véleménye, hogy a hitelpiacot nem fogja megváltoztatni a döntés. Mint fogalmazott: a jelzáloghitelek amúgy is olyan mértékben csökkentek, hogy emiatt a hitelek mennyiségében nem várható érdemi változás.

Várakozásaink szerint a változások nem lesznek jelentős hatással az amúgy is jelentősen csökkenő jelzáloghitel-kereslettel szembesülő hitelpiacra. A JTM esetében az elmúlt években ugyan nőtt az 50-60%-os korlát közelében felvett jelzáloghitelek aránya, de a 40% feletti JTM-mel bíró hitelek aránya még mindig 25% alatt van. Az 50-60% közötti jtm-mel felvett lakáshitelek aránya pedig még a lakáshitelezés leginkább túlfűtött időszakában, 2022 első felében is 5 százalék alatt volt

- fogalmazott Palkó István. Hozzátette, hogy nagyon alacsony azok aránya, akiket a jövedelmi határ változtatása, illetve a felvehető hitel törlesztőrészlet nagysága érintene.

Ezen a kevesebb mint 5 százalékon belül is csak azok lettek volna érintettek, akiknek aktuálisan a nettó jövedelme 500 és 600 ezer forint közé esett volna, vagyis nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy a hitelpiac egészére csak minimális hatással lesz a JTM-szabályok július 1-jei szigorítása, és leginkább a futamidő növelésével tudnak is egyébként alkalmazkodni hozzá az érintett hitelfelvevők, akik nagyon alacsony arányt képviselnek

- mondta az elemző a Pénzcentrum kérdésére.

Tovább csökken a hitelezés?

Némileg más véleményen van Argyelán József, a Bankmonitor elemzője. Ő lapunk kérdésére azt mondta, hogy sokan kiszorulhatnak majd a hitelezésből, ha csökken a bevállalható havi törlesztő mennyisége.

Könnyen elképzelhető, hogy kevesebben jutnak majd hitelhez. Egy 550 ezer forintos nettó jövedelemmel rendelkező igénylő jelenleg a jogszabály alapján 330 ezer forintos törlesztőt vállalhatnak be, ez július elsejétől 275 ezer forintra mérséklődne. Ez a különbség egy 20 éves futamidejű lakáshitelnél az igényelhető hitelösszeg nagyságrendileg 6 millió forintos csökkenését eredményezheti változatlan kamatok mellett

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

- mondta az elemző. Szerinte aki hitelt akar felvenni, de július elsejétől kiszorulnának a körből, azok még a jelenlegi helyzetben is fontolóra kell, hogy vegyék a döntés meghozatalát, méghozzá minél gyorsabban.

Ez a változás a kérdéses jövedelmi szinttel rendelkezőket mindenképpen hátrányosan érinti. Ugyanakkor más tényezők is hatnak a hitel-, ingatlanpiacra. Például a lakásárak érdemi esése, vagy a hitelkamatok jelentős csökkenése kompenzálhatja a helyzetet. A Bankmonitor szakértői ugyanakkor július elsejéig nem várnak olyan drasztikus változást, ami kompenzálni tudná a JTM szabályok változását. Éppen ezért érdeme lehet azoknak a hiteligényléssel sietni, akik az érintett jövedelmi sávban vannak és a jövedelmüket jelentősen megterhelő hitelt szeretnének igényelni

- tette még hozzá Argyelán József.

A CSOK is módosult

Nem csak a JTM-szabályok, hanem a CSOK is módosult, és ezek a változások már életbe is léptek. Itt változatlanul alapvető elvárás, hogy a család – az igénylők és a gyerekek – az ingatlanban éljenek. Ezt a rendelet két szinten is szabályozza:

A folyósítástól számított 10 évig az ingatlanban szükséges élnie a családnak.

 

A támogatás folyósítását követő 90 napon belül lakcímet kell létesíteni az ingatlanban. Ez azt jelenti, hogy a lakcímkártyán lakóhelyként az ingatlannak kell szerepelnie. Az első kitétellel kapcsolatban a rendelet eddig is tartalmazott több könnyítést, a jövőbeni a beköltözésre vonatkozó feltétel alól pedig az alábbi két esetben mentesülhet a család:

  • A gyermeknek nem kell beköltöznie, ha tanulmányai folytatásai miatt átmenetileg más lakcímen él.
  • A szülő és a gyermekek is lakhatnak más lakcímen átmenetileg, amennyiben a szülő munkahelye miatt térítésmentesen biztosított szolgáltai lakásban lakik.

Újdonság viszont, hogy amennyiben ezen két eset valamelyike fennáll, akkor a jövőben nem kell bejelentkeznie az érintett személyeknek 90 napon belül az ingatlanba. Viszont az adott helyzet megszűnésekor már teljesíteni kell a feltételeket. Ez a változás 2023. július elejétől lép életbe, és a már folyamatban lévő igényléseket is érinti. A további változásokról nlhény napja bővebben is írtunk, ezt a cikket itt olvashatod el újra:

Címkék:
hitel, mnb, jelzáloghitel, hitelprogram, hiteltartozás, törlesztőrészlet, hitelkiváltás, jövedelem, csok, szabály, szabályok, jelzálog, rendelet, döntés, nettó, jtm, jövedelemigazolás, hitelek, július, törlesztő, jövedelemszabályozás, csok hírek, mnb törvény, csok feltételei,